Emmanuel Macron
A francia elnöknél többen is abból indultak ki, hogy otthon elveszítette pártja az EP-választást, de némi túlzással élve és két lépéssel távolabbról, stratégiai nézőpontból figyelve a francia belpolitikai folyamatokat, Macronnak emiatt egyáltalán nincs oka az aggodalomra. Amíg ő és Marine Le Pen a két legnépszerűbb politikus, a hagyományos pártok pedig nem produkálnak látványos feltámadást, addig borítékolható, hogy Macron marad Franciaország elnöke, ugyanis Le Pent az elnökválasztás második fordulójában vélhetően bármikor le tudja győzni.
Macron Európában ismét kulcsszereplővé lépett elő, az Európai Parlament liberálisait megerősítette az En Marche csatlakozása, a frakcióvezetőséget ugyan engedték kicsúszni a kezeik közül, miután biztos befutónak tűnő jelöltjük - Nathalie Loiseau - úgy kiosztotta a Renew-t és néhány frakciótársát, hogy azonnal le is zavarták a színpadról. Helyette a román, de a franciákkal jó barátságot ápoló Dacian Ciolos lett a frakció első embere.
Macron egyik elsődleges célja az volt, hogy megfúrja Manfred Weber elnökjelöltségét, ez sikerült is, Michel Barniert ugyan nem tudta helyzetbe hozni, viszont hallhattunk olyan híreket is, melyek szerint Macron dobta be Ursula von der Leyen nevét. Ezen kívül a franciákhoz közel álló belga Charles Michel lett a Tanács elnöke, míg a fődíj, hogy Christine Lagarde fogja vezetni az Európai Központi Bankot. Ez Macronnak azért kulcsfontosságú poszt, mert egyik legfőbb ambíciója, hogy megreformálja az eurózóna működését.
Szicherle Patrik, a Political Capital elemzője lapunknak arra hívta fel a figyelmet, hogy Macron ugyan megfúrta Webert, de fals narratíva, hogy ő nyírta volna ki a csúcsjelölti rendszert, a francia elnök valójában nem utasította el a Spitzenkandidat-struktúrát:
„Gyakorlatilag ő volt a leghangosabb szószólója Weber elutasításának, viszont technikailag nem utasította el a csúcsjelölti rendszert, ugyanis Timmermanst támogatni tudta volna. Lagarde EKB-elnöki kinevezésével is célt ért, ő segítheti a francia elképzeléseket.”
Angela Merkel
A német kancellár helyzetét már jóval nehezebb megítélni, nem áll messze a valóságtól az a megfogalmazás, hogy a kommunikációs harcot elveszítette, de a politikai csatát megnyerte.
Kiállt Weber mellett, a bajor politikust végül nem tudta bizottsági elnöki székhez juttatni, helyette viszont egy nála is szorosabb szövetségese lehet Európa új vezetője, az az Ursula von der Leyen, aki a CDU-ból érkezik és az egyetlen politikus Németországban, aki Merkel 2005-ös kancellári hivatalba lépése óta folyamatosan miniszterként dolgozhat.
A Political Capital elemzője emlékeztetett, hogy a német vezető sem volt mindig a Spitzenkandidatok elkötelezett híve:
„Merkel helyzete bonyolult, 2014-ben határozottan ellenezte a csúcsjelölti rendszert, most viszont beállt Weber mögé, ahonnan végül ki kellett farolnia, mégis sikerült egy németet a Bizottság élére juttatni. Merkel veszíthetett valamennyit, de az érdekérvényesítő képessége továbbra is erős.”
Az oszakai megegyezés születésével nagyjából egyidejű értelmezés, hogy Frans Timmermans jelölése csupán Merkel politikastratégiai mozgásába illeszkedő csali volt, aminek segítségével a potenciális jelöltek közül a hozzá legközelebb álló személyt sikerült előtérbe tolnia. A zárt ajtók mögötti igazságot és a kancellár fejében keringő gondolatokat valószínűleg soha nem fogjuk megismerni, ha csak nem írja meg 15 év múlva az emlékirataiban.
Szicherle Patrik szerint is nehéz választ adni erre a teóriára:
„Nagyon jó kérdés, egyértelmű választ nehezen lehet rá adni. A német nemzeti érdekeknek Timmermans sem mondott volna teljesen ellent, Leyen politikailag talán közelebb esik Timmermanshoz – legalábbis az eddigi nyilatkozatai alapján -, mint Weber.”
Merkel a szocdemek felé gyakorolt gesztusként tartózkodott Leyen jelölésénél, Sigmar Gabriel, az SPD korábbi vezetője ennek ellenére úgy nyilatkozott, hogy a védelmi miniszter játékba hozása elegendő indok a koalíció felbontására.
A PC elemzője szerint ez jelenleg nem áll a német szociáldemokraták érdekében:
„Benne van a pakliban, de amíg a szocdemek nem találnak karakteres vezetőt, aki feljebb viszi a mélyre esett támogatottságukat, nem feltétlenül áll érdekükben, hogy robbantsák a koalíciót.”
