Felrobbantottak egy oknyomozó újságírót Kijevben

A rendőrség előzetesen előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosságnak minősítette az esetet, a fővárosi ügyészég emberölés bűntette ügyében indította meg a vizsgálatot.

A hatóságok feltételezik, hogy rejtett robbanószerkezet okozta a detonációt.

Zorjan Skirjak, a belügyminiszter tanácsadója azt írta a Facebook közösségi portálon, hogy vélhetően egy házilag készített, 400-600 gramm trotilnak megfelelő robbanóerejű, időzített vagy távolról működésbe hozott robbanószerkezet végzett az újságíróval.

A tényfeltáró újságíró épp a szerkesztőségbe tartott, amikor reggel háromnegyed 8-kor felrobbant vele a gépkocsi. A férfi ismerősei szerint jellemzően ebben az időpontban járt munkába.

Sajtóforrások szerint Seremet a robbanást még túlélte, a helyszínre kiérkező mentőben halt bele sérüléseibe.

Az autó Seremet élettársának, Olena Pritulának, a hírportál egyik társalapítójának és vezetőjének tulajdona volt, aki azonban nem tartózkodott a járműben.

Kollégáik szerint az utóbbi időben mindketten panaszkodtak arra, hogy valakik megfigyelik őket, így nem világos, hogy pontosan ki lehetett a merénylet célpontja.

Szevhil Muszajeva-Borovik, a hírportál főszerkesztője szerint Seremetet újságírói tevékenysége miatt ölték meg.