Észak-Korea rövid hatótávolságú rakétákat lőtt ki a Japán-tengerbe

Az öt rakétát az északkeleti Hamhung városából indították helyi idő szerint hétfő délután, és 200 kilométerrel távolabb a tengerbe csapódtak - írta közleményében a dél-koreai hadsereg vezérkara.

"Hadseregünk figyelemmel kíséri a fejleményeket, és fokozott védelmi készültségben vagyunk"

- tette hozzá.

Egyelőre nem tudni, milyen típusú rakétákról van szó.

A Phenjan leghűségesebb szövetségesének számító Kína felszólította szomszédját, hogy "semmi olyat ne tegyen, amivel megszegi az ENSZ-határozatokat".

"A feszültségek kiélezésének elkerülése érdekében reméljük, hogy minden érintett nyugodtan és visszafogottan reagál a történtekre"

- mondta Hua Csun-jing kínai külügyi szóvivő.

A jelenlegivel együtt Phenjan négy rakétatesztet hajtott végre az elmúlt bő két hétben. Az első tesztre négy nappal az amerikai-dél-koreai hadgyakorlat kezdete előtt, március 3-án került sor, ezt Phenjan március 10-én megtoldotta két rövid hatótávolságú Scud rakéta kilövésével, míg a múlt pénteken két közepes hatótávolságú ballisztikus rakétát tesztelt, amelyek közül az egyik állítólag már útközben felrobbant.

A dél-koreai-amerikai hadgyakorlatokra Észak-Korea rendre háborús retorikával válaszol, és atomtámadással is fenyegette már a két országot. Phenjan a megszállás előkészületeit látja ezekben a műveletekben, amelyek a szövetségesek szerint kizárólag védelmi természetűek.

Kommentátorok szerint a hétfői teszt azt mutatja, hogy Észak-Koreát az újabb amerikai és ENSZ-szankciók sem tántorítják el a rakétakísérletek végrehajtásától. Március elején az ENSZ Biztonsági Tanácsa büntetőintézkedéseket léptetett életbe, amelyek a többi közt az ázsiai ország szén és ásványianyag-exportjának ellehetetlenítését célozzák. Ezenkívül Szöul és Washington további szankciókat hozott Phenjan sarokba szorítása érdekében.

Hétfőn magas rangú dél-koreai és amerikai tisztségviselők részvételével megbeszélések kezdődtek a büntetőintézkedések minél hatékonyabb alkalmazása érdekében. A szöuli külügyminisztériumban zajló tárgyalásokon Kim Hong Kjun, a Koreai-félsziget békéjéért és biztonságáért felelős megbízottja, valamint Daniel Fried, az amerikai külügyminisztérium szankciópolitikájának koordinátora vesz részt. Hozzájuk csatlakozik később Szung Kim, az Egyesült Államok észak-koreai különmegbízottja.