Athén buszokat küldött Idomenibe, hogy azokon szállítsák el a migránsokat

"Ez egy önkéntes alapon működő akció. Erőszakot nem alkalmaznak"

- mondta Babar Baloch, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) szóvivője Idomeniben.

Jannisz Muzalasz bevándorlásügyi miniszter és Jorgosz Kiricisz, a bevándorlókérdéssel foglalkozó görög válságstáb szóvivője is hangsúlyozta sajtójelentések szerint, hogy Idomenit nem fogják erőszakkal kiüríteni.

A hatóságok reményei szerint az elkövetkező két-három napban mintegy 1000-1500 migránst is áttelepíthetnek a Görögország belső területein lévő migránstáborokba a határról.

"A jövő hónapban 30 ezer férőhelyet biztosítunk új és régi fogadóközpontjaikban"

- mondta Kiricisz a Skai hírcsatornának nyilatkozva.

Humanitárius szervezetek tiltakozásaira válaszul a görög válságstáb szóvivője elmondta, hogy az égei-tengeri szigeteken lévő migránsokat nem fogják tartósan feltartóztatni. Ugyanakkor meg kell vizsgálni kinek van jogosultsága menedékre és kinek nincs - tette hozzá.

Erről állapodott meg ugyanis Ankarával nemcsak Görögország, hanem az Európai Unió is. Illetve ezért kell az embereknek addig is a migránstáborokban maradniuk, míg menedékkérelmükről gyorsított eljárásban nem döntenek - ismertette Kiricisz.

[fb_pages_codes:immigration]

Görög kormánykörökből származó értesülések szerint eddig kevesen érkeztek meg az Athénnak korábban ígért 2300 biztonsági és a menedékjogi szakértő és tolmács közül. A tervek szerint április 4-én indulna ugyanis a menedékre nem jogosult migránsok visszatoloncolása Törökországba.

"Sem a személyzet, sem az eszközök, sem a szükséges parancsok nem állnak rendelkezésre arra vonatkozóan, hogy miként, mikor és mivel szállítsuk vissza Törökországba ezeket az embereket"

- mondta a görög parti őrség egy tisztje.

Az elmúlt 24 órában mindössze 161 migráns érkezett a török partokról az Égei-tenger keleti medencéjében fekvő görög szigetekre - közölte pénteken a görög televízióban Kiricisz. Hatósági adatok szerint az idén már 673 migránst fogadott vissza Ankara.