Ezrek akarják elhagyni Nepál fővárosát

Szerdára ötezer fölé emelkedett a megtalált áldozatok száma, de a nepáli miniszterelnök szerint félő, hogy tízezer halottja is lehet a földrengésnek.

Szerda reggel már a rendőrségnek kellett beavatkoznia a központi buszpályaudvaron, amely a parlament mellett van. A távozni akarók zöme nem katmandui, csupán a fővárosban dolgozik, és vidéki otthonába szeretne visszatérni, már csak azért is, mert nincs híre a családjáról. Akadnak azonban olyanok is, akik – részben rémhírterjesztők miatt – újabb rengésektől rettegnek, és nem akarnak a szombati katasztrófa központjában maradni.

Fosztogatók, rémhírkeltők

Az emberek hajnal óta gyülekeztek, hogy sikerüljön felférniük valamelyik különjáratra. A várakozók tudomása szerint a kormány 250 buszt ígért, de órákig egyetlenegy sem érkezett. A nyugalmat a rendőröknek csak nehezen sikerül biztosítaniuk.
 
A hatóságnak van dolga fosztogatókkal is. Eddig 27 embert vettek őrizetbe azzal a gyanúval, hogy olyan házakból loptak, amelyeket tulajdonosaik elhagytak a szombati földrengés miatt. Négy embert a rendőrök rémhírterjesztésért vettek őrizetbe: az illetők mobiltelefonos üzenetekben és az interneten azzal riogatták alaptalanul a lakosságot, hogy újabb pusztító erejű földrengés közeleg. Ezzel tovább duzzasztották a Katmanduból mielőbb távozni akarók tömegét.

Már ötezer halottat találtak

A nepáli belügyminisztérium szerda déli közlése szerint reggel óta újabb háromszáz holttestre bukkantak, és így a szombati, 7,9-es erősségű földrengés Nepálban fellelt áldozatainak száma már 5006-ra emelkedett. Az ország miniszterelnöke kedden azt mondta: félő, hogy akár tízezer ember halálát is okozhatta a természeti csapás.
 
Jóval kisebb számban ugyan, de a földrengésnek a szomszédos Indiában és Tibetben is vannak halálos áldozatai. Sok faluba még mindig nem jutottak el a mentőcsoportok, elsősorban azért, mert a földrengés használhatatlanná tett utakat.

Vége a hegymászószezonnak

Katmanduban ugyanakkor az élet a normalizálódás jeleit is mutatja a tömeges távozás ellenére. Szerdán megkezdődött az utcák megtisztítása, kinyitott a kalimati bazár, a zöldségpiac, ahova több teherautónyi friss áru érkezett még pirkadat előtt. Ami a hegymászást illeti, a túravezető cégek közlése szerint a világ legmagasabb csúcsa, a Mount Everest nepáli oldalán már nincs a hegyeken senki. Már korábban bejelentették, hogy a földrengés miatt vége a tavaszi hegymászóidénynek.
 
A nepáli földrengés egyébként oly heves volt, hogy még a Föld túloldalán, Argentínában és az Antarktiszon is jelezték a szeizmikus mozgásokat figyelő műszerek, amelyek alapfeladata alattomban végrehajtott föld alatti atomrobbantások figyelése.