Gyógyító és gonoszűző fák

A hársfa nagy becsben állt eleink számára, régen szereket tartottak körülötte. Ez a szokás olyan mélyen gyökerezett a néphitben, hogy még a keresztény hitelvek sem tudtak ezzel mit kezdeni. Egy 1629-ből származó feljegyzés szerint a Zrinyi birtok egyik elhanyagolt helyén álló hársfa köré gyűltek minden újhold vasárnapon keresztény magyarok és törökök vegyesen, majd a fának lerótták tiszteletüket. Később a fa alatt tartották a falusi törvényszéket, illetve a betegek ott, a fánál imádkoztak gyógyulásért. 

A tölgyfa gonoszűző hatású a magyar néphitben, s talán azért is olyan kelendő a belőle készült bútor. A tölgyből készült sütőlapáthoz különös szokást kapcsoltak: jégveréskor az udvarra dobták, hogy fékezze meg az ítéletidőt. A fűzfa is a tölgyhöz hasonló természetű, az is távol tartja a gonoszt a háztól. A falusiak annak ágai közül lesték meg Szent György napkor a boszorkányt. A nyírfát állítólag elkerüli a gonosz, ezért az abból készített seprűt az ajtó mögött tartották. A nyírfa ágát a kémény mellé tűzték, hogy a házat elkerülje a villámcsapás. Szent György napkor nyírfaágat tűznek az istálló elé, a ház ajtajára és ablakára, hogy a gonosz elkerülje őket. Van ahol még a trágyadombra és a kerítésekre is jutott belőle. 

Nemcsak a magyar népmesék regélnek fákban vagy nádszálakban élt királylányokról, tündérekről, hanem a magyar néphit is úgy tudja, hogy vannak olyan emberek, akik a fákban élnek. A hiedelem szerint azokat szakállas zuzmóval jelölik és Tápiónak hívják. Az ilyen fát sohasem bántják az erdőt járók, nem vágnak bele, mert vér csordulhat ki belőle, aki pedig megsérti a fákat, az örök életre szerencsétlen marad.