Lelkesedésünk csak azon a ponton tört meg egy pillanatra, amikor az ifjú szervező hölgy kedves mosollyal tudatta velünk, hogy a főbejárattól mintegy ötven perc gyaloglásra van a sajtós kapu. Az eddigi földi pályafutásunk során tanult összes káromkodást elsütjük, mire visszaérünk a vasútállomásra - ahol aztán hálás szívvel meg is gyónunk mindent az égieknek, mikor találunk egy taxiit. Az autóban aztán megállapítjuk, hogy az az ötven perc a negyven fokos melegben simán lett volna másfél óra is. Csak a médiás passok felvételekor derül ki, hogy amúgy különbusz is elhozott volna minket - kár, hogy erről sem a regisztrációt visszajelző e-mailben nem volt szó, sem az állomáson nem láttunk erre utaló táblát, vagy jelzást.
Legalább megdolgoztak a firkászok az ingyenjegyért! - csaphat az asztalra az olvasó, úgyhogy a Szegény kis újságíró panaszai című elégiánkat itt le is zárjuk. Pláne, hogy a koncertekre aztán tényleg nem lehetett panasz (bár a nézőtér murvával való felszórását kissé balesetveszélyes manőverként értékeltük, amit egy 70 százalékban rockzenére és a vele járó pogóra építő fesztivál szervezői azért jobban meggondolhattak volna, így nem fogtak volna többen is a kelleténél keményebben földet). Azt ugyan némi trúmetálos fanyalgással állapítjuk meg, hogy a Therionból a világ egyik legütősebb szimfonikus dark/death metal együtteséből közepesen jó dark rock banda lett.
Az azonban hamar kiderül, hogy
Cristofer Johnssonék még mindig nagyon tudnak hangulatot csinálni,
s, ahogyan előkerültek kamaszkorunk legszebb sötét, okkult slágerei, már nem is tudtunk megmaradni a sörünk mellett üldögélve.
A To mega Therionról pedig ismét kiderül, hogy minden idők legnagyobb koncertszámai közé tartozik, s ismét előkerül a kérdés: milyen zenei piac az, ahol ebből a bitangul fogós nótából nem lett rádiósláger?
Therionék külön köszönetet mondanak Magyarországnak a "csodálatos időjárásért", amelyet otthon, Svédországban nem nagyon tapasztalhatnak meg - mi viszont megváltásként éljük meg a naplementét, amely után már csak 30 fok van a színpad előtt.
Pláne, hogy ekkor csap a húrok közé a Blind Guardian. A német metálistenek már másfél évtizede nem jártak magyar földön, így a közönség kiéhezett fenevadként veti rá magát a bandára. Ők pedig annak rendje, s módja szerint jól is lakatják az ezerfejű szörnyeteget.
Egy kissé indokolatlanul hosszúnak tűnő, új nóta után olyan műsort toltak le, amelyről az egyszeri rajongó legszebb nedves álmaiban fantáziál.. Az első számtól az utolsóig lejátsszák az Imaginations form the other side című klasszikus albumot, amelynél a speed/power műfajban tényleg nem született még zseniálisabb mű. A
színpadon végig igazi, önfeledt örömzenét láthatunk, olyan hamisítatlan, 100%-os metál arcoktól, akikről kilométerekre sugárzik, hogy ötven körül is imádják ezt csinálni.
Az élményt a dob elé kifeszített, hatalmas címeres magyar zászló, és Hansi Kürsh frontember Ignite-pólója teszi teljessé.
Hiányérzet csak a banda talán legfogósabb, örök - és eddig kihagyhatatlannak tűnt - koncertslágerének, a Valhallának az elmaradása miatt maradhat bennünk - ezt viszont megoldja magának a közönség, amely a buli vége után lenyomja a nótát a banda helyett.
A Fezen négy napos szülinapi bulija tehát elég erősen indult - és a java még csak most jön. Ma este a Saxon és az elpusztíthatatlan rockfater, Alice Cooper zúz a színpadon, holnap a Deep Purple élő legendája, Glenn Hughes, szombaton pedig az Ignite és az Offpsring tart nagycsoportos rockszemináriumot Fehérváron.