Fotósunk nyerte a Sajtófotó Nagydíját

Béli Balázs, a Barikád és az Alfahír fotósa nyerte a 33. Magyar Sajtófotó Pályázat MÚOSZ Nagydíját.

A legjobb hírképért járó Escher Károly-díjat Móricz-Sabján Simon, a Népszabadság fotóriportere nyerte Netadó tüntetés című képével, a legjobb kollekcióért járó Munkácsi Márton-díjat Hajdú D. András (szabadúszó) érdemelte ki, a megyékben dolgozó legjobb fotóriporter Balázs Attila (MTVA/MTI), a legjobb teljesítményt nyújtó 30 év alatti fotóriporter pedig Béli Balázs lett.

Béli Balázs sikere bejárta a magyar sajtót (nemrég szintén nagy sikernek örvendtek a képei Orbánról, amint csokit majszol), és így a Barikád hetilap neve is számos helyen megjelent. Igaz, vannak, akiknek kellemetlen volt ez a győzelem, a 444.hu például ugyan beszámolt róla, de képválogatásában egyetlen képet sem közölt tőle. Mi a cikkünk alján bemutatjuk a teljes képriportot.

Úton Európába

(és nem Európában, ahogy azt az MTI rosszul közölte)

2013-hoz képest két és félszeresére nőtt az Európába érkező illegális bevándorlók száma, több mint negyedmillió menekült próbált meg az EU határain keresztül Nyugat-Európába eljutni. Magyarország számára a magyar-szerb határon át érkező migránsok okozzák a legnagyobb problámát. Tavaly közel 30 ezer, többnyire szír, afgán, koszovói albán menekült szökött át a déli határszakaszokon. Ásotthalom külterületein mezőőrök és polgárőrök segítik a rendőrség munkáját, kiérkezésükig feltartóztatják a migránsokat. Magyarországnak az EU tagságból fakadóan be kell fogadnia ezeket az embereket menültstátuszuk elbírálásáig, erre az időre szabad kijárású menekülttáborokban helyezik el őket, ahonnan legtöbben rövid időn belül tovább utaznak Nyugat-Európa felé.

 - olvasható a képriporthoz tartozó leírásban.

Béli Balázs az Alfahír kérdésére elmondta, hogy decemberben két hétvégét töltött Ásotthalmon és környékén, amely közvetlenül a szerb határ mellett található. Mint ismeretes, ezen a határszakaszon érkezik szárazföldön a legtöbb illegális bevándorló Európába. Többségének a nyugat-európai országok az úticéljai, de mivel az elfogás után nagy részük már néhány órán belül kikerül a hatóságok látóköréből, így arról nem lehet sokat tudni, hogy mennyien maradnak hazánkban. 

Saját szememmel akartam meggyőződni arról, hogy valóban ennyi migráns lépi át a határt illegálisan, ezért fölvettem a kapcsolatot a település polgármesterével, aki segített összekapcsolni a mezőőrökkel, így figyelemmel követhettem a munkájukat - mesélte Béli. 

A huszonhét éves fotósnak nem ez volt az első díja, néhány évvel ezelőtt egy parlamenti képriporttal harmadik helyezést ért el, de korábban is voltak elismerései a pályázaton. 

Nagyon megtisztelő számomra ez a nagydíj - tette hozzá a szűkszavú, de a képeivel mégis sok-sok történetet megelevenítő fotóriporter.

7164 kép versenyzett

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Fotóriporterek Szakosztálya által közzétett kiírásra 243 fotográfus 2738 pályázattal, összesen 7164 képpel nevezett. A legtöbb pályamű az Emberábrázolás-portré kategóriában érkezett, itt a zsűri összesen 506 egyedi és sorozat pályamű közül válogathatott - közölték a szervezők a hétfői budapesti eredményhirdetésen.

Az utolsó forduló kivételével az interneten is nyilvános zsűrizés január 16. és 18. között zajlott. Az idei zsűri elnöke Adrian Evans, a Panos Pictures igazgatója volt; mellette Eric Baradat, az AFP Photo főszerkesztője; Bócsi Krisztián, a Bloomberg Finance fotográfusa; Marián Pauer fotótörténész, kurátor; valamint Reviczky Zsolt, a Népszabadság fotóriportere vett részt a munkában.

Adrian Evans az eredményhirdetés előtt kiemelte, hogy az elmúlt év legfontosabb pillanatait rögzítő pályamunkákon keresztül megismerhette az országot, amelynek jelentős fotográfiai hagyományait tapasztalatai szerint a fiatal magyar fotósok is továbbviszik.

További díjazottak

A Hír- és eseményfotó egyedi kategória első díját Móricz-Sabján Simon nyerte el, a Képriport sorozat kategóriában a zsűri Csudai Sándort (Magyar Hírlap) sorolta az első helyre.

Emberábrázolás - portré egyedi kategóriában Veres Viktor (Mediaworks Kiadó Nemzeti Sport/Népszabadság) végzett az első helyen, a sorozatok között Bőde János (index.hu) anyagát találta a legjobbnak a zsűri.

A Művészet - műalkotás vagy művészeti tevékenység ábrázolása fotóriporteri eszközökkel egyedi kategóriát Eöri Szabó Zsolt (Nemzeti Színház) nyerte meg, a sorozatok között Hartyányi Norbert (szabadúszó) képei nyertek.

A Sport kategória egyedi képei közül Süveg Áron munkáját, a sorozatok között Mohai Balázs (MTVA/MTI) anyagát találta a legjobbnak a zsűri.

A Természet és tudomány kategóriában az egyedi és a sorozatképek között is Máté Bence (Bence Máté Photography, HidePhotography Inc.) fotói nyertek.

A Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia egyedi kategóriában Stiller Ákos (hvg) végzett az első helyen, a sorozatok között Hajdú D. András anyaga lett a legjobb.

A Bulvár, humor (egyedi vagy sorozat) kategóriában a zsűri megosztott első díjat adott Teknös Miklósnak (Népszabadság) és M. Schmidt Jánosnak (szabadúszó).

A pályázat díjait a 33. Magyar Sajtófotó Kiállítás ünnepélyes megnyitóján adják át a kiállítás helyszínén, a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban március 19-én; a kiállítás március 20. és május 17. között lesz látogatható.