Felvidékiek segítik a kárpátaljaiakat

Hét tonnányi tartós élelmiszert halmoztak fel, de küldenek gyógyszereket és tisztítószereket is. Egy ország, ami önmagával határos.

A lap szerint mintegy hét tonnányi tartós élelmiszert halmoztak fel, például sót, cukrot, olajat, lisztet, száraz tésztát, rizst, valamint gyógyszereket és tisztítószereket. Az ezeket tartalmazó szállítmány március 7-én Somorjáról az esti órákban indult útnak, és másnap érkezett meg Beregszászra. 
 
„A szállítmányból kisebb csomagokat készítenek, ezeket a beregszászi és a borzsovai gyülekezetek presbiterei, diakónusai osztják majd szét azok között, akik leginkább rászorulnak. A segélycsomagok elsősorban az egyedül élő nyugdíjasoknak és a nagycsaládosoknak jelentenek segítséget, de a beregszászi gyülekezet ebből biztosítja majd a hajléktalanok és idős emberek ellátását, napi étkeztetését is ” – tudta meg a hírportál Somogyi Alfrédtól, a Pozsonyi Református Egyházmegye esperesétől, aki maga is ott volt a Felvidékről érkező szállítmány átadásánál Beregszászon.
 
„Az ukrajnai havi átlagnyugdíj alig haladja meg az ezer hrivnyát, ami jelen pillanatban 27-30 eurónak felel meg. Hallottunk olyan idős hölgyről is, aki csupán 900 hrivnyát kap kézhez, szívgyógyszere pedig 480 hrivnyába kerül. A nyugdíj felét tehát elviszi az orvosság, miközben lakni és enni is kellene” – szólt a Kárpátalján szerzett tapasztalatokról. 
 
Somogyi Alfréd kiemelte: az első adománycsomagok elszállításával a gyűjtés nem ért véget, így aki még élelmiszert szeretne küldeni Kárpátaljára, az a Pozsonyi Református Egyházmegye gyülekezetein keresztül ezt április 15-ig megteheti, pénzadományokat pedig a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház lelkészi hivatalaiba, vagy banki átutalás esetén közvetlenül a Református Diakóniai Központ számlaszámára várják.