Felkészül az Index? Spéder feladta utolsó hadállását, az FHB-t

A nagyvállalkozónak már csak a médiaportfóliója maradt, ha ettől is megszabadul, az Index is a Fidesz-birodalom kezébe kerülhet.

A közlemények szerint az A64 tőzsdén kívüli tranzakció keretében, 480 forintos árfolyamon 15 572 668 darab 100 forint névértékű "A" sorozatú FHB törzsrészvényét átruházta a jászszentlászlói Fókusz Takarékszövetkezetre és a szentgáli B3 Takarék Szövetkezetre. Az A64 tulajdoni részesedése 14,354 százalék, szavazati aránya 16,554 százalék volt.

Spéder Zoltánnak a tranzakciót követően csak

minimális részesedése maradt a bankban,

fennmaradó közvetlen szavazati joga mindössze 0,017 százalék, közvetett szavazati aránya 0,319 százalék.

A korábban Fidesz-közeliként számon tartott üzletember kegyvesztetté válásnak első jelei a tavaly ősztől az MNB által kiszabott szigorú bírságok voltak. Júniusban aztán olyan törvénytervezetet fogadott el az Országgyűlés, amely jelentősen megnehezítette a Spéder-birodalom helyzetét. Pár nappal később az Andy Vajna érdekeltségébe tartozó TV2 sugárzott lejárató riportot az üzletemberről, majd a NAV tartott házkutatást egyik cégénél. Augusztusban a Budapesti Ingatlanhasznosítási és -fejlesztési Nyrt. igazgatótanácsából távozott "önként", ahol helyére Schmidt Mária lépett.

Az üzletembernek mostanra

egyetlen komolyabb érdekeltsége maradt: a médiacégei.

Ezek közé tartozik az Index is, amelynek eladásáról már hónapok óta folynak a sajtóban találgatások. A Magyar Nemzet korábban kiszivárogtatta: Simicska Lajos semmiképp sem akarja megengedni, hogy a hírportál a Fidesz-közeli médiabirodalom kezébe kerüljön.