"Vissza kell adnunk a jobboldali gondolkodás becsületét."
Néha szükség van arra, hogy kicsit el tudjunk távolodni, és kívülről rátekinteni egy problémára ahhoz, hogy megoldást találjunk rá. Nincs ez másképp a politikával sem. A magyar közélet mocsarában dagonyázva ugyanis akarva-akaratlanul is hozzászokunk ahhoz az abnormalitáshoz, amely körülvesz bennünket. A héten fontos meghívásoknak eleget téve az Amerikai Egyesült Államokban töltöttem pár napot. A beszélgetések fontos amerikai jobboldali–konzervatív gondolkodókkal, valamint levegőváltozás sok kérdést helyeztek más megvilágításba előttem.
Magyarországon a jobboldali politika mára teljes válságba jutott és a nemlét határára sodródott. Ne tévesszenek meg senkit sem a szalagcímek, sem pedig a magyar politikai élet címkéi! Harminc évvel a rendszerváltás után Magyarország és a magyar közélet közelebb áll a kádárizmus áporodott világához, mint az elmúlt évtizedekben bármikor. Borzasztó mindezt beismerni jobboldali, konzervatív emberként, hát még politikusként. Ugyanakkor hazafiként meggyőződésem, hogy mindez nem csüggeszthet el bennünket. Éppen ellenkezőleg! Fel kell, hogy rázza azokat az embereket, akiknek komoly elképzelései vannak a világról. Én pedig azzal a politikai közösséggel, amely bizalmat szavazott nekem arra, hogy vezessem, végig akarok menni ezen az úton. Vissza kell adnunk a jobboldali gondolkodás becsületét Magyarországon és újra le kell raknunk hazánkban a konzervatív politika alapjait.
Ha tíz, vagy tizenöt évvel ezelőtt valaki egy pillantást vetett a magyar közéletre, valódi pezsgést láthatott a jobboldalon. Az akkori Fidesz még valóban egy európai értelemben vett, polgári értékrendet képviselt, amelynek értékeit még akkori vitáink dacára is el tudtam ismerni. Mellette pedig ott állt az akkori nemzeti radikalizmus, a formálódó Jobbik, amelyet az ifjonti hév (és felelőtlenség) mellett ugyanennyire hajtott az a vágy, hogy Magyarország végre elfoglalja méltó helyét Európában. Ezzel szemben mit látunk ma? Egy bizarr szövetséget a mára bolsevikká lett Fidesztől az egykori nemzeti radikalizmus söpredékét képviselő Mi Hazánkig, amelynek a nemzeti színek csak álcaként szolgálnak arra, hogy valós természetét elfedje.
Ma Magyarországon olyan erők nevezik magukat jobboldalinak – beleértve a kormányt is – amelyek a polgári létet fenyegetésnek tekintik, a gondolkodást üldözik, a vitát nem is értik, miközben az útszéli stílust és a tanulatlanságot tekintik erénynek, társadalompolitikájukban pedig az iskolázatlanságot támogatják és az alkalmatlanságot kiáltják ki erénynek. Az ársapkák, a vállalkozásellenesség, az urambátyám osztogatás és az állami beavatkozások világába pedig nem azért fér bele náluk némi családpolitika, vagy a liberális vadhajtások kárhoztatása, mert annyira konzervatívak volnának – egyszerűen erre könnyű jól hangzó kampányokat felhúzni, és tüzelni azok félelmét bármilyen változás ellen, akik már annyiszor kellett, hogy csalódjanak.
A Jobbik mindezzel eddig sem azonosult, és most sem kíván azonosulni. Mi egy egészen másfajta Magyarországot képzelünk el. Mi a polgári értékrendet nem szlogenként kívánjuk felhasználni, hanem ezt kívánjuk politikánk középpontjába helyezni. Hiszen számunkra a felvállalt jobboldali–konzervatív értékrend ezt jelenti.
A mi politikánk alapja a független, saját sorsáért tenni akaró és képes középosztály és polgárság, amely szilárd, európai értékrenddel rendelkezik és a nyugati kultúrkör része akar lenni, nem pedig keleti diktatúrák felé kacsintgat. Olyan magyar társadalmat szeretnénk, amely nem alattvalója, hanem partnere az államnak, és amelyre a magyar állam is így tekint. A Jobbik azoknak politizál, akik nem alamizsnát és segélyt várnak, hanem lehetőségeket, amelyekkel élni tudnak azért, hogy egy szebb jövőt teremtsenek maguknak. Ám a független, és értékrendjében erős polgárság ismérve az, hogy vállalja véleményét, és nem fél a vitáktól sem. Mi sem félünk attól, hogy érdemi vitában ütköztessük álláspontunkat politikai vetélytársainkkal. Ezért támogatjuk a média sokszínűségét, és a valóban erős civil önszerveződéseket. Ez a garanciája ugyanis annak, hogy senki sem élhet vissza hatalmával.
Mi ugyanis nem megkérdőjelezhetetlen vezetőket akarunk az ország élén látni, hanem becsületes embereket, akik a legjobb tudásuk szerint dolgoznak, de a kritikát is elviselik, tetteik következményeit pedig vállalják. Eszmék terén pedig legszívesebben konzervatív–keresztény értékrendű embereket látnánk a vezetésben, mert ezt az értékrendet tartjuk a leginkább alkalmasnak arra, hogy valaki józan és belátó, az embereket tiszteletben tartó politizálást folytasson.
Az, hogy ma mindez Magyarországon furcsán hangzik, nem a jobboldali gondolat bűne, hanem annak, hogy egyesek durván visszaéltek és jelenleg is visszaélnek mindazzal, amit a jobboldaliság, vagy a konzervatív gondolatkör jelent. Az én célom, és az általam vezetett közösség célja nem lehet más, mint hogy a jobboldal nevének bitorlóit oda zavarjuk, ahová valóak: a történelem szemétdombjára, Rákosi, Kádár és a többi muszkavezér áruló közé. Mi pedig adjuk vissza a jobboldali gondolkodás becsületét. Térjünk vissza nemzetünk nagyjaihoz, és építsünk egy sikeres, büszke és európai országot!