„Egyre többeket fog meg Wass Albert”

 

– Több mint tíz éve annak, hogy egy debreceni barátunk felvetette, világcsúcskísérlettel kellene felhívni a figyelmet az elhallgatott Wass Albert munkásságára. Akkoriban ugyan már sokan olvasták nagy erdélyi írónkat, de nem volt elismerve, hiányzott gyerekeink tankönyveiből. Mátyás Szabolcs barátunk ötlete az volt, ha egy világcsúcskísérlettel próbálkozunk – főleg, ha az sikeres is lesz –, akkor azzal ráirányítjuk a sajtó figyelmét legalább egy hír erejéig Wass Albertre. A csúcskísérlet végül sikerült: az egy írótól, folyamatosan, leghosszabb ideig tartó felolvasás rekordját állította fel a 2004-es rendezvény. Az Erdélyi Magyar Ifjúság szervezőmunkájának köszönhetően már akkor 13 helyszín kapcsolódott be a felolvasásba, amelyből tíz külső-magyarországi és tengerentúli volt. Utólag elmondható, nem is a világcsúcs volt a lényeg.

 

– Már az akkori rendezvény rengeteg embert bevont, olyan katartikus élményt adva sokaknak, ami előrevetítette, hogy ennek valószínűleg nem lesz így vége. Néhány év kihagyást követően a székely–magyar kézfogás jegyében alakult Pilis–Hargita nevű túramozgalommal élesztettük fel a kezdeményezést. A természetjáráson túl egyre több kulturális programon vettünk részt, s így került szóba a Wass Albert-felolvasás újbóli életre hívása. 2008 végén kezdtük újból szervezni a felolvasást, és 17 helyszín ismét összeállt. Ahogy teltek az évek, kis helyi körök, szervezetek, egyesületek közös rendezvényévé vált a program. Ahogy ennek a híre egyre tovább száll, úgy lépnek be újabb és újabb közösségek: így jutottunk el oda, hogy idén még az utolsó pillanatban is számosan csatlakoztak, s végül 65 helyszínünk volt. Ez újabb csúcs, megint ugrottunk egy dimenziót: eddig azt mondtuk, ez egy szépirodalmi ünnep, de most már ennél is kezd valami több lenni.

 

 

– Most már gyakorlatilag nem lehet leállítani. Az egy dolog, hogy én tartom kézben, hogy én koordinálom a programot, de a kis helyi közösségek egyre komolyabban kiveszik a részüket a szervezésből, egyre többeket vonnak be, s egyre többeket „fog meg” Wass Albert. Sokan mondják, hogy a magyarság egyfajta tetszhalott állapotban van. Mégis hatalmas öröm, hogy az országban egyre több ilyen építő jellegű kör van, amelyek a saját közösségüket, lakóhelyüket próbálják élettel megtölteni. Finoman szólva nem állunk túl jól a XXI. század elején, viszont az ilyen közös építkezéseknek nagyon fontos szerepük van.

 

 

– Mindig rengeteg új élmény ér, hiszen Wass Albert mellett mindenki behozhatja más kedvenceit is. 2010-ben ugyanis bővítettünk, hogy más írók, költők bevonásával valódi irodalmi ünneppé tegyük a felolvasást. Nem Wass Albert-fanclubról van szó, nem arról, hogy verjük a dobot, hogy „Wass Albert mindenáron”. Annak idején ő is másokkal közösen szerette volna az erdélyi szellemi életet és az erdélyi magyarságot megtartani, emiatt alighanem ő is örülne annak, hogy másokkal együtt idézzük meg. Másrészt azt is üzenjük a „nyitással”, hogy Wass Albertnek ott van a helye a magyar irodalom virágoskertjében. Bizonyára minden résztvevőnek felemelő élményt, olykor katartikus pillanatokat hozott az idei felolvasás is, nem lehet megunni ezeket a fennkölt együttléteket. Jómagam a budai rendezvényen vettem részt – korábban itt én szerveztem a felolvasást, most sikerült egy barátomnak átadni az irányítást –, ahová a szervezők számos neves előadót hívtak meg. Én például tizenhat oldalt jegyzeteltem tele a vendégeink gondolataiból, az elhangzott részletekből, idézetekből. Nekem talán az volt az idei év tanulsága, hogy a magyar irodalom nem csupán annyi, amennyinek gondoljuk: nemcsak egy-egy könyv, amelyeket az ember leemel a polcról, vagy a tananyag, amelyről az iskolában tanítanak. Több annál, hiszen a mi igazi filozófusaink a verseinkben vannak. Ráadásul Wass Albert és társai művein keresztül egyúttal kibeszéljük, feldolgozzuk a huszadik századi vérzivataros magyar történelmet, és lelkileg, szellemileg töltődünk.

