Fontos hír a devizahiteleseknek

A forintosítás után érvényben maradnak az eredeti jelzálogbejegyzések.

A Nemzetgazdasági Minisztériumtól (NGM) kapott tájékoztatás szerint a kiszámított új törlesztőrészleteket első alkalommal májusban fizethetik az adósok.

A jelzáloggal biztosított régi devizakölcsönök egy része február elsején a törvény erejénél fogva módosul. Ennek nyomán írásban is rögzíteni kell, hogy a forintosítás és az elszámolás miatt miként változik meg a tartozás összege és pénzneme. A szerződésmódosításhoz közjegyző közreműködésére nincs szükség, azt a hitelintézetek díjtalanul végzik el.

Borsay Tamás, a Fővárosi Kormányhivatal Földhivatalának vezetője a Napi Gazdaságnak elmondta: a változtatásokat nem kötelező benyújtani az ingatlan-nyilvántartáshoz. Ha a hitel pénzneme a törvény erejénél fogva például svájci frankról változik forintra, a korábban bejegyzett jelzálogjog továbbra is a tartozás biztosítékául szolgál majd.

Egyes esetekben a régi, devizaalapú hitelszerződés helyébe azonban várhatóan új megállapodás lép. Ez akkor fordulhat elő, ha az ügyfél újonnan felvett kölcsönből fizeti ki a régit. Az új szerződéseket a közjegyzőnek közokiratba kell foglalnia - mondta Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke. A munkadíj a kölcsön összegétől függetlenül egységesen 15 ezer forint lesz. Az ilyen megállapodásokat regisztrálja majd a földhivatal, a jelzálogjoggal együtt. A régi adatok törlése és az újak feltüntetése díjmentes lesz. A forintosítás Budapesten 87 ezer ingatlant érinthet.