(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)
Az Európai Unió intézményeinek működését szinte fennállásuk óta végigkíséri az arról szóló vita, hogy a közösség és szervezeteinek működése egyszerűen túl komplikált, túl átláthatatlan az európai emberek számára. Ez a körülményesség pedig, amely jelentős részben a tagállamok közötti megegyezések eredménye, egyszerűen elidegeníti az Európai Uniót saját polgáraitól. Annak idején egyszerű, politika iránt érdeklődő választóként, később a Magyar Országgyűlés képviselőjeként, most pedig európai parlamenti képviselőként is számos alkalommal szembesülök azzal, hogy hiába minden színes hirdetés, kampány és program: Európa lakóinak jelentős része nem érti az Európai Uniót és ebből adódóan nem is érzi azt igazán a magáénak.
Ez pedig – ahogy az Európa-ellenes és populista politikusok előretöréséből már megtanulhattuk volna – hosszú távon végzetes lehet az EU-ra nézve.
Éppen ezért tartottam csalódást keltőnek a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés elutasítását az Európai Bizottság által. Arról, hogy véleményem szerint mennyire fontos és támogatandó célokat tűztek ki a kezdeményezők az európai őshonos kisebbségek jogait illetően, egy korábbi írásomban már bemutattam. Ezekért is nagy kár. Ám ami még tán ezen is túlmutat, az az európai demokráciát és az európai polgári önszerveződéseket ért kár. A Bizottság döntése ugyanis nagyjából ennyit jelent: szerveződhettek ti akárhogy, írhattok bármilyen petíciót, meggyőzhetitek az Európai Parlamentet is, itt az lesz, amit mi a zárt ajtók mögött eldöntünk.
Hogy miért használok ilyen súlyos szavakat? Úgy gondolom, hogy a Minority SafePack egy sokkal erősebb legitimitású kezdeményezés volt minden eddiginél. Emlékezetes, hogy a kezdetek kezdetén az Európai Bizottság jogkör hiányára hivatkozva már egyszer elutasította, hogy az aláírásgyűjtéshez beleegyezését adja. Ám a szervezők az Európai Bírósághoz fordultak, amely kimondta: igenis, az Európai Bizottságnak van jogköre, így nem utasíthatja el a gyűjtés megkezdését. Ezt követően a szervezők hét európai állam 1,3 millió polgárának támogatását gyűjtötték össze.
Mivel magam is indítottam már európai polgári kezdeményezést, nagyon jól tudom, hogy milyen emberfeletti logisztikai munka és kitartás szükséges ahhoz, hogy valaki egy ilyen gyűjtést sikerre vigyen. A meggyőző polgári támogatást követően a kérdés a legnagyobb legitimitással bíró európai szerv, az Európai Parlament elé került, amely nagy többséggel támogatta azt. Ezt követően pedig az Európai Bizottság egyszerűen lesöpörte az asztaltól az Európai Bíróság, 1,3 millió európai polgár és az európaiak által közvetlenül megválasztott EP-képviselők véleményét és érveit is, és visszatért a kiindulási pontjára: oda, hogy nincs joghatósága, és egyébként is mennyi mindent tettek az európai őshonos nemzetiségekért az utóbbi időben.
Ezzel a lépéssel az egyébként politikai kinevezettekből álló, nem közvetlenül választott Bizottság egyszerűen megüzente az Európai Bíróságnak, hogy vele szemben nincsen szava, az 1,3 millió aláírónak és az EP-képviselőknek pedig azt mondta, hogy tévednek és a probléma, amit ők annak látnak, nem is létezik.
Mint európai polgár, és mint az európai emberek képviseletére felesküdött EP-képviselő is mélyen sértőnek tartom ezt az eljárást.
Persze az Európai Bizottság nem először kerül nehéz helyzetbe, ami a legitimitását érinti. Mindannyian jól emlékezhetünk még a csúcsjelölti rendszer ígéretére, majd hirtelen ejtésére, amikor a nemzetállami politikai eliteknek kényelmetlenné vált, hogy esetleg egy túl erős ember kerül az EB élére. Most ugyanígy átverve érezheti magát valamennyi európai polgár, és nem csak azok, akik szinte a semmiért dolgoztak éveken keresztül a polgári kezdeményezés keretein belül. Volt ugyanis egy ígéret egy a polgárait jobban bevonó, demokratikusabb Európát illetően, majd a célvonalban maradt a senki által meg nem választott politikusok cinikus mosolygása közepette.
Tudom, hogy mindez nem fogja megakadályozni az európai intézményeket abban, hogy színes brosúrákban hirdessék magukat, miközben folyamatosan arról panaszkodnak, hogy az európai integrációt populista politikusok veszélyeztetik, mert az emberek nem értik és nem érzik magukhoz közelállónak az Európai Uniót. Csakhogy igen álságos lesz minden ilyen hang, ha közben azt látjuk, hogy maga az Európai Bizottság az, amely minden további nélkül kaszálja el a polgárok kezdeményezését és oktatja ki őket arról, hogy mire is volna valójában szükségük.
Én európai parlamenti képviselőként azonban nem egy ilyen Európáért dolgozom. Persze, nagyon fontos a gazdasági együttműködés és nagyon fontos a tagállamok közötti egyeztetés is. Mégis úgy gondolom, hogy mindez bármennyire is szép és jó, a polgárok minél közvetlenebb bevonása nélkül nehéz lesz Európát építeni…