Ingyen nem kapja meg a kormány a Fővárosi Vízműveket

Ingyen nem kapja meg a kormány a Fővárosi Vízműveket

A Fővárosi Közgyűlés ellenzéki többsége elutasította azt a kormányzati szándékot, hogy főváros ingyen átengedje Budapest víziközműhálózatát állami kezelésbe

A mostani előterjesztést Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes korábban azzal indokolta, hogy Budapest jobb gazdája a víziközműhálózatnak, mint a kormány lenne.

Perel a főváros, ha államosítják a belvárosi köztereket

Az Alfahír is beszámolt arról, hogy Rogán Antal javaslata alapján a kormány ellentételezés nélkül venné állami tulajdonba a Fővárosi Önkormányzattól a Podmaniczky, Vörösmarty és Széchenyi tereket. A tervezet jogsértő lehet, és a Pénzügyminisztérium szerint „alkotmányossági aggályok merülhetnek fel". Ellentételezés nélkül a Fővárosi Önkormányzattól állami tulajdonba vennék augusztustól a budapesti Podmaniczky, Vörösmarty és Széchenyi tereket egy készülő törvényjavaslat szerint.

A hvg.hu felidézte, hogy Kiss Ambrus egy múlt heti háttérbeszélgetésen azt mondta, hogy a főváros kezelésében

jelenleg nagyjából 400 milliárd forintnyi víziközműhálózat van, ezt pedig ellentételezés nélkül nem fogják átengedni kezelésre a kormánynak.

Fővárosi Közgyűlés: Októbertől igényelhető az évi 48 ezer forintos rezsitámogatás

A testület egyhangúlag támogatta a fővárosi lakásrezsi-támogatásról szóló rendelet módosítását, amellyel jelentősen kibővítik a támogatásra való jogosultságot. Duplájára emelik a leginkább rászoruló budapesti háztartások számára hozzáférhető támogatás összegét, valamint lehetővé teszik a vezetékes gáz- és a villamosenergia díjának támogatását is.