Ezért tagadja le Kubatov Gábor a csapatát

Az Index.hu szerint a Nemzeti Adatvédelmi Hatóság elnöke egész pontosan azt írta az ügy miatt a szervezetnél feljelentést tevő szocialista képviselőnek, hogy

„Kubatov Gábor válaszlevelében arról tájékoztatta a hatóságot, hogy nincs tudomása az ún. Szabad Európa Csapat létezéséről. A pártigazgató állítása szerint ilyen elnevezéssel nem működik szervezet a Fidesz keretében.”

Ehhez képest Kubatov Gábor Youtube-csatornáján közölt egy 2010 február végén (a kampányhajrában) feltöltött felvételt, aminek azt a címet adták, hogy „Találkozás a Szabad Európa Csapat tagjaival.” Ezen a videón Kubatov Gábor mondja el a fiatal közönségnek, hogy ki a jobboldali, illetve mi a különbség az MSZP és a Fidesz között, szerinte egyébként az ész és gerinc.

A Jobbik korábban azt követelte a Fidesztől, hogy hívja vissza "titkos szabadcsapatát" Tapolca utcáiról, ahol április 12-én időközi országgyűlési választás volt. Szilágyi György, a nemzeti párt országgyűlési képviselője közölte: egy aktivistájuk leleplezte azokat, akik lejárató szövegekkel ellátott plakátokat terjesztenek a városban a jobbikos jelöltről. Az ellenséges aktivistákat feljelentették.

A 444.hu szerint diákmunka szinten, de megbízható fideszesekkel működtette választási listáját a Kubatov Gábor pártigazgatóhoz köthető SZECS, azaz Szabad Európa Csapat. A portál szerint a csapat minden választás előtt azon ügyködik, hogy feltérképezze a fideszes lakókat.

A SZECS mindvégig a törvényesség határán működött.

Kézenfekvő magyarázat az, hogy Kubatov Gábor mossa kezeit, a médiafigyelem miatt kényelmetlenné váló csapatot egyszerűen letagadja, átnevezte vagy szélnek eresztette.

Nyitrai Zsolt is közzétett korábban egy fényképet a Szabad Európa Csapattal, ahol közös főzőversenyen szerepel a fiatalokkal, még a kezdetekben, melyen néhány ma már ismert fidelitasos és fideszes vezető is szerepel. Nyitrai korábban a párt operatív igazgatója volt, manapság a társadalmi kapcsolatokért felel.