Farage: A nyugatnak egy demokratikus reneszánszra van szüksége

A UKIP egykori első embere keményen visszavágott Hillary Clintonnak.

A brit és európai euszkeptikus mozgalmak egyik legmeghatározóbb szereplője a Breitbartnak adott rádióinterjúban fejtette ki, hogy szerinte milyen irányt kellene vennie a nyugati politikának:

"A nyugatnak egy demokratikus reneszánszra van szüksége, amivel az emberek ténylegesen visszakapják az életük fölötti irányítást."

A téma annak kapcsán került szóba, hogy Hillary Clinton, demokrata elnökjelölt és köre az utóbbi napokban éles kirohanásokat intézett Farage és a Brexit ellen, többek között erőszakos, szélsőjobboldali szervezetnek és Putyin kitartottjainak nevezve a UKIP-et.

Erre azután került sor, hogy Donald Trump, a republikánusok jelöltje több kampányrendezvényére is meghívta az euszkeptikus ikont, akit a résztvevők mindenhol kitörő ovációval fogadtak.

A brit politikus így reagált Clinton próbálkozásaira:

"Teljes körű letámadás készül Trump ellen és mindenki ellen, akiről úgy tűnhet, hogy mellette áll. Majd hallgathatjuk, hogy amennyiben Trump nyer, Putyin fogja irányítani Amerikát, háborús veszély és szegénység lesz. (...) Majdnem a pontos tükörképe lesz annak, amit a Brexit-kampány alatt láthattunk."

Ezzel a maradás mellett érvelők vészmadárkodására utalt, akik azzal riogattak, hogy Nagy-Britannia káoszba és anarchiába süllyed, ha elhagyja az Európai Uniót. Farage szerint az idő ezeknek az állításoknak a felét sem igazolta.

"Nem jött be."

- fogalmazott sommásan.

A UKIP-et ért vádakra így reagált:

"Soha, egyetlen fillért sem kaptam Putyintól. (...) Sohasem működtem együtt sem szélsőjobboldali, sem szélsőbaloldali csoportokkal. Lényegét tekintve én egy olyan ember vagyok, aki az üzleti világból érkezett a politikába, és az motivált, hogy (láttam) az európai projekt megfosztja hazámat a demokráciájától, szólásszabadságától és a határellenőrzéshez való jogától."

Hozzátette:

"Most, évekkel később kell rájönnöm, hogy amit a saját hazámban láttam korántsem egyedi dolog, valójában az egész világon ez történik."

Szerinte Hillary pont azért gondolja a Brexit-ről, hogy a világ legszörnyűbb dolga, mert ő is ezeket a káros globális folyamatokat szolgálja, amelyek csak arra voltak jók, hogy:

"A gazdagok még gazdagabbak, a szegények még szegényebbek legyenek; (...) háborúk sorozatába vezettek minket, súlyosan megemelték az adósságaink szintjét és (ezért) kudarcot jelentenek".

Farage továbbá kifejtette:

"Ha valaki arra a szintre süllyed, hogy 'szélsőjobboldalinak' nevezze azokat az embereket, akik a nemzetállami demokráciában hisznek, akkor egyértelműen ő nem tudja, miről beszél, nem én."

A brit politikus ezzel nagyon hasonló véleményt fogalmazott meg, mint a francia Nemzeti Front vezetője, Marine Le Pen, aki a tegnapi nap folyamán biztosította támogatásáról a republikánus elnökjelöltet, ugyanakkor élesen bírálta Hillary Clintont.