A 2019-es évet egy személyes hangvételű publicisztikával zártam, amelyben többek között azt írtam, hogy azok az erők formálhatják majd az ellenzéket, amelyeknek ehhez a legerősebb lesz a támogatottságuk, a százalékok tekintetében a legnagyobb biztos szavazói bázissal rendelkeznek (jelenleg a DK áll a legjobban az ellenzéki pártok közül).
Azt is írtam (amit a Magyar Hangban fogalmaztam meg először), hogy bármennyire is eredményes volt az összellenzékiség az önkormányzati választáson, ha távolabb tekintünk egy esetleges kormányváltásnál, akkor muszáj feltenni a kérdést: kiknek adnánk lehetőséget az Orbán-kormány utáni idők plurális társadalmának felépítéséhez? Egy politikai generációváltás mellett érveltem.
Arra is felhívtam a figyelmet: ha valamely ellenzéki pártnak nem tetszik a jelenlegi ellenzéki sorrend, akkor karakteres politizálást kell folytatnia (meg kell tudnia önmagát határoznia), akár úgy, hogy értékkonfliktusokat vállal, mert csak így építheti a saját szavazói bázisát.
Azzal zártam a gondolataimat, hogy az erőviszonyok fényében fog eldőlni 2022-re: az ellenzéknek hány listája, hány miniszterelnök-jelöltje, milyen programja lesz, valamint kik indulhatnak az egy az egy ellen felállás szerint a kormányoldallal szemben a választókerületekben. „Az előttünk álló 2020 - ami az együttműködés mellett az ellenzéken belüli versenyzés éve is lesz - minden bizonnyal közelebb fog vinni ezen kérdések megválaszolásához” - fogalmaztam.
A verseny, a vita elrajtolt. Gyurcsány Ferenc azzal indította az évet a Facebook-oldalán, hogy azt írta: világos alternatíva kell, egy közös miniszterelnök-jelölt, egy közös lista, mindenhol csak egy egyéni ellenzéki jelölt. „Egy az egy ellen. Így lehet győzni.” Mondta ezt már ő korábban is, de jelzésértékű, hogy ezekkel a tételekkel indította az évet.
Nem várt helyről kapott választ. A vlogger Vona Gábor, a Jobbik volt elnöke szerint Gyurcsány javaslata „egyszerre erkölcstelen, rossz és veszélyes”. A koordinált indulást támogatja, de a közös listát és a közös miniszterelnök-jelöltet nem. Vona úgy gondolja, hogy a közös lista és a közös miniszterelnök-jelölt valójában nem a kormányváltást segíti, sőt, „a teljes listás összefogás valójában nem a kormányváltás miatt fontos a DK-nak, hanem a saját hatalmi céljai miatt.” Merthogy jelenleg a DK a legerősebb ellenzéki párt, vagyis „ő adná a miniszterelnököt (valószínűleg Dobrev Klárát), és ezzel Gyurcsány Ferenc surranópályán visszakerülne az ország élére.” Vona azt írta a Facebook-oldalán, hogy a választókerületekben kell legyőzni a Fideszt (mindenhol egy közös jelölt), listán pedig meg kell szerezni a legtöbb szavazatot (legalább két lista). „Az egyéniben döntünk a kormányváltásról, listán döntünk az új kormányról.”
Jó reggelt!
Jó néhányan hónapok óta próbáljuk felhívni az ellenzéki oldalon (jóval előbb, hogy az úgynevezett Fidesz árvái ráébredtek volna ellenzéki mivoltukra) a még magukat jobboldaliaknak, konzervatívoknak valló, az óbaloldalt (MSZP, DK) nem kritikátlanul partnerként elfogadó véleményformálóknak, illetve pártpolitikusoknak a figyelmét arra, hogy a politika verseny.
Kaptunk is érte elég támadást, mert azt mondtuk, azt írtuk, hogy az ideológiák kora nem járt le, és az identitásnak fontos szerepe van a csoportképzésben, valamint a politikai közösségek létrehozásában/erősítésében.
Most, amikor egyre nyilvánvalóbbá kezdenek válni az ellenzéki erőviszonyok, azután, hogy az EP-választás eredménye átírta az erősorrendet, most, amikor már túl vagyunk az önkormányzati választásokon, most, amikor elkezdődhet a felkészülés 2022-re, úgy tűnik, egyre többen kezdik felfogni a politikaformálók közül: az diktál, aki erősebb, az alakítja az ellenzéket, akinek nagyobb a támogatottsága, annak van bázisa, akinek van mit mondania az ellenzékiségen túl.