Nem változtatott a jegybank az irányadó kamaton, gyengült a forint

Nem változtatott a jegybank az irányadó kamaton, gyengült a forint

A csütörtök reggeli nyitó 370 forintról 372 forintra gyengült a hazai deviza euróval szemben számított árfolyama arra a hírre, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a múlt hetivel azonos, 5,85 százalékos kamattal hirdette meg az egyhetes betéti tenderét, azaz nem változtatott az irányadó kamaton.

A jegybank Monetáris Tanácsa a jövő kedden fog ülésezni, és akkor az alapkamat jelenlegi, 3,4 százalékos szintjén is lesz lehetőségük változtatni. Jelenleg az egynapos, úgynevezett overnight (O/N) betétek kamata az alapkamattal azonos szinten, 3,4 százalékon áll, míg az O/N hitelek kamata 6,4 százalék. Vagyis az irányadó kamat inkább a kamatfolyosó felső határához áll közel.

Az egyhetes betét kamata 2021 végén vált el az alapkamattól, és bár azóta folyamatosan tolták felfelé a kamatfolyosót, az irányadó betéti kamatot a forint gyengülése és a háború kitörése miatt jóval meredekebben emelték. A Portfolió azt írja, az MNB tervei szerint az év közepére „összeér” az alapkamat és az egyhetes betét kamatszintje, de ehhez az előbbit erőteljesen emelni kellene.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}

A jövő héten a jegybank az inflációs jelentésről is tárgyal. A portál emlékeztet, tavaly decemberben még 4,7-5,1 közöttire jósolták a pénzromlás mértékét, ám ez aligha tartható – vélik. Bár a bevezetett hatósági áraktól remélték az áremelkedés letörését, az eddig nem törte meg az infláció növekedését, a KSH a januári 7,9 százalék után februárban 8,3 százalékos éves emelkedést mért.

Hatósági ár ide, far-hát árstop oda, még tovább nőtt az áremelkedés üteme

Tavaly februárhoz képest átlagosan 8,3 százalékkal nőttek az árak - közölte szerda reggeli gyorstájékoztatójában a Központi Statisztikai Hivatal. Egy év alatt az élelmiszerek ára 11,3 százalékkal nőtt, ezen belül a margariné 25,8, a kenyéré 25,0, a száraztésztáé 22,1, a baromfihúsé 19,2, a sajté 17,9, a péksüteményeké 17,8, a liszté 17,6, a vajé 16,3, a tejtermékeké 15,5, a cukoré 3,8, a szalámié, a szárazkolbászé és a sonkáé 2,5, a sertéshúsé 1,3 százalékkal emelkedett.