Farage: "Az EU egy lángoló épület, de van kijárata, használjuk!"

Az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának (UKIP) vezetője egy wolverhamptoni gyűlésen a következőképp nyilatkozott:

"Ha jobban megnézzük az Uniót, azt látjuk, hogy keletet és nyugatot épp egy pénzügyi válság szakítja szét, míg Ausztriában és Magyarországon már falakat emelnek a migránsválság miatt. Állandó krízisről beszélhetünk."

Majd hozzátette:

"Az Unió egy lángoló épület, de van kijárata, azt javaslom, június 23-án használjuk."

David Cameron miniszterelnök EU-val kötött megállapodását átverésnek nevezte, ami az égvilágon semmit sem fog megváltoztatni. A csatlakozási szerződés beígért módosításból, vagy magának az EU-nak a reformjából pedig pláne nem lesz semmi.

Farage úgy véli, az egyezség nem érinti azokat a problémákat, amelyek a britek többségét foglalkoztatják. Szerinte többek közt olyan kérdésekről van szó, mint, hogy a szigetország miért nem vétózhat meg neki nem tetsző törvényeket, miért kerül napi 50 millió fontba a tagságuk, és miért tárták ki a határaikat több mint 500 millió ember előtt.

A megállapodásra utalva elmondta, hogy "az Európai Parlament felvizezheti, sőt meg is vétózhatja a bevándorlók jóléti ellátásával kapcsolatos pontokat, a többi kitételt pedig az Európai Bíróság helyezheti hatályon kívül".

Az UKIP-vezére kijelentette, hogy pártállástól függetlenül szívesen dolgozik együtt bármelyik politikussal, amíg azok is a kilépést támogatják. Ezzel azokra a kommentárokra reagált, melyek a George Galloway-jel, a baloldali Méltányosság Párt (Respect Party) vezetőjével való együttműködését kritizálták.

"Rengeteg dologban homlokegyenest ellentétes állásponton vagyunk, de néha az életben jönnek olyan ügyek, melyek jóval fontosabbak, mint a hagyományos bal-jobb politikai megosztottság"

- fűzte hozzá Farage.

Szerinte az a kérdés, hogy önálló, autonóm államként, és valódi demokráciaként tud-e működni Anglia, ami a saját érdekei mentén határozza meg helyét a világban, minden hagyományos keretet felülír.