Emelkedő energiaárak, a járvány visszaszorítása és a migráció is téma a mai uniós csúcson, Orbán is ott van

Emelkedő energiaárak, a járvány visszaszorítása és a migráció is téma a mai uniós csúcson, Orbán is ott van

Megkezdődött csütörtökön Brüsszelben az európai uniós tagállamok vezetőinek találkozója, amelynek középpontjában korábbi hivatalos közlések szerint a koronavírus-járvány visszaszorítása, az energiaárak emelkedése, a migráció külső aspektusai, valamint az orosz-ukrán határon kialakult feszültség áll - írja az MTI.

Az eseményen részt vesz Orbán Viktor miniszterelnök is.

A személyes részvétel mellett tartott – a szokásostól eltérően egynaposra tervezett – EU-csúcstalálkozón a tagországok állam-, illetve kormányfői elsősorban a koronavírus-járványt, valamint annak gazdasági és társadalmi következményeit tekintik át.

Számba veszik a globális együttműködés lehetőségeit arra összpontosítva, miként szüntethetők meg a vakcinák elosztásával és beadásával kapcsolatos hiányosságok.

A legutóbbi, októberi csúcstalálkozó megbeszéléseit folytatva a tagállami vezetők az energiaárak emelkedésével és annak a fogyasztókra és vállalkozásokra gyakorolt hatásával is foglalkoznak. Áttekintik a gáz- és villamosenergia-piacok működését, valamint az EU kibocsátáskereskedelmi rendszeréről szóló előzetes jelentéseket.

A migrációval kapcsolatban megvizsgálják az unióba irányuló migrációs útvonalak helyzetét, és értékelik az unión kívüli országokkal létrejött együttműködési megállapodások hatékonyságát.

Az Európai Tanács foglalkozik a fehéroroszországi helyzettel is, arra keresve választ, hogy milyen válaszlépésekkel lehet a legjobban ellensúlyozni a minszki rezsim által indított, a szervezett migráció jelentette, úgynevezett hibrid támadást. Az állam-, illetve kormányfők kitérnek az ukrán határ melletti orosz katonai lépések jelentette kihívásra.

A brüsszeli értekezleten előkészítik az EU és az Afrikai Unió február 17-18-án tervezett csúcstalálkozóját is.

A csütörtöki csúcsértekezletről az esti órákban várható sajtótájékoztató.