Így magyarázza Gyárfás Tamás az állítólagos vizsgálati eredményeket

Szerinte rendben voltak a dolgok, az új elnök pedig rágalmaz.

Az Origo értesülései szerint, a Deloitte által végzet vizsgálati jelentésben szerepel egy 8 millióért vásárolt faház, aminek értéke maximum 2-3 millió között lehet, az épületet pedig a szövetség raktárnak használja. A ház melletti kert füvesítéséért 57 millió forintot fizettek, miközben 13,6 millió plusz áfáért is ki lehet volna hozni – írták, továbbá a lap úgy tudja, hogy az úszószövetség feljelentést is tesz hűtlen kezelés és pénzügyi rendellenességek gyanúja miatt.

Lapunkkal a cikk megjelenése után Gyárfás Tamás közölte, hogy a Magyar Úszó Szövetség, tekintettel a 2017. évi világbajnokságra 2015 januárjában székhelyet kapott. Korábban, évtizedeken keresztül a Komjádi uszoda emeletén voltak az irodái. A székház immár a világ egyik, ha nem a legszebb helyén található: a Margitszigeten, közvetlenül a Hajós Alfréd uszoda tőszomszédságában. A Danubius Evezős Egyesület szerződése lejárt, a Bauhaus villába költözhetett a szövetség.

Gyárfás azt írta, a meglehetősen lerobbant állapotban lévő épületet fel kellett újítani, át kellett alakíttatni. Erre kompenzációs szerződés keretében vállalkozott egy cég, amely 200 millió forint plusz ÁFA értékben végzett hatalmas munkát. A MÚSZ pénzt ezért kizárólag reklámszolgáltatással fizetett. A négy évre szóló szerződés keretében felkerült a vállalkozó logója a MÚSZ honlapjára, posztereire, levélpapírjára, továbbá egyes versenyeken az úszók a cég nevével feltüntetett sapkában úsztak.

A vállalásba valamennyi munkálat a legnagyobb ösztönzés ellenére sem fért bele. A hátramaradt feladatok elvégzésére a MÚSZ közbeszerzési pályázatot hirdetett, melyen a legjobb ajánlattevő nyerte el a munkát.

A kellően felszerelt faházakat (mert kettő egymásra épült) Romániából rendelték, természetesen ezek nem csak raktárnak vehetőek igénybe, még ha azokat most annak is használják – jelezte a volt elnök, hozzátéve, hogy a további elmaradt munkákat, mint csővezetékek építését, kiállásokat, valamint a kertépítést a legkedvezőbb ajánlatot tevő cég végezte el.

Gyárfás Tamás külön jelezte, hogy az Origó által írt összeg az ÁFA-t magába foglalja, és az két cég között oszlott meg.

Az új elnök, dr. Bienerth Gusztáv írásban vállat kötelezettséget arra, hogy ha a Deloitte vizsgálata során esetlegesen bármilyen kérdés felvetődik, azt mindenek előtt a korábbi elnökkel ismerteti meg. Minden további, egyéb lépés előtt módot ad arra, hogy kellően felkészült szakemberek véleményt nyilvánítsanak. Azonban a Deloitte jelentésének kifogásait a "Gyárfás Tamás vezette korszakban" tevékenykedők csak az Origón megjelentekből ismerhették meg.

Bienerth korábban írásban vállalt kötelezettséget arra, hogy az esetlegesen felmerülő kérdéseket szakemberek bevonásával megvitassák: "Ahogy ígértem, a jelentést annak véglegesítése előtt bemutatom, hogy megfelelő észrevételeket tehess, illetve jogi és egyéb szakértőid véleményét kikérd." - idézett Gyárfás Tamás egy, az utódjától származó e-mailt.

Dr. Bienerth viszont Gyárfás szerint ezt nem tette meg, hanem, mint ahogy arról az origo.hu beszámolt, a MÚSZ elnökségi ülésén előbb a MÚSZ elnökség tagjait, majd a hírportál révén annak olvasóit „megbotránkoztatta”. Amikor ezt a MÚSZ-tól ügyvédi úton számonkérték, a MÚSZ jogásza válaszlevében még azt írta, hogy az elnökségi ülésen ilyenre nem került sor.

"Az Elnökségi ülésen Gyárfás Tamás korábbi elnök úr neve fel sem merült, személye semmilyen kontextusban nem hangzott el, ebből következően Vele szemben becsületcsorbító vagy rágalmazó tények, kijelentések állítása fogalmilag kizárt."

Egy nappal később - szintén az origo.hu révén - a MÚSZ vezetés erre rácáfolt.

A MÚSZ korábbi vezetésének meggyőződése, hogy az elvégzett munkák értékarányosak voltak. A közbeszerzések elbírálói a munkájukat felelősséggel végezték.

A teljességhez Gyárfás Tamás szerint az is tartozik, hogy a többek között a kert építését, a terület rendezését és egyéb munkálatokat végző, milliárdos megbízásokkal rendelkező cég a Magyar Úszó Szövetséget évi 15 millió forinttal, plusz ÁFA-val támogatta. Ha a jogtalan előnyszerzés lett volna a célja, akkor nem áll hosszú éveken át a sportág mögé – vélte.

Dr. Bienerth egy májusi videó üzenetében saját maga úgy fogalmazott, hogy a világbajnokság azt kívánja, legyen nyugalom a sportágban. A MÚSZ május 21-ei közgyűlésén Gyárfás Tamást, mint elődjét hosszan méltatta. Ha a Gyárfás vezette úszószövetség bármely jogsértést, visszaélést követett volna el, akkor erre aligha kerül sor – gondolja az érintett, hozzátéve:

„Bienerth két héttel a vb rajtja előtt tartotta időszerűnek a rágalmazást.”