Orbán Viktor
A magyar kormányfő elégedettségének méréséhez kontextualizálni kell az eredményt. A kormánypárti sajtó ugyan megénekelte a vezető újabb dicső győzelmét, de rétegelt történetről van szó, amit képtelenség önmagában elemezni.
Szicherle Patrik ezt így foglalta össze:
„Ez egy ironikus helyzet. Ha a politikai preferenciákat nézzük, Weber elképzelései távol álltak a magyar kormánytól, de még így is közelebb álltak hozzá, mint Leyen azon kijelentései, amikből következtetni próbálunk a politikájára. Ezek alapján Leyen közelebb áll a föderalista Európához, mint Weber. Magyar részről ebből a nézőpontból nem lehet győzelemnek tekinteni az ő jelölését, a nyilvános cél viszont az volt, hogy megtorpedózzák Webert és Timmermanst, ami sikerült is.”
Ha az egész csomagot nézzük, nem túl kedves forgatókönyvet láthatunk a magyar kormány számára:
- Charles Michel, a Tanács új elnöke simán belement abba, hogy összeomoljon a belga kormánykoalíció, mert mindenáron aláírta az ENSZ migrációs paktumát, ami ellen itthon hangosan kampányolt a kormány – ráadásul lengyel politikus helyére kerül, ami már önmagában negatív a V4-ekre nézve
- az EP: a szocdemek, a liberálisok és a Zöldek nem hajlandók fideszes politikust pozícióba szavazni
- Ursula von der Leyen a korábbi nyilatkozatai alapján a föderalista Európa híve, ami tökéletesen ellenkezik Orbánék nemzetek Európáján alapuló víziójával és a budapesti menekültpolitikát is bírálta, de Leyen első nyilvános meghallgatása sem kecsegtet sok jóval a magyar kormányra nézve
- Jean-Claude Juncker és Orbán Viktor a politikai nézetkülönbségeket leszámítva évtizedes cimborák voltak, sokszor viccelődtek is egymással, Leyennel nincs összekacsintós viszonyban a magyar kormányfő
- bizottsági alelnök lehet Frans Timmermansból és Margrethe Vestagerből – Timmermans gyakorlatilag Orbán antitézise, Vestager a Momentum mellett kampányolt az EP-választás előtt
- Joseph Borrell, az új külügyi főtárgyaló még spanyol külügyminiszterként xenofóbnak nevezte a magyar kormányt, a hatalmi ágak szétválasztását hiányolta, szerinte Magyarországon nincs sajtószabadság és már csak pszeudodemokráciának lehet nevezni a rendszert
A földrajzi egyensúly
Az európai pozíciók elosztásnál az elvek szerint nem csak a pártcsaládok eredményeit, hanem a nemek arányát és a szövetség földrajzát is figyelembe veszik. Utóbbi ezúttal kimaradt a körből, a jelenlegi állás szerint egyetlen közép-kelet-európai vezetője sem lesz az új Európai Uniónak.
„Az eredeti megállapodás alapján Szergej Sztanisevet akarták EP-elnöknek, ez nem jött össze, a földrajzi egyensúly valóban megbomlott. Arra számítok, hogy bizottsági alelnöki posztokkal és fontos portfóliókkal kompenzálhatnak, az ügyészség élére például román politikust szánnak, de az szinte teljesen biztos, hogy ebből a szórásból Magyarország és valószínűleg Lengyelország is kimarad”
- mondja erről az elemző.
Demokrácia
Miután az Európai Parlament az EU egyetlen közvetlenül választott szerve, tulajdonképpen ez adja a vezetés demokratikus legitimációját, erősen megkérdőjelezhető az Európai Tanács működési mechanizmusa. Több elemző szerint túllépték a hatáskörüket, amikor a komplett EP-t kispadra ültették a fajsúlyos személyi kérdések tárgyalásánál.
Szicherle Patrik szerint két megközelítési mód is alkalmazható ezen a területen:
„A nemzetek Európája koncepció képviselői elmondhatják, hogy a tagállamoknak komoly beleszólása van az EU ügyeibe, szó sincs föderalisztikus működésről, mert gyakorlatilag egy közvetlenül meg nem választott testület döntött arról, hogy kit jelöljenek a Bizottság elnökének. Az erősebb föderalizmus mellett kiállók pedig arról beszélhetnek, hogy ez egy antidemokratikus megoldás – ez valószínűleg fel is erősíti majd azokat a hangokat, amik akár közvetlen bizottsági elnökválasztást és transznacionális listákat követelnek.”
Az Európai Parlament kezében még mindig van egy fegyver, amivel kilőhetik Leyent. Ehhez csak annyit kell tenniük, hogy 50 százalék +1 szavazatnál kevesebben támogassák a német védelmi minisztert.
A PC elemzője szerint akár a spanyolok kezében is lehet a Bizottság leendő elnökének sorsa:
„Csak jósolni tudok, de tekintve, hogy a szocdemek új frakcióvezetője a spanyol Iratxe García, a spanyol kormány rajta keresztül lobbizhat amellett, hogy az S&D megszavazza Leyent. Ha ez sikerül, akkor meglehet a többség, a Néppárt a liberálisokkal együtt 290 szavazatot jelent, tehát körülbelül 90 szocdem voksra lenne szüksége Leyennek.”