Ferenc pápa ismét a migránsok befogadását szorgalmazta

"Az ajtajukat bezáró templomokat és plébániákat nem lehet templomoknak nevezni, hanem múzeumoknak".

Ferenc pápa a szavait hallgató húszezer hívő előtt úgy fogalmazott, hogy az ajtajukat bezáró templomokat és plébániákat nem lehet templomoknak nevezni, hanem múzeumoknak (Bár lehet, még nem tapasztalta meg az európai állapotokat, a templomok sok helyen tényleg múzeumokként funkcionálnak, talán ezzel kéne valamit kezdenie - a szerk.)
   
"Az egyház (...) rendkívüli családnak számít, nem pedig különleges, zárt szektának" - mondta Ferenc pápa. Hozzátette, hogy az egyház "befogadó otthon, amelynek kapui mindig nyitva állnak".
   
A katolikus egyházfő vasárnap arra szólította fel egyházát, hogy a plébániák és más egyházi intézmények fogadják be a bevándorlókat. Ezt követően Angelo Bagnasco bíboros, az olasz püspöki kar (Cei) elnöke úgy nyilatkozott, hogy ha a több mint 27 ezer olasz plébánia mindegyike befogad egy bevándorló családot, több mint százezer embernek tudnak segítséget nyújtani. A Vatikán két bevándorlócsaládot fogad be.

És majd ötven év múlva szép nagy mecseteknek örülhetünk a templomaink helyén.