Elkeseredtek a buszsofőrök: napokra leállhat a Volán, nagy gondba kerülhet a Paksi Atomerőmű is

Levezetjük, hogy állnak le a kétezer dolgozót szállító atombuszok.

Elkerülhetetlennek látszik az őszi sztrájk a Volán társaságoknál – közölte a nyugtalanító hírt az Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (AKSZSZ). Hiába kereste meg ugyanis az AKSZSZ a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot és kezdeményezett komoly tárgyalásokat. Hiába adott határidőt az illetékeseknek miszerint ha augusztus 10-ig nem kapnak érdemi választ akkor több napos sztrájkba kezdenek.

Hiába, mert az ultimátum a mai napon lejárt. Dobi István az AKSSZ elnöke az alfahir.hu kérdésére elmondta, hogy a Minisztérium eddig nem felelt, ezért holnap körlevélben fordul az elnökségi társaihoz és a korábbi határozatuk alapján AKSZSZ hétfőn megalakíthatja a sztrájkbizottságot.  Ezt követően a sztrájk előtti kötelező hét napos egyeztetésekre kerül sor az NFM által kijelölt testülettel. Eredménytelen egyeztetést követően várhatóan

október elején, az AKSZSZ a Volán társaságoknál elkezdi a több napos és folyamatos sztrájk szervezését.

A szakszervezetnek mintegy 2600 tagja van, ebből 1500 buszsofőr, a többi karbantartó, de természetesen a munkabeszüntetéshez azok is társulhatnak akik nem tagok, ezért a sztrájk kiterjedése nagyobb is lehet.

„Az AKSZSZ csak a törvényes sztrájk szervezésében és megtartásában érdekelt, mivel a törvénysértést a hatalom keményen megtorolná és példát statuálna...”

– írta korábban a hatalom megtorlástól tartó Dobi, kifejtette azonban azt is, hogy törvényes módszerekkel is határozott fellépésre képesek. Ugyan az új szakszervezeti törvény szerint az elégséges szolgáltatásokat biztosítani kell az korántsem meghatározott, hogy mi számít elégségesnek például a napi ellenőrzéseket is elvégző szerelőműhelyekben. Az elégséges szolgáltatás pontos mértéket egyébként a bíróság határozhatja meg.

Dobi lapunknak azt mondta, hogy a munkahelyekre, az iskolákba és egészségügyi intézményekbe az üzemkezdéstől kezdve oda-vissza el kell szállítani az utasokat.

Tehát a sztrájk a járatoknak csupán a tíz százalékát érintheti – jellemzően napközben – ezért a hatás növelésének az érdekében szükséges a legalább öt napos folyamatos munkabeszüntetés. A buszsofőrök napközben is – mindenféle külön bejelentés nélkül – úgy határozhatnak nem indulnak el az elégséges szolgáltatás biztosításán kívül, a kimaradt járatok indítására a munkáltató nem adhat utasítást, ezen utasítások megtagadása nem törvénysértő munkavállalói magatartás.

Dobi lapunknak hangsúlyozta, hogy az AKSZSZ az esetleges sztrájkját a szerződéses járatokra teljes mértékben kiterjesztheti. Jogértelmezése szerint ugyanis az elégséges szolgáltatásról szóló tárgyalások csak a menet-rendszerint közlekedő járatokat érinthetik. Ez az első hallásra unalmas megjegyezés, azért nagyon fontos mert a Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. leányvállalata, a Gemenc Volán Zrt. és Paksi Atomerőmű Zrt. között szerződéses járatok közlekednek!

 Nem lesznek kötelesek a Paksi Atomerőmű dolgozóit a nukleáris reaktorokhoz szállítani a sztrájkoló volánosok.

- foglalhatjuk össze a sztrájk lényegét. A társaság „atombuszai” naponta több mint kétezer munkavállaló szállításáról gondoskodnak, munkanapokon kétszáz járattal, a hatalmas hálózat kiterjed Tolna megyén kívülre is. A Volánnak még külön forgalmi irodája is van az erőmű területén. A Paksi Hírnök korábban kiemelte, hogy a paksi atomerőműnél alapfeltétel a biztonságos üzemeltetés, amihez elengedhetetlen, hogy a dolgozók időben beérjenek a munkahelyükre. Dobi harciasan azt mondta, hogy

az öt napos sztrájkot addig kell folytatni ameddig követeléseik meghallgatásra nem kerülnek vagy a sztrájkolók el nem fogynak.

Az AKSSZ nem mellesleg arra hívta fel a figyelmet, hogy ha nem most állnak le, akkor előbb vagy utóbb akaratuktól függetlenül mindenképpen. Ugyanis a szakszervezet szerint az autóbuszvezetők és a karbantartó szakmunkások körében már oly mértékben tapasztalható a munkaerőhiány, hogy egyes régiókban járatkimaradások is előfordulnak. A szakmából történő elvándorlás a mai napig sem állt meg, aminek az oka az alacsony fizetés. Egy kezdő autóbusz-vezető, vagy karbantartó szakmunkás nem keresi meg a nettó száz ezer forintot sem. Az AKSSZ azt kéri, hogy a munkaerőhiány felszámolása érdekében három év alatt történjen bérfelzárkóztatás ötvenszázalékos mértékben.

A Jobbik számtalan alkalommal igyekezett felhívni a figyelmet a közösségi közlekedés autóbuszos ágazatában munkát vállalók tarthatatlan helyzetére – emlékeztetett a néppárti ellenzék szerdai közleményében. Az ellenzéki néppárt a dokumentummal az Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Szövetsége mellett állt ki, továbbá érdemi lépésre szólította fel a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot. Ander Balázs országgyűlési képviselő szerint a napi szinten több száz ember életéért felelős, munkájukat kötelességtudóan végző buszsofőrök jogos követelése sajnos a mai napig nem hallatszott el a kormányzati döntéshozókig. Ander szerint azonban nem tűr további halasztást azoknak a bérfelzárkóztatása, akire a Fidesz legalábbis a kommunikációjában

„korán kelő, keményen dolgozó kisemberek”

hivatkozott. Ander kihangsúlyozta, hogy mivel a nyugati országokhoz képest hazánkban nagyobb szerep hárul a közösségi közlekedésre, ráadásul az iskola- és kórházbezárások, hivatal-összevonások, valamint az egyéb kormányzati központosító törekvések miatt egyre több ember kényszerül különféle ügyeit lakóhelyétől távol intézni, így – különösen a vidéken élők szempontjából – létfontosságú kérdés a Volán-társaságok normális működésének állami biztosítása. A képviselő szerint azonban a leterheltség és a tarthatatlanul alacsony fizetések miatt az autóbuszvezetők elvándorlása folyamatos, ezért egyre nehezebb fenntartani a járatok zökkenőmentes üzemeltetését.