 

 

– Úgy tapasztalom, egyre szélesedik az a kör, akik felfedezik maguknak Wass Albertet. Óriási eredménynek tartom, hogy az író bekerült a Nemzeti alaptantervbe, vagyis a gyerekeink tankönyveibe. Ez egyrészt az elismerését jelenti, s némiképp a mi missziós munkánk visszajelzésének is tartom. Ha ugyanis civil szintről nincs kérés, nincs „nyomás”, akkor a kormányzat sem lépett volna. Ha az oktatásban előkerül az író, és egyre többet beszélünk róla, akkor még többen fognak megismerkedni vele. Hiszek abban, hogy nemcsak azok nyitottak erre az értékrendre, akik nagyon „jobbosok”, vagy nagyon fontosnak tartják a magyarságot, hanem mindenki, akinek van egyfajta belső késztetése az értékek keresésére. Sok olyan közeg, rendezvény kellene, ahol túl tudunk lépni a pártpolitikán.

 

 

– Azzal, hogy valamit nagyon elnyomnak, eltitkolnak, éppen hogy erősíteni fogják. Ebből nagyon sok jó dolog következett. Sokan éppen azért kezdték olvasni Wass Albertet, mert azt látták, hogy valakit valamiért nagyon eltitkolnak. Ezzel pedig sorra előkerültek azok az értékek is, amelyeket  az erdélyi író képviselt. Csúnya szóval mondva Wass „divatba hozta” az irodalmat, pedig a mi fiatal generációnk már nagyon keveset olvas. De Wass Albertet sokan bújják, rajta keresztül pedig másokhoz is eljutnak. Van azonban ennek másik oldala is. Korábban a politikai erőtér milyenségéből fakadt, hogy Wass Albertet el kellett hallgatni, és a földrajzi erőtér milyenségéből fakad, hogy Romániában tiltották, tiltják, háborús bűnösként kezelik. De az igencsak elgondolkodtató, hogy ma is van olyan politikai erő Magyarországon, amely a 2014-es választáson azt ígérte, ha hatalomra jut, kiveszi Wass Albertet a tankönyvekből. Itt még nagyon sok minden nincs rendben, a magyar öntudattal komoly problémák vannak. 

 

 

– Minden írónak vannak olyan művei, amelyeken lehet vitatkozni, ez Wass Albert esetében sincs másként. Wass Albert sokszor szól mélyről, őszintén, de egy ilyen formátumú író szerintem megengedheti magának, hogy bármiben elmondja a véleményét. Az ő munkásságát en bloc elutasítani azonban teljesen nevetséges dolog. Az Elvész a nyom című regényben például bármely nemzet fia, vallás követője megtalálhatja a maga szemszögét. A hét emberi sors végpontja pedig ugyanaz az egy örök igazság. A Hagyaték korszakalkotó üzenetei mellett sok szempontból ki kell emelni az Adjátok vissza a hegyeimet! című művet, mint az egyik legelismertebb Wass-regényt. De nekem rengeteget adott a Csaba, a Vérben és viharban, a Tizenhárom almafa, az Egyedül a világ ellen című regénye és számos kincset érő novellája is. Emellett nem feledkezhetünk meg a Te és a világ varázslatos üzeneteiről sem, melyek az emberi lélek minden nyűgét orvosolják. És arról sem, hogy „románellenes háborús bűnösként” olyan eredetien jelenítette meg a román pásztorok lelkületét, hogy A funtineli boszorkányt románra is lefordították, ez pedig mindent elmond e könyv irodalmi jelentőségéről. Ha valaki nem ízleli meg azt, ahogy Wass a havasok világát leírja, akkor kihagy egy különleges és értékes dolgot, olyan mintha életében egyszer sem menne el Erdélybe. Ezt nem lehet senkitől megkövetelni, senkire ráerőltetni, hanem csak ajánlani: ettől többé válik bárki.