A világ élvonalába igyekszik a magyar filmgyártás

A világ élvonalába igyekszik a magyar filmgyártás

Gera Marina hétfőn hajnalban elnyerte a legjobb színésznőnek járó Nemzetközi Emmy-díjat az Örök tél című filmben nyújtott alakításáért. Az Emmy-díjakat a tévés világ Oscarjaként is szokták emlegetni, és mint az Oscaron, itt is külön kategóriát hoztak létre a nemzetközi műsorok számára, ami csak az Amerikán kívül vetített alkotásokat veszi számításba.

A díj 47 éves történetében idén először volt magyar jelölt, rögtön kettő is, de míg a tévéfilm/minisorozat mezőnyében a Trezornak nem sikerült nyernie, addig a 2005 óta kiosztásra kerülő legjobb színésznőnek járó szobrot Gera Marina vehette át.

Ezzel gyakorlatilag a világ nem amerikai tévés tartalomgyártásának legjobb színésznői közé került, ami valljuk be így is nagy szó, hiszen a briteket is be kellett előzni, akik azért szakmai téren inkább állnak közelebb Amerikához, mint hozzánk. Talán a legszemléletesebb, ha említek néhány nevet, akik korábban elnyerték a legjobb színésznek/színésznőnek járó Nemzetközi Emmy-díjat: Sean Bean, Dustin Hoffman vagy Helena Bonham Carter. Azt hiszem őket nem kell senkinek sem bemutatni. Ehhez a társasághoz csatlakozott ma hajnalban Gera is.

A színésznő beszédében először köszöntette Magyarországot, majd díját mindazon áldozatok emlékének ajánlotta, akik a Szovjetunióban fogságban szenvedtek. Az Örök tél stábja mellett a film rendezőjét, Szász Attilát külön kiemelte, mert úgy véli, ez valójában a közös díjuk.

2019 International Emmy® Best Performance by an Actress Winner Marina Gera

2019 Best Performance by an Actress Winner, Marina Gera presented by Rike Schmid & Diego Klattenhoff at the 47th International Emmy® Awards, November 25, 2019 in New York City.

Nem csoda, hiszen nemcsak Gera Marina, de az Örök tél is nagy sikert aratott. Tavaly a Prix Europa fesztiválon elnyerte a legjobb tévéfilmnek járó díjat, de a film rendezőjét, Szász Attilát az A-kategóriás montreali filmfesztiválon is jutalmazták, illetve a Tiburon Nemzetközi Filmfesztiválon Szász és Köbli Norbert a legjobb forgatókönyvíró, Gera Marina a legjobb színésznő, Nagy András pedig a legjobb operatőr díját kapta.

A film hazai fogadtatása is nagyon pozitív volt, ami talán annak is köszönhető, hogy a magyar filmgyártás egy régi adósságát törlesztette azzal, hogy képernyőre vitte nemcsak a magyar, de egész Kelet-Európa egyik legnagyobb XX. századi traumáját, a szovjet munkatáborokat. A film bemutatóján mi is jártunk tavaly és ha még nem látta, akkor most Ön is megnézheti az MTVA oldalán, ami a sikernek köszönhetően néhány napra ismét elérhetővé tette a honlapján.

Örök tél - Egy magyar film, amiben benne van a második világháború, a gulág, Trianon és a kommunizmus

Nem túlzás azt állítani, hogy az utóbbi évek leghatásosabb történelmi drámája az Örök tél. Szász Attila rendező és Köbli Norbert forgatókönyvíró olyan produkciót tettek le az asztalra, amire nemzedékek óta várt a magyar nemzeti emlékezet, és szinte hibátlanul mutatja be azt a történelmi traumát, amivel a társadalmunk a mai napig nem birkózott meg igazán.Történelmi hóviharAnélkül, hogy túl sokat árulnánk el a történetből, nagy vonalakban mégis érdemes vázolni a cselekményt.

„Az elismerés az egész magyar szakmának szól”

Így nyilatkozott Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos az MTI-nek, és véleményét többen is alátámasztották. A siker valóban a magyar filmszakmáé is, hiszen az elmúlt években nemcsak közönségsikereket érnek el a magyar filmek, de olyan minőséget is állítanak, amit a nemzetközi szakma is értékel és díjesővel jutalmaz. Összeszedtük néhány alkotást, hogy az elmúlt években milyen filmek emelkedtek ki a mezőnyből.

Természetesen a motort Nemes Jeles László Saul fia című alkotása rúgta be, ami 2016-ban elnyerte a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjat, valamint sok egyéb között Golden Globe-díjjal és BAFTA-díjjal is jutalmazták. Az ő rendezésében készült a Napszállta is, ami ugyan az Oscar-jelölésig nem jutott, de 2018-ban az alkotásának ítélte a legjobb film díját a nemzetközi filmkritikusok szövetsége, a FIPRESCI zsűrije a Velencei filmfesztiválon, melynek versenyprogramjába 24 év után először kapott meghívást magyar alkotás.

