Sokat feltett és mindannyiszor válasz nélkül maradt kérdéseket feszegetni - ezt csak a vérprofik engedhetik meg maguknak. (Kivéve persze, ha a dolog célja csupán egy lerágott csont fogzománcra káros majszolgatása.) A Csendes szív című dán film pedig pont egy ilyen dilemmát boncolgat: a kérdéseket és dilemmákat, amelyeket az eutanázia felvet. És nem azt, hogy etikailag megállja-e a helyét egy másik ember meggyilkolása adott esetben. Hanem inkább: lehet-e a másik szenvedéseitől való megszabadítása az önzetlen szeretet gesztusa? Van-e az embernek egyáltalán joga eldönteni, mikor és hogy haljon meg? Mit tegyenek a halálba kívánkozó szerettei – tartsák tiszteletben az illető döntését vagy tartsák életben mindenáron? Félre tudja-e tenni az ember önmaga sajnálatát vagy félelmét, ami a szeretett személy jelenlététől való megfosztottságból, illetve ennek lehetőségéből fakad?
A Csendes szív című film egyetlen hétvége alatt játszódik, puritán módon teljesen lineáris idővezetéssel. Az alkotás egészére jellemző egyébként a lecsupaszítottság – eltekintve egynéhány némileg giccses jelenettől, amit a lerágott csont-effektus miatt lett volna érdemes kihagyni. Bár jogosan vetődik fel ebben az esetben a kérdés: mégis hogy lehetne egy ennyire drámai helyzetet sírás-rívás nélkül hitelesen ábrázolni? A drámai helyzet ugyanis a következő. Adott egy körülbelül hatvanas éveiben járó asszony, Esther (Ghita Norby), akin eluralkodik betegsége. A kilátásai: először a végtagjai lázadnak fel ellene, aztán a szellemi képességei is hanyatlásnak indulnak, végül pedig lélegeztető gépen tarthatják csak életben. Már amennyiben ezt életnek lehet nevezni. Szerinte nem lehet.
Épp ezért úgy döntenek a férjével, Poullal (Morten Grunwald), aki orvos, hogy biztonságos és fájdalommentes módszerrel, néhány pirulával örök álomba szenderítik. A döntést viszont csak azután hozzák meg, hogy két lányuk, Heidi (Paprika Steen) és Sanne (Danica Curcic) is beleegyezett. Az orvos férj gondosan kiválasztja az időpontot, hogy felesége még a legnagyobb szenvedés előtt halhasson meg, emiatt viszont a karácsonyt már nem éli meg. Így a két lányuk, az egyik férje és fia, a másik barátja, valamint az asszony legjobb barátnője közösen töltik el azt a „karácsonyi” hétvégét, amelynek végén, vasárnap este hétkor az asszony élete véget ér.
Borítékolható, hogy szereplőink lelkiállapota száznyolcvan fokos fordulókkal teli hullámvasúton halad keresztül ezalatt a pár nap alatt, és hamar kibontakozik az is, hogy a történet főszereplője valójában a két lány – bennük mennek végbe a legerőteljesebb változások. És ahogy ez már csak lenni szokott: a testvérpár tagjai gyakorlatilag egymás teljes ellentétei. A film dramaturgiáját úgy kell elképzelni, mint egy kupolát, melynek boltíves tartógerendái egymást keresztezik. A történet pedig az ellentétes sarkokból indulva vezeti végig a nézőt a két nő egy ponton egymást keresztező útján, amelynek végén pólust cserélnek.
A rendező emberismerete és arányérzéke a hiteles színészi játékkal párosulva a viszonyrendszerek állandó alakulásával tölti meg a gerendák közötti helyeket, a történet pedig teljes egységbe kerül a szigorú szerkezettel. Ez egyébként egészen magától értetődő: a zárt atmoszférában, rövid idő alatt zajló és nagyjából egy térben játszódó történetvezetés miatt különösen nagy jelentősége lesz embereink egymáshoz képesti helyezkedésének, ahogy egyenként is folyamatosan változnak. De az alkotók nem csak erre gondoltak. Hogy a kép még színesebb legyen, és a néző figyelmét folyamatosan fenntartsa a film, leheletfinom humorral és legkiélezettebb helyzetek közötti hézagokban szívmelengetően szerethető, nagyon is emberi, apró-cseprő, mindennapi jelenetekkel spékelik meg a drámát. Na meg persze jópár csavarral.
Ez már csak azért is rokonszenves húzás, mert egyúttal eltávolítja az alkotókat a mindentudó narrátor szerepétől, és a zárt atmoszférával együtt ezzel a fogással még mélyebbre húzzák a nézőt a filmbe. Hiszen szembe kell néznünk vele: hasonló helyzet bármikor bármelyikünkkel megtörténhet. Így aztán egyrészt érdemes továbbgondolni a felvetődő kérdéseket – egészen biztos, hogy aki megnézi a filmet, egy darabig a hatása alatt lesz - , másrészt belegondolni, egy ilyen helyzetben mi mindent megtudhat saját magáról az ember - akárcsak a két nő - , amire korábban soha nem gondolt volna. Lett légyen az erény vagy gyarlóság.