Fischer elmondta, kényelmetlenül érinti a hivatásával járó "ragyogás, a hatalom és a hierarchia".
Na, annyira azért nem, hogy nyugdíjba vonuláson törje a fejét, de a karmesteri pálca sem hull ki kacsójából, pedig azért mi szívesen megnéznénk egy tanácsrendszerben működő kamarazenekart, ahol éppen az a karmester, aki úgy véli jónak. Elvégre ott aztán nem lenne se hatalom, se hierarchia, ragyogás meg pláne.
Beszélt arról is, hogy pályafutása során soha nem célok lebegtek a szeme előtt, amelyeket el akart érni. "Ha bármit is elértem a karrieremben, az véletlen volt" - mondta a berlini Konzerthaus főzeneigazgatója, aki augusztus 26-án lép fel a londoni Royal Albert Hallban a Budapesti Fesztiválzenekarral, Mozart Requiemjét adják elő.
Ilyen szofisztikátlan talán még senki sem fogalmazta meg a magyar művészvilágban, hogy egy tehetségtelen nímand, akit legfeljebb a szerencse segített ki nem érdemelt elismeréshez.
Karakteréről nagyszerűen árulkodik az is, ahogy a világszerte ismert zenekarokkal való együttműködésről beszélt:
"Az emberek szerint a karmesterek szeretik nagy együttesek előtt lengetni a karjukat. Én nem tartozom ebbe a klubba. Az úgynevezett nagy zenekarok ragaszkodnak bizonyos zenei értékekhez, például a hangzásukhoz, mert úgy vélik, ez a védjegyük."
Hát, igen, meg sem lepődünk rajta, hogy a liberális dogmák felkent védelmezője képtelen elviselni, ha egy közösségnek, legyen az zenei, vagy bármilyen, értékei vannak. Az már büdös a nagy pálcalengető számára.
A lap, amely Magyarország legjelentősebb kulturális exportcikkének nevezte a zenekart, emlékeztetett arra, hogy a budapesti Fővárosi Közgyűlés csökkentette az együttes támogatását. Ezzel kapcsolatban Fischer Iván elmondta:
a támogatás legnagyobb részét az államtól kapják, és ez változatlan maradt.
"Nagyon örülök, hogy a kormány fenntartotta ezt a mintegy négymillió euró értékű támogatást."
Véleménye szerint tudják, hogy a zenekar milyen értéket jelent Magyarországnak.
Igen, az a zenekar, aminek vezetője eddig nem győzte minden lélegzetvételével fasisztának és nácinak elhordani Magyarországot, a magyar embereket és kultúrát. Nagyon szoríthat a nadrágszíj, ha már a gyűlölt "diktatúra" kormányának elismeréséért kell hálát rebegni a Guardian-ben...
Az interjú legérdekesebb kijelentése azonban mégiscsak a következő passzus, melyben a hazáját nonstop pocskondiázó karnagy 180 fokos fordulatot vesz, és kijelenti, hogy
Magyarországon lehet vitatkozni, az ember felemelheti a hangját valami ellen, lehetnek eltérő vélemények, és ő bírálni is fogja azokat a dolgokat, amelyekkel nem ért egyet.
Nem gondoltuk volna, hogy valaha megéljük, hogy Fischer Iván szerint Magyarországon, nem baloldali kormányzat ideje alatt, vélemény- és szólásszabadság honol.
Jól jegyezzük meg ezt a pillanatot, mert van egy olyan sanda gyanúnk, hogy ez a csoda még három napig sem fog tartani...