Róna Péter kiállt Iványi Gábor mellett, akinek a szervezeténél megjelentek a NAV fegyveres nyomozói

Róna Péter kiállt Iványi Gábor mellett, akinek a szervezeténél megjelentek a NAV fegyveres nyomozói

A hatalom ismét a legvédtelenebbekre támad, akik elesett emberek ezreivel törődtek és törődnek mai is. Köztársaságielnök-jelöltként is, és szabad európai polgárként is kötelességemnek tartom felemelni a szavam a szükségtelen hatósági megfélemlítés ellen egy olyan szervezet és annak vezetőjével, Iványi Gáborral szemben, aki mindig igyekezett a törvényes keretek betartásával működni, és maximálisan együttműködik a vizsgálatokban

- írta közleményében az Egységben Magyarországért köztársaságielnök-jelöltje, Róna Péter, aki Göncz Árpád szavait kölcsönözve emlékeztett rá, hogy "kötelességünk azokért kiállni, akik nem tudnak kiállni magukért".

Hétfőn a Nemzeti Adó- és Vámhivatal körülbelül harminc munkatársa házkutatási paranccsal jelent meg az Oltalom Karitatív Egyesület józsefvárosi, Dankó utcai központjában. A NAV-osokat a kötelező iratmegőrzésre használt helyiségekbe engedték be, Iványi elmondta, hogy költségvetési csalás gyanúja miatt nyomoznak a Wesley János Lelkészképző Főiskolával és az Oltalom Karitatív Egyesülettel szemben. Az Egységben Magyarországért köztársasági elnök-jelöltjeként is felmerült Iványi a helyszínen kommentálta a vádakat, mint mondta "itt nincs költségvetési csalás, ha van ilyen, akkor azt a Miniszterelnökségen tessék keresni."

Költségvetési csalás miatt tart házkutatást a NAV Iványi Gáborék egyesületénél

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal körülbelül harminc munkatársa házkutatási paranccsal jelent meg az Oltalom Karitatív Egyesület józsefvárosi, Dankó utcai központjában. Ez egy demonstratív politikai akció - nyilatkozta a helyszínen a hvg.hu-nak az egyesület vezetője, Iványi Gábor. A NAV-osokat a kötelező iratmegőrzésre használt helyiségekbe engedték be, Iványi elmondta, hogy költségvetési csalás gyanúja miatt nyomoznak a Wesley János Lelkészképző Főiskolával és az Oltalom Karitatív Egyesülettel szemben.