Erődemonstráció Szegeden – a rendőrök kipucolták a városhatárt

Világossá vált, hogy a kerítés önmagában nem lesz elég, elengedhetetlen a nagy létszámú rendőri jelenlét a déli határon.

Arról, hogy mi történt szerdán a városban, megkérdeztük volna Botka László polgármestert is, de feleslegesnek ítéltük, hiszen már több alkalommal is kifejtette a szocialista politikus, hogy a város lakosságát egyáltalán nem zavarják a menekültek, nem is találkoznak velük az utcákon.
 
Ezzel szemben Tóth Péter már többször is a helyszínen tájékozódott a menekült helyzetről, így a Jobbik szegedi elnökétől kértünk felvilágosítást a város határában tapasztalható rendkívüli állapotról.
 
 
Reggel már a házam kerítésénél is bevándorlókkal találkoztam, majd mikor elvittem a gyermekemet óvodába, akkor szembesültem azzal, hogy az egész Alsóváros területén kisebb-nagyobb csoportban vonulnak a migránsok - elevenítette föl a szerdai napot az ellenzéki képviselő. Délután egy óra körül értem fel a Téli-kikötőhöz, ahol éppen egy 150-200 fős csoportot fogtak közre a rendőrök, majd a szennyvízátemelőnél, illetve Gyálarétnél is egy legalább 100 fős csapat várta az elszállítást rendőri felügyelet mellett - tette hozzá.
 
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság hivatalos adatai szerint 16:00 óráig 791 illegális bevándorlót tartoztattak föl.
 
Hiába a kellemetlen eső, több százan húzódtak meg az ártéri területen, illetve folyamatosan érkezett az utánpótlás is. Ezzel kapcsolatban arra figyelmeztetett Tóth Péter, hogy amire már hetek óta próbálja felhívni a figyelmet, az valósággá vált.
 
 
Azonban most jelentős rendőri erődemonstrációt is tapasztalhattak a szegediek. Nem tudom, miért pont ezt a napot választották a beavatkozásra - ismerte el a politikus. A kapitányság a megnövekedett számú lakossági panaszra hivatkozott, ezt a magyarázatot meglehetősen furcsának nevezte Tóth Péter, tekintettel arra, hogy az eddigiekben is sorra érkeztek bejelentések. Valószínűleg a nyilvánosság ereje segített abban, hogy ilyen fokú rendőrségi intézkedésre kerüljön sor - hangsúlyozta.
 
Ugyanis eddig 2-4-6 fővel volt jelen az ártéri területen a rendőrség, viszont a szerdai nap legnagyobb tanulsága, mekkora állomány szükséges, hogy fent lehessen tartani a rendet Szeged határában, hogy legalább egy napig gátat lehessen szabni a menekültáradatnak - húzta alá Tóth Péter.
 
Mindenesetre meglepő ilyen híreket hallani egy olyan városból, ahol a polgármester szerint nincsenek is menekültek.
 
Június 18-án nyilatkozta a Népszabadságnak azt Botka László, hogy Szegeden az emberek nem találkoznak menekültekkel, és nem is zavarja őket ez a probléma - emlékeztetett a nemzeti párt politikusa. Szerinte ez a megállapítás pusztán annak az arrogáns stílusnak az egyik megnyilvánulása, amellyel egyébként Botka irányítja a várost.  
 
 
Reméljük, a mai történésekről szóló beszámolók eljutnak Botka Lászlóhoz is, de ha így se képes felfogni, hogy Szegedre milyen nagy migrációs nyomás nehezedik, akkor arra kérjük, hogy menjen ki hajnalban a Gyálarét melletti töltésre, és tekintse meg a helyzetet a saját szemével. Kérjük mindezt annak ellenére, hogy már több éve csak a tizenhat milliós luxusautójából szemléli a város problémáit - fogalmazott Tóth Péter, aki tanáccsal is élt a polgármester számára: végre valljon szint, és kérjen bocsánatot kijelentései miatt azoktól a szegediektől, akiknek életét megkeserítik az illegális bevándorlók tömegei.
 
Egy másik észrevételt is megosztott lapunkkal a jobbikos politikus: az önkormányzati képviselők közül egyedül ő volt kint a helyszínen az elmúlt hetekben, és a mai napon is. Úgy látom, hogy a helyi képviselőinket sem aggasztja ez a probléma, pedig az három egyéni körzetet is érint – közölte.
 
 
Ezt azért is tartja érthetetlennek, mert hozzá is óriási tömegével érkeztek a lakossági panaszok, jelzések arról, hogy már a belvárost is ellepték a bevándorlók.
 
Tóth Péter szerint a legfontosabb tanulság, hogy a kerítés felhúzása önmagában értelmetlen, ha a határt ténylegesen nem őrzik megfelelő létszámú állománnyal rendőrök, vagy határőrök. S az is világosan kiderült, hogy a hatékony védelemhez kevés a jelenlegi 10-20 fő, elengedhetetlennek látszik a legalább száz fős állandó hatósági jelenlét.
 
 
A szerda délutáni sajtótájékoztatón a Csongrád Megyei RFK szóvivője elismerte, hogy rengeteg polgári jelzés érkezett hozzájuk, azt ugyanakkor nem árulta el, hogy mennyien vettek részt az akcióban, és hogy honnan vezényelték át a zsarukat, akiknek a munkáját a polgárőrök is segítették.
 
A legfrissebb adataik alapján 781 illegális határátlépőt fogtak el, akik közül legalább 100 gyermek volt. A többségük afgán, szír vagy afganisztáni állampolgárnak vallották magukat. Elhangzott az is, hogy a bevándorlókat a röszkei hangárba szállították, amelynek a befogadó kapacitása elegendő erre a majd 800 emberre.
 
Újságírói kérdésre válaszolva aláhúzta, hogy most már mélységeiben is foglalkozni kell a problémával.
 
 
De még hátramaradt a legveszélyesebb feladat: mindezt közölni Botka László polgármesterrel.
 
(A cikkben látható fotókat Tóth Péter küldte az Alfahírnek).