Van egy sportág, amiben mindössze négy honfitársunk jutott el a csúcsra, vagy legalább annak közelébe. Szigorúan véve az elitbe tulajdonképpen csak egyetlen magyar versenyző került be. Méhes Károly a Száguldó magyarok című, az Athenaeum Kiadó gondozásában megjelent könyvében foglalta össze a száz évet és a négy karriert.
Viszonylag hosszú múltra nyúlik vissza a kapcsolatom a Formula-1-es világbajnoksággal: apám is rajongó, bár a mostani hibridérát nem igazán szereti, de már babakoromban is letett a tv elé vasárnap délután és néztük az F1-et.
Sok magyarért nem szoríthattunk, Baumgartner Zsolt 2003-as feltűnése és 2004-es teljes szezonján kívül, de legalább meglett a „pontocskánk” is Indianapolisban.
Kesjár Csaba neve és karrierje is nagyjából megvolt a fejemben. Hartmann Lászlóról is hallottam már előzetesen, de nem tudtam belőni sem az időszakot, sem az eredményeket. A magyar Grand Prix történelem mélyebb annál, mint ahogy első ránézésre gondolnánk.
Szisz Ferenc
Az ő neve talán még sok magyar F1-es rajongónak sem ismerős, pedig szobra is van a Hungaroring mellett.
Szisz a századforduló környékén a Renault párizsi műhelyében dolgozott, majd a Renault-testvérekkel utazott a versenyekre. Itt a szerelő még azt jelentette, hogy az anyósülésen ült a pilóta mellett a futamokon.
Marcel Renault 1903-ban életét vesztette a Párizs-Madrid autóversenyen, ezután Sziszt előléptették a Renault versenyzőjévé. A Gordon Bennett Kupán ötödik lett, az amerikai Vanderbilt Kupán szintén, de még ennél is magasabb szintre lépett.
Az első Grand Prix
Szisz az első Nagydíjon (1906) egy Renault AK 90CV-vel indult, az útvonal Le Mans – Saint Calais – Ferté Bernard volt, 103 kilométeres távolsággal, amit naponta hatszor kellett megtenni. A kétnapos versenyen 32 autó állt rajthoz, az elsőn 16, a másodikon további öt esett ki.
A Szisz alatt dübörgő Renault nem tartozott az erősebb autók közé a mezőnyben, 90 lóerős volt, de az abroncsok terén innovatív megoldást alkalmazott: a Michelin fivérek új fejlesztését, a könnyen cserélhető keréktárcsára szerelt gumiabroncsot használta. Szisz ezzel 100,8 km/órás átlagsebességre volt képes, a győzelemmel igazi toppilótává vált.
A jutalom 45 ezer frank volt és a soron kívül megkapott francia állampolgárság, plusz az első autóversenyző Franciaországban, aki állami elismerést kapott. Szisz ezzel abszolút beírta magát az autósport történelemkönyvébe.
Itt érdemes elgondolkodni azon, hogy nemcsak a mai F1-ben van kulcsszerepe a gumiknak, hanem már több mint száz évvel ezelőtt is sikert hozhatott a bennük rejlő lehetőségek kiaknázása.
Hartmann László
Hartmann a budai hegyiversenyeken szerzett tapasztalatot és ismertséget a ’20-as évek végén, a ’30-as években már Grand Prix versenyeken tűnt fel a Bugatti és a Maserati autójával, de a Mercedes, az Alfa Romeo, valamint az Auto Union is jobb konstrukció volt.
Hartmann ott volt a rajtrácson a magyar autóversenyzés egyik mérföldkövénél, az 1936-os, első magyar Grand Prix-nél.
A futamot a Népligetben rendezték, több mint százezer néző előtt, a díszpáholyban az induló nemzetek nagykövetei mellett Horthy Miklós kormányzó is figyelemmel követte az eseményeket. Hartmannt a 7. helyen intették le, ő ért utolsóként célba.
A magyar pilótát 1937-ben a világ 13. legjobb versenyzőjeként tartották számon, de 1938-ban szomorú véget ért története: a Formula-1 első világbajnokával (1950), Nino Farinával volt csatában a Tripoli Nagydíjon, ahol kisodródott, pálmafának csapódott, és a kórházban már nem tudták megmenteni.
Kesjár Csaba
Ebben a fejezetben, szerintem kicsit feleslegesen, nemcsak az autóversenyző, hanem az első F1-es Magyar Nagydíj sztoriját is olvashatjuk.
Kesjár gokarttal kezdett, 1980-ban és ’81-ben magyar bajnok lett, autóversenyzőként 1985-ben abszolút magyar bajnok, egy évvel később hegyi bajnok. A Formula Easterben ’82 és ’85 között magyar bajnok.
1986-ban már az osztrák bajnoki cím is az övé volt Formula Fordban, végül rövid pályája csúcsán, 1987-től 1988-ig a német Forma-3-ban versenyzett, itt 1987-ben a 9. helyen zárt.
Kesjár volt az első magyar, aki Formula-1-es autót vezethetett: az 1987-es Magyar Nagydíj hétvégéjén három kört tehetett meg a Zakspeed autójával.
Kesjártól tragikusan korán búcsúzni kellett, mindössze 26 éves volt, amikor a Norisringen egy edzésen 200 km/órás sebességgel a falnak csapódott. Értelemszerűen Kesjárról többet tudunk, mint Sziszről és Hartmannról, az egykori F3-as pilótáról élő szemtanúk is mesélnek, például olyan legendás történeteket, hogy Dévényi Tibor lezáratta a fél várost, hogy a C. C. Catch énekesnőjével padlógázon roboghasson be a reptérről.
A zárófejezetben nemcsak Baumgartner Zsoltról, hanem Bernie Ecclestone-ról és a Hungaroringről is sokat olvashatunk, valamint Frank Tamásról, aki az F1 Magyarországra hozatalában, és Baumgartner bejuttatásában is elévülhetetlen érdemeket szerzett.
Baumgartner Zsolt
Az ő történetét talán mindannyian ismerjük, a 2003-as Magyar Nagydíj szombati szabadedzésén Ralph Firman balesetet szenvedett, nem indulhatott a futamon, ezért a csapat egyik tesztpilótája, Baumgartner Zsolt ugrott be helyette a Hungaroringen és az Olasz Nagydíjon.
Baumgarner 2004-ben teljes szezonos pilóta lett a Minardinál, amivel történelmet írt: az első közép-kelet-európai autóversenyző, aki éves szerződést kapott a Formula-1-ben, ráadásul még egy pontot is szerzett az Amerikai Nagydíjon. Személy szerint ezt a fejezetet élveztem a legjobban, talán azért, mert ezt a történetet én is átélhettem.
Hiánypótló
Méhes Károly könyve abszolút hiánypótló a magyar piacon, ebben ugyanis nem a külföldi sztárpilóták és gyártók, hanem magyar versenyzők történetén keresztül ismerhetjük meg, nemcsak a magyar, hanem valamilyen szinten a nemzetközi autóversenyzés történelmét is.
A 344 oldalas Száguldó magyarok az Athenaeum Kiadó gondozásában jelent meg.