Gyurcsányi útra lépett a Fidesz? Trükkök százaival csökkentik az államadósságot

Volner János, a legerősebb ellenzéki párt alelnöke emlékeztetett: Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ vezetője árulta el, hogy a Matolcsy György-féle Nemzeti Bankkal közösen manipulálják az év végi adatokat.

Az év végén ugyanis állami pénzekből visszavásárolják a korábban eladott állampapírokat, majd év elején ismét eladják azokat, hiszen Magyarország finanszírozását máshogy nem lehet fenntartani - fejtette ki a jobbikos honatya, hozzátéve: Orbán Viktor csak így tudja megtéveszteni a magyar embereket a csökkenő államadósságról szóló szövegekkel.

A nemzeti párt alelnöke szerint az állami számlákon lévő pénz az év végi időszakban vészesen lecsökken, mert a Fidesz a saját gazdaságpolitikai kudarcait akár Magyarország veszélyeztetésével is megpróbálja eltitkolni a magyar emberek elől.

Kitért arra is, hogy 2010 első negyedévének végén, a kormányváltáskor az államadósság 80,2 százalékos volt, míg öt és fél évvel később, tavaly a harmadik negyedév végén ez a mutató 78 százalékon állt. Szóvá tette, hogy a mindössze 2 százalékos adósságcsökkentés úgy történt, hogy a Fidesz "erőszakkal államosította" 3 millió ember magánnyugdíj-pénztári megtakarítását. Ez alapján már 70 százalékon kellett volna állnia az államadósság-mutatónak, ehhez képest 78 környékén tart most - tette hozzá Volner János, aki szerint öt év alatt 4800 milliárd forinttal nőtt Magyarország államadóssága.
Azaz, a Fidesz hatalomra jutása óta 4.800 milliárd forinttal nőtt hazánk államadóssága. Mindez annak a fényében különösen elszomorító, hogy erőszakkal államosítottak 3.000 milliárd forintnyi, a GDP 10%-át kitevő magánnyugdíj-pénztári vagyont.

Volner ezzel kapcsolatban kijelentette: a kormány gazdaságpolitikája a saját elképzelései szerint is egyértelmű kudarc, ugyanis a Széll Kálmán-terv alapján 63 százalékon kellett volna állnia a múlt év végén a magyar államadósságnak.