Elképesztő! Megússzák a vörösiszap-katasztrófa felelősei?

Nincs joerős ítélet: de a mostani vádmódosítás egyik pontja szerint a katasztrófa bekövetkezte még csak nem is volt előre látható.

Emlékezetes, a Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház pedig lakhatatlanná vált. Az ügyben halált okozó gondatlan közveszélyokozás vétsége és más bűncselekmények miatt emeltek vádat 15 ember, a cég vezetői és több alkalmazottja ellen, valamint számos polgári per is indult.  
Több pontban módosították a vádat a különösen nagy vagyoni hátrányt előidéző közveszélyokozás bűntette miatt a devecseri vörösiszapömlés feltételezett felelősei ellen zajló per tárgyalásán a Veszprémi Törvényszéken - számolt be az MTI.
A vádmódosítás egyik pontja szerint a katasztrófa bekövetkezte nem volt előre látható – közölte a hétfői tárgyalás szünetében az első rendű vádlott védője.
 
Bánáti János elmondta, hogy a korábbi vádirathoz képest a legjelentősebb változás az, hogy az ügyészség kijelentette: a bekövetkezett katasztrófa utáni magatartásukkal a vádlottak nem akadályozták szándékosan a kár elhárítását. Ezzel szemben tény, hogy a szakértői vélemények alapján teljes együttműködés volt a vádlottak részéről az iszapkatasztrófa bekövetkezését követően – fogalmazott Bánáti János.
 
Az elsőrendű vádlott ügyvédje közölte: védence a vallomását a későbbiekben ki kívánja egészíteni. Mivel olyan tényeket emelt bele az ügyészség a vádba, melyekre reflektálni kívánnak, új határnapokra tartanak igényt.
 
A többi vádlott védői is jelezték, hogy védenceik vallomásukat ki kívánják egészíteni, valamint határidőt kértek a további bizonyítási eljárásra való felkészülésre.
 
A tárgyalást vezető Szabó Györgyi bírónő közölte, hogy a következő tárgyalási nap szeptember 8-án lesz.

Elérhetetlen vezetők

Lapunk a hír hallatán megkereste Kepli Lajost, a parlamenti vizsgálóbizottság egykori jobbikos elnökét.
 
A nemzeti párt országgyűlési képviselője felháborodásának adott hangot a döntés kapcsán, hiszen, mint ahogy elmondta: a vizsgálati jelentésből egyértelműen kitűnt, hogy a zagytározó falának átszakadása előre látható volt, és a tulajdonosokat egyértelmű felelősség terheli a tíz ember halálát okozó katasztrófa bekövetkezéséért.
 
Az sem érthető, miért mentegetik azokat a tulajdonosokat, akik a katasztrófa napján elérhetetlenek voltak, és ezzel akadályozták a hatóság munkáját, és még másnap is kisebbíteni próbálták a katasztrófa jelentőségét - fogalmazott Kepli Lajos.
 
A jobbikos szakpolitikus emlékeztetett: a Mal Zrt. tulajdonosai még akkor is a maró lúg veszélytelenségét hangsúlyozták, amikor a híradások beszámolóiból az egész ország számára kiderült, hogy a vörösiszap-katasztrófának száznál is több sérültje van.
 
Nehéz ezek után mit mondani, talán csak egy kollégámat idézném:
"Ilyen. Ország. Nincs."