Az emberek közötti érintkezés legalapvetőbb szabályai és normái már az ősközösségek idején létrejöttek: ezek nélkül ugyanis semmilyen emberi közösségről sem beszélhetünk.
Társadalmaink pedig a történelem során folyamatosan igyekeztek ezen együttműködési és viselkedési szabályok legfontosabb elemeit írott, törvényes formába foglalni. Ezek a szokások és szabályok az emberi civilizáció legfontosabb elemei közé tartoznak, a közöttük lévő esetleges különbségek pedig választóvonalakat képeznek a kultúrák között.
Az internet elterjedése óta folyik a vita arról, hogy vajon a digitális felületek szabályozásának hogyan kellene viszonyulnia a „való életben” megszokott normákhoz. Szükséges-e egyáltalán bármiféle szabályozás? A kérdés pedig az elmúlt időszakban egyre égetőbbé vált.
Míg ugyanis az internetezés hőskorában a világhálóhoz csak egy meglehetősen szűk körnek volt hozzáférése, amely ráadásul szocializációjából adódóan már eleve rendelkezett bizonyos közös normákkal és elképzelésekkel az internetes aktivitást illetően, mára a helyzet alapjaiban véve változott meg. Egyfelől mára az internet egy generációkon és kultúrákon átívelő közös vívmánnyá vált, másfelől a közösségi média megjelenésével az internet minden eddiginél interaktívabb is lett. Mindezeket a tendenciákat csak még jobban felerősítették a koronavírus járvány miatti lezárások, amelyek olyan embereket is tömegével kényszerítettek a képernyők elé, akik egyébként valószínűleg örökre elvesztek volna a digitális világ számára.
Ahol pedig ennyi ember, ennyi vélemény, ennyi hír jelenik meg nap, mint nap, ott megfelelő szabályozás híján könnyen állhatnak elő valódi veszélyhelyzetek. Ahogyan ugyanis a 2000-es években megtapasztalhattuk, hogy milyen szabadságot tud adni az internet a szabad véleménynyilvánításnak és a párbeszédnek, úgy a 2010-es években már sajnos azt is láthattuk, hogy az internet szinte akadálytalan terjedést biztosít a szélsőséges eszméknek is. Ráadásul immár nem csak az egyébként is sokszor súlyos társadalmi problémákkal küzdő Közel-Keleten, de akár Amerikában, vagy a fejlett világ más pontjain is kialakulhatnak olyan csoportok és véleménybuborékok, amelyek komoly veszélyt jelenthetnek. Elég, ha visszaemlékezünk az amerikai elnökválasztás körüli, rendkívül felfokozott hangulatra és a Capitolium ostromára.
Természetesen mindezt a populista politikusok is észrevették már, sőt, ők voltak az elsők, akik a Facebookban, a Twitterben és más hasonló oldalakban rejlő lehetőségeket a leghamarabb kihasználták. Most pedig, azokban az országokban, ahol sikerült hatalmukat megszilárdítaniuk, egyre többször vetik fel a közösségi média, vagy általában az internet megregulázásának lehetőségét. Legutóbb a Magyarországon egyre nyíltabb diktatórikus eszközökkel fellépő Fidesz jelentette be, hogy törvénnyel fogja szabályozni a techcégek működését. Természetesen nem lehet kétségünk afelől, hogy az emberek jogainak védelméről szóló, a szokásos populista mázba csomagolt üzenetek mögött egészen más szándék rejlik: az immár kormányzati pozícióvá vált gyűlöletbeszéd és hecckampányok törvényi védelme, valamint az ellenzék ellehetetlenítése.
Egyik oldalon tehát ott áll az internet szabályozatlanságából eredő valós veszély, míg a másikon a szabályokkal a saját szélsőséges nézeteiket körülbástyázni vágyó populisták mesterkedése. Mit tehetünk hát ebben a helyzetben?
Véleményem szerint nyilvánvaló, hogy ha életünk egy jelentős része ma már az online felületen folyik, akkor ugyanúgy, ahogy annak idején az első államok létrejöttekor, vagy éppen a motorizáció berobbanásakor, tudnunk kell kimondani, hogy bizony, a rendszer „önszabályozása” ma már kevés. Azt is meg kell ugyanakkor akadályoznunk, hogy a szabályok a szólásszabadság korlátozásához vezessenek, vagy veszélyeztessék mindazon értékeket, amelyeket az internetnek és a közösségi médiának tulajdonítunk. A szabályozásnak egy nagyon érzékeny, és finom munkának kell lennie, éppen úgy, ahogyan egy demokratikus ország képes egyszerre őrködni polgárai biztonsága fölött és garantálni szabadságjogaikat. Valószínű, hogy az internet jellegéből adódóan ezeknek az új szabályoknak ráadásul egy nemzetek fölötti szinten kell megszületniük, hiszen csak így lehet garantálni az internet különböző nemzetiségű felhasználói közötti egyenlőséget és kivédeni a populista politikusok antidemokratikus szándékait.
Nemzetállami szinten ezért is lehet érdemes elgondolkodni az internetes ombudsman intézményének bevezetésén, aki egyszerre őrködik a véleménynyilvánítás szabadsága felett és fogalmaz meg javaslatokat az internet okozta veszélyek kiiktatására. Meggyőződésem, hogy európai szinten, az emberek jogaira és biztonságára koncentrálva arányos, és a szabadságot és az információhoz való hozzáférést nem akadályozó, hanem a véleménybuborékok lebontásával éppen hogy segítő rendszert tudunk létrehozni. Ezutóbbi kérdésben úgy gondolom - ahogyan azt már a Jobbik 2019-es európai parlamenti programjában is kifejtettük - hogy kiemelt feladata volna egy európai közmédia létrehozásának is, amely mind a „klasszikus” hírközlési eszközökkel, mind pedig internetes felületein formálhatná a demokratikus közbeszédet, nem utolsósorban pedig felléphetne az álhírek ellen. Úgy gondolom, hogy a fentiek megvalósítása fontos lépést jelentene afelé, hogy egy erős és demokratikus európai közösséget teremtsünk.