Felpörgött a banki kifosztó mechanizmus az elmúlt egy évben

Felpörgött a banki kifosztó mechanizmus az elmúlt egy évben

Januárban 11,3 százalékkal került többe a bankolás és a biztosítási szolgáltatások igényvétele mint egy évvel korábban és hamarosan újabb drágulás várható.

Az év eleji növekedés részben azért ennyire magas, mert tavaly, év közben a bankok 10–15 százalékkal emeltek - írja a Népszava.

A törvények lehetővé teszik számukra, hogy díjaikat maximum az előző évi infláció mértékével növeljék a tárgyévben. A 10–15 százalékos emelés így simán belefért, hiszen 2023-ban a Központi Statisztikai Hivatal éves szinten 17,6 százalékos inflációt mért.

Másrészt a drágulásban már benne lehetnek azok az adóemelések, tranzakciós díjak, amelyeket a bankok ettől az évtől hárítottak át az ügyfeleikre.

És ez még nem minden: újabb emelések márciustól várhatók, akkortól ugyanis a bankok ismét korrigálják a számlavezetési és egyéb díjaikat az előző évi inflációval.

A KSH adatai szerint tavaly a fogyasztói árak 3,7 százalékkal emelkedtek, szóval maximum ennyivel simán emelhetnek a bankok – többen ezt már be is jelentették közülük, és a lap szerint a következő napokban várhatóan több bank is hasonló lépéseket jelent be.

A Jobbik véget vetne a kifosztásnak

A párt alelnöke, Z. Kárpát Dániel díjemelési stopot, a kisvállalkozások számára pedig ingyenes bankolást sürget.

A bankok a díjemeléseiket rendszeresen felszorozzák az infláció mértékével, egyfajta kamatos kamathoz juttatva ezzel az Európa egyik legdrágább bankrendszerét fenntartó cégeket - mutatott rá az országgyűlési képviselő február 5-i sajtótájékoztatóján.

Szerinte ez a devizahitelezéshez hasonló "kifosztó mechanizmus", aminek gátat kell szabni, mert különben az ügyfeleknek kell fizetniük azért, hogy a bankok forgathatják a pénzüket, holott ennek fordítva kellene történnie.

A Jobbik javasolja azt is, hogy

az átlagfizetés mértékéig tegyék ingyenessé a pénzintézeti alapműveleteket a lakosság számára, a legkisebb cégek pedig havi tízmillió forintos keretig kapják meg ugyanezt a mentességet.

"A bankok ne abból próbáljanak megélni, hogy a magyar kis- és közepes vállalkozások a hátukon cipelik a nemzetgazdaságot és a munkahelyek kétharmadát biztosítják Magyarországon!" – szögezte le Z. Kárpát Dániel. Hozzátette: javaslataik megvalósítása esetén is ezermilliárd forint felet lenne a bankszektor éves profitja.