Akinek szeme van a látásra a fővárosban, az mind egyetért abban, hogy a Keleti pályaudvaron tarthatatlan a helyzet. Szinte lépni sem lehet a sátrazóktól, tömegesen tüntetnek, végzik a dolgukat közterületen azok a migránsok, akik elmondásuk szerint szeretnének tovább menni Nyugat-Európába. Idegesek, fáradtak és leginkább nem értik, hogy ha már annyi és annyi kilométer van mögöttük, akkor miért nem engedjük őket tovább. És valóban, ha lezárnánk a déli határszakaszt, és nem engednénk több határsértőt az országba, akkor már csak annyi feladatunk lenne, hogy akik itt vannak, azok minél hamarabb elhagyhassák az országot. Jelen pillanatban azonban ezrével érkeznek naponta, és rekednek meg Budapesten.
A fővárosi vezetés elsődleges feladata, hogy biztosítsa az itt élők biztonságát, és tehermentesítse a köztereket. Erre az első húzása az volt Tarlóséknak, hogy a lehető legértelmetlenebb módon kialakítottak úgynevezett tranzitzónákat a pályaudvaroknál. A Közel-Keletinél lévő tranzitzóna hamvában holt ötlet volt, amit jól bizonyít az is, hogy olyan tömeg van a pályaudvar környékén, hogy az egyébként sem zárt zónának többszörösét foglalják el. Hiába jelölik ki számukra a zónát, ha oda nem kötelező bemenni, ha onnan ugyanúgy kimehetnek, és oda fekhetnek, ott csoportosulhatnak, ahol akarnak. Zóna ide vagy oda, semmiben nem akaályozza meg őket, hogy akár a vonatokat is megrohamozzák.
Erre a Fővárosi Közgyűlés, látva a tarthatatlan állapotokat, megszavazza a lakosság megkérdezése nélkül, hogy alig 10 perc sétára a Keletitől kialakít egy új tranzitzónát. Egy olyan zónát, ami előreláthatólag pangani fog az ürességtől, és szemernyit sem fogja tehermentesíteni a pályaudvart. Ugyanis továbbra is nyílt lesz és önkéntesen vehetik igénybe. Ha valamilyen csoda folytán rá is vennék a vonatokra várakozó migánsokat, hogy fáradjanak át a nem messze lévő zónába, bármekkora összegben fogadnánk arra, hogy öt percnél többet nem töltenének ott. Miért tennék? Az az érdekük, hogy jegyet vásárolhassanak, majd az első induló vonatra felpattanjanak. Azt már csak zárójelben jegyezzük meg, hogy ezrek vannak Budapest utcáin, az új "átmeneti szoiális zóna" pedig a tervek szerint 800-1000 főt képes majd befogadni.
Nem mellesleg a volt Novák piac területe közvetlenül a vasúti sínek mellett található. Olyan közel a percenként elhaladó vonatokhoz, hogy szinte egy kisebb nyújtozkodással el lehet érni őket. Ha ide kerülnek a vonatokért verekedő migránsok, az olyan lenne, mintha éhező gyermekeket egy frissen illatozó pékség mellett szállásolnánk el.
Tehát a százmilliókból kiépített tranzitzónában két dolog történhet:
- teljesen üresen fog állni, és semmivel nem javít a Keleti pályaudvar helyzetén,
- a karnyújtásnyira lévő vonatok látványa annyira felbőszíti a jelenlévőket, hogy elszabadulnak az indulatok.
Ezért foglaltuk el területet hétfő reggel óta, ezért van szükség arra, hogy felhívjuk a főváros vezetésének a figyelmét arra, hogy az sehova nem vezet, ha gomba módra szaporodnak majd lakott területen belül a tranzitzónák. Lokális szinten a megoldások a következők lehetnek: minél előbb vonatoktra ültetni és a célországuk felé szállítani, ameddig pedig ez nem lehetséges, addig lakott területen kívüli zárt táborokban kell elhelyezni őket. Mindez azonban csak akkor működik, ha ezzel egy időben országos megoldások is születnek, úgy mint a zöldhatár teljes lezárása, a határ mentén kialakított visszafordító állomások kiépítése és a nyugatra utazók közvetlen határtól határig való elszállítása. A lokális és országos cselekvési terveknek szinergiában kell lenniük, és akkor még nem is beszéltük arról, hogy mindezeken felül milyen összeurópai terveket kell megvalósítani, hogy túléljük ezt a katasztrófával fenyegető egyre súlyosbodó állapotot.
Stummer Jánossal lelakatoltuk a bejáratot hétfőn reggel
Amíg ezekre a tervekre nem kerül sor, addig tüneti kezelésekre és figyelemfelhívó akciókra van szükség. Olyan akciókra, amelyeknek van egyértelmű célja és értelme. A tranzitzónának kijelölt terület elfoglalása ilyen akció, amelyben mindenki, aki részt vesz, vállalja a következményeket. Ez a legkevesebb, amit fel kell, és fel is vállalunk ebben a kritikus időszakban. Sokan kérdezik, hogy az Alfahír főszerkesztőjeként miért vállaltam. Ezek után azt hiszem, hogy nem kell tovább magyaráznom. Minden fronton meg kell tenni azt, amivel tartozunk a múltnak és jövőnek.