Az ellenzék szerint hatmillió szavazóval már megvalósulhat a kormányváltás

Az ellenzék szerint hatmillió szavazóval már megvalósulhat a kormányváltás

Az Egységben Magyarországért (EM) "élete hajrájára" készül, ennek pedig egyik életbevágó feltétele lesz a sikeres mozgósítás az április 3-ai országgyűlési választásokra. Egy tegnapi háttérbeszélgetésen több kreatív kampányeszközt is megneveztek - ezek egyikét, a Zay-keltést már bemutatták -, amelyek segítségével igyekeznének a szavazási hajlandóságot növelni.

Megtudtuk, hogy az EM-mérései szerint a két tábor hasonló méretű, és hibahatáron belül mozog a különbség közöttük. Viszont látnak még tartalékot a bizonytalanok körében. Többek között van 7 százalék olyan kormányváltó szavazó, aki biztosan elmegy ugyan szavazni, de nem hajlandó felfedni a pártreferenciáit, illetve a Fidesz-szimpatizánsok 10 százaléka elbizonytalanodott Orbán Viktor (korábbi) szövetségese és üzlettársa, Vlagyimir Putyin ukrajnai háborúja óta. 

Hetven fölött

Az Egységben Magyarországért 70 százalékban húzta meg a határt. Számításaik szerint, ha a részvételi arány nem éri el a 70 százalékot, akkor a Fidesz nyeri a választásokat, ha meghaladja, az már a kormányváltó erőknek kedvezhet.

Ezért célként a minimum 75 százalékos részvételi arányt célozták meg. 

Én egyáltalán nem lennék abban biztos, hogy egy 70 százalék feletti részvétel az ellenzéknek kedvezne

- mondta el az Alfahírnek Pék Szabolcs, az Iránytű Intézet elemzője.

Emlékeztetett arra is, hogy 2018 áprilisában még egységes álláspontot képviseltek az elemzők és politikai szakértők, hogy amennyiben magas lesz a részvétel, úgy az az ellenzéknek kedvez, ennek ellenére fideszes kétharmad lett a vége.

Nem árt tudni, hogy 2018-ban 70,22 százalékos volt a részvételi arány, ami 5 796 ezer szavazót jelentett, így ezt jelenti, hogy minimum 6 millió ember el kell vinni szavazni. A valasztas.hu adatai szerint a választásra jogosultak aktuális száma 8 219 418 fő.

Az utolsó héten megfogalmazandó üzenetekkel kapcsolatban az Iránytű Intézet elemzője egyetértett azzal az ellenzéki stratégiával, hogy ilyenkor már nem szerencsés új üzenetekkel bombázni a tábort, mert az akár zavart is okozhat a kommunikációban és a választók fejében. Ennek megfelelően az utolsó héten újabb üzenetet már nem érdemes behoznia egyik oldalnak sem, hacsak nem történik valami újabb sorsfordító esemény.

Hibahatáron belül

Azt is megtudhattuk a tegnapi sajtóbeszélgetésen az ellenzék kommunikációs- és kampánystábjának vezetőitől, hogy nem fognak reagálni arra, hogy az elmúlt időszakban nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatások inkább negatívak voltak az ellenzék esélyeire nézve.

Ennek egyik magyarázata az, hogy az Egységben Magyarországért saját kutatásai szerint az ellenzék és a kormányoldal támogatottsága hibahatáron belül van,

és szerintük nem felelnek meg a valóságnak azok az adatok, vagy épp szakmaiatlanok azok a mérések, amelyek jelentős fideszes előnyt mutatnak. 

Másrészt szerintük a következő kilenc napban már nem is lenne módjuk erre a kampányra.

Így Pék Szabolcsot arról is kérdeztük, hogy ezek a baljós hírek nehezíthetik-e ez az ellenzéki szavazók mozgósítását április 3-án, nem lesz-e belőlük egy önbeteljesítő jóslat. 

Egy ilyen háborús helyzetben természetes jelenség, hogy a szélesebb tömegek elkezdenek a regnáló hatalom felé húzni, amelyben a stabilitás kulcsát láthatják, ám ez nem jelenti azt, hogy az ellenzéknek ne maradt volna esélye. Ha ügyesen mozgósít és valahogy sikerül otthon tartania a kormánypártiakat, akkor lehet is sansza a győzelemre

- válaszolt az elemző.

Példaként említette, hogy a 2019-es főpolgármester-választáson a Karácsony Gergelyre szavazók tekintélyes része is Tarlós István győzelmére számított, mégis láthatjuk mi lett a végeredmény.

Az ellenzéki tartalékok a legfiatalabb korosztályban lehetnek az elemző szerint, az első szavazók körülbelül 400 ezren vannak és egy friss kutatás szerint körükben kétharmaddal vezet az ellenzék, az azonban természetesen már egy másik kérdés, hogy az ő megszólításuk és mobilizálásuk nem egy könnyű feladat, mivel egy politikailag kevésbé aktív rétegről beszélünk.