Sokkoló volt hétfőn szembesülni a Jeszenszky Gézát ért támadással. Egy 70 éves férfi előre megfontolt szándékkal támadt a volt külügyminiszterre és feleségére. Az agresszióhoz kőműveskalapácsot használt, de találtak nála csavarhúzót, valamint egy befőttesüvegben benzint és öngyújtót is. Az incidens ráadásul nem is valami elmaradott régió zsákfalujában történt, ahol dizájnerdrogoktól kábult fiatalok öntudatukon kívül bármire képesek, hanem Budapest legfrekventáltabb helyén, a turisták által is látogatott Ferenciek tere közelében.
Hogy mi lehetett az elkövető indítéka, rejtély. G. Ferenc azt állítja, „megmagyarázhatatlan érzés hatására, véletlenszerűen választotta ki áldozatait”. Ami tény, a férfi két év alatt már másodszor támadt Jeszenszkyre, és hogy ez véletlen lenne, annak az esélye a lottóötösével vetekszik, bármennyire is ennek ellenkezőjét vallotta a hetvenéves támadó.
Ha jóhiszeműek akarunk lenni, akkor azt feltételezzük, egy pszichésen zavart elme tombolásáról van szó. Ezt az elmeszakértő vizsgálja. Nehéz azonban figyelmen kívül hagyni azt a társadalmi közeget, a közbeszédnek azt az állapotát, amelyben élünk, és amelyre vezető politikusaink pártállástól függetlenül nap mint nap újra és újra rátromfolnak. A „harc” kifejezés rendszeres eleme közéleti megnyilvánulásaiknak, és hiába védekeznek azzal, hogy ez nem az élet kioltására, az ellenfél (horribile dictu ellenség) megsemmisítését jelenti, a híveik, szektájuk ezt figyelmen kívül hagyva végez verbális lincseléseket.
Vajon véletlen, hogy január óta már az interneten tett, erőszakos cselekményre buzdító hozzászólás is büntetendő cselekménynek minősül?
A kommenttörvény értelmében aki nyilvánosan, elektronikus hírközlő hálózaton olyan tartalmat tesz közzé, amely erőszakos cselekményekre buzdít, egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Gondoljunk bele, Magyarországon is nagyjából 30 éve elérhető az internet, már a kezdetekkor is lehetett fórumokon hozzászólni, de csak az utóbbi időben szaporodtak el annyira ezek a vállalhatatlanul agresszív kommentek, hogy a jogalkotó úgy vélte, ilyen drákói eszközökhöz kell nyúlnia elrettentésül.
Hogy azután ez mennyire lesz hatásos, az öt hónappal hatályba lépése után kérdéses. Az biztos, hogy a Csillag börtön „nehézfiúi” nem vonulnak félve a cella sarkába, amikor az új hús megjelenik, és közli velük, „mától a csicskáim lesztek, mert én egy kommentben kibeleztem volna X politikust”. Egyelőre a bíróságok tárgyalási jegyzéke sem hemzseg az internetes agresszió miatti perektől.
Az viszont tény, hogy mind politikusok, mind véleményvezérek előszeretettel sírják tele a Facebook-oldalukat olyan posztokkal, hogy az ország túlsó feléből pár random kisember begőzölt aggyal okádék kommentet helyezett el nála. Ami ronda dolog, kétségkívül, csak épp
összehasonlíthatatlanul enyhébb, mint egy kőműveskalapács révén elszenvedett életveszélyes koponyasérülés.
Egyelőre nem tudni, Jeszenszky Géza támadójában a „megmagyarázhatatlan érzés” vajon Facebook-posztokat, hozzászólásokat olvasva támadt-e fel. Mindenesetre azt meg kell előzni, hogy ilyen a jövőben megtörténhessen. És erre nem elég a Büntető törvénykönyv szigorítása.
Itt a megmondóembereknek kell saját agressziójukból visszavenni!
Mert mi nem olyan országban akarunk élni, ahol azért vernek fejbe kőműveskalapáccsal, mert a támadó az interneten azt olvasta, hogy mekkora hős harcos lenne az, aki megteszi!