A Saul fia után sem maradt azonban izgalmak nélkül az ország az Oscar-gálákon. 2017-ben Deák Kristóf alkotása, a Mindenki hozta el a legjobb rövidfilmnek járó díjat és ugyanebben az évben szurkolhattunk Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjének is, ami azonban jelölését nem tudta szoborra váltani

Mindenki

A(z) "Mindenki" című videót "szabo.palocz.attila" nevű felhasználó töltötte fel a(z) "kreatív" kategóriába. Eddig 1349 alkalommal nézték meg.

Tavaly Szilágyi Zsófia Egy nap című filmje Cannes-ban a Kritikusok Hetén elnyerte a nemzetközi filmkritikusok szövetségétől (FIPRESCI) a legjobb elsőfilm díját, majd a luxemburgi CinEast filmfesztivál nagydíját. A film főszereplőnőjét, Szamosi Zsófit a kassai, kairói és szarajevói fesztiválokon is a legjobb színésznőnek választották.

EGY NAP (ONE DAY) - Zsófia Szilágyi Film Trailer (Cannes 2018)

✪ SUBSCRIBE: http://bit.ly/2FpID5t Director: Zsófia Szilágyi Writers: Réka Mán-Várhegyi, Zsófia Szilágyi Stars: Zsófia Szamosi, Leó Füredi, Ambrus Barcza

Ugyancsak fesztiválsiker volt Csuja László bemutatkozó nagyjátékfilmje a Virágyvölgy, ami elnyerte a zsűri különdíját Közép-Európa egyetlen A-kategóriás fesztiválján, a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál East of the West szekciójában.

De az élőszereplős filmek mellett az animáció területére is betette tavaly a lábát a magyar filmgyártás. Milorad Krstic első egészestés filmje a Ruben Brandt, a gyűjtő, mely az első teljes egészében Filmalap támogatással készült animáció, és melynek amerikai forgalmazási jogait a legendás Sony Pictures Classics vette meg, ott szerepelt a huszonöt alkotás között, amelyet neveztek a legjobb egész estés animációs film Oscar-díjára.

Ruben Brandt, a gyűjtő (12) előzetes

A Ruben Brandt, a gyűjtő a magyar animáció régi adósságát törleszti, egy igazi alkotóműhely jött létre a nagy költségvetésű film körül. Milorad Krstić egyedi látványvilágú akció-thrillerében az egész világot bejárjuk egy olyan utazással, amely percenként okoz újabb és újabb meglepetéseket. Egy különös rablássorozat rázza meg a világ leghíresebb múzeumait: egy rejtélyes bűnbanda egymás után szerzi meg a legértékesebb képeket.

A könnyed mozikon túl a dokumentumfilmek terén is sikerült szintet lépni. Az Egy nő fogságban magyar-német koprodukció volt az első egész estés magyar dokumentumfilm, amely a Sundance Filmfesztivál programjában versenyzett. Az alkotás rengeteg jelölést kapott, köztük a legjobb európai dokumentumfilmét és beválogatták azon dokumentumfilmek közé is, amelyekkel a The Why Foundation világméretű kampányt folytat Why Slavery? címmel több mint hetven televíziós csatornán, iskolai és közösségi vetítéseken az emberi jogok, a demokrácia, az igazságosság és az egyenlőség érvényesítéséért.

EGY NŐ FOGSÁGBAN / hivatalos előzetes (12)

EGY NŐ FOGSÁGBAN - Tuza-Ritter Bernadett filmje Az 52 éves Maris tíz éve szolgál fizetés nélkül egy magyar családot. A méltóságától és jogaitól megfosztott nő évek óta maradékot eszik és egy kanapén alszik, engedély nélkül nem hagyhatja el a házat. Éjszakánként egy gyárban dolgozik, fizetését le kell adnia.

Akik maradtak

A jövő év legnagyobb sikereit Tóth Barnabás Akik maradtak című alkotásától várja a magyar filmes szakma, amit már neveztek is a 2020-as Oscar-díjra a legjobb nemzetközi játékfilm kategóriában. A rendező egyébként már tavaly a Susotázs című kisfilmjével kategóriájának shortlistjére (vagyis a legjobb 10 közé) került az Akadémiánál.

A film F. Várkonyi Zsuzsa Férfiidők lányregénye című könyvének adaptációja. Témáját tekintve a holokauszthoz nyúl vissza, de nem olyan formában mint Nemes Jeles Saul fia. A történet két családját elvesztett ember, egy 16 éves lány és egy nőgyógyász kapcsolatát és traumafeldolgozását fejti fel előttünk, akiknek emlékeik és túlélésük fájdalma, az önhibáztatás mellett a kommunista diktatúrával is meg kell küzdeniük.

Akik maradtak (12) előzetes

Uploaded by BpFilm Artmozik on 2019-08-23.

Tóth Barnabás filmjének világpremierje az Egyesült Államokban, Coloradóban a Telluride Filmfesztiválon volt, ahová magyar filmek közül legutóbb a Saul fia kapott meghívást. A mértékadó, amerikai Variety magazin filmkritikusa a magyar filmet kitűnő, megrendítő alakításokkal előadott mesének nevezte. Hogy ez elegendő lesz-e ahhoz, hogy a magyar filmgyártás egy újabb szobrocskát tehessen a tarsolyába, az hamarosan, legkésőbb januárban kiderül.