Alábbi összeállításunkban felmérjük, melyek azok az európai országok, ahol legesélyesebben szóba jöhet egy referendum, és milyen buktatókkal kell számolniuk a támogató erőknek.
Denxit - Dánia
A Dán Néppárt (DK) az ország második legizmosabb politikai pártjaként talán a legjobb esélyekkel indul egy függetlenedési törekvés keresztülviteléért.
Ehhez még hozzávehetjük azt a kifejezetten szerencsés szituációt, hogy a Néppárt, két másik jobboldali erővel közösen jelenleg kívülről támogatja a kisebbségből kormányzó liberálisokat.
A Kristian Thulesen Dahl vezette formáció sosem rajongott a brüsszeli túlhatalomért, de a dán lakosság szintén nem az unió elkötelezett híve.
Nem véletlen, hogy Dahl az első között volt, akik gratuláltak a Leave-kampány és a Brexit sikeréhez, amiből nemhogy politikai hátrányuk nem származott, de otthon még szimpatikusnak is tűntek miatta.
A politikai formáció most abban bízik, hogy egy sikeres brit kilépési tárgyalássorozat precedensértékű lehet és megteremtheti a folyamat hivatalos sémáját, melynek mentén Dánia idővel zökkenőmentesen hagyhatja ott az Európai Uniót.
Annak ellenére, hogy a dán parlament többsége uniópárti, a Néppártnak sikerült maga mögé állítania a közvéleményt, amikor tavaly decemberben egy általuk kezdeményezett népszavazáson az emberek többsége elutasította, hogy a törvényhozást még jobban harmóniába hozzák az uniós joggal.
Frexit - Farnciaország
Franciaországban az euszkeptikus hangulat egyértelmű fókuszáló ereje a Nemzeti Front (FN) és annak vezéralakja, Marine Le Pen, illetve újabban a politikai előtérbe tolt unkahúga, Marion Maréchal-Le Pen.
Az unióval szembeni elégedetlenség az utóbbi időben az elharapódzó, főleg a fiatalokat érintő munkanélküliségből, az elhúzódó, több forrásból is táplálkozó recesszióból, valamint az illegális bevándorlás megoldatlan kérdéseiből fakad, mértéke pedig sosem látott csúcsra kúszott az utóbbi időben.
Nem csoda, hogy egy új közvélemény-kutatás 50 százalék fölött mérte azok arányát, akik szerint szükség lenne referendumot tartani Franciaország uniós tagságáról.
Le Pen többször is nyilatkozta, hogy egy ilyen szavazásra szerinte is szükség volna, illetve, ha diadalmaskodik a 2017-es elnökválasztáson, egyik első dolga lesz kiírni a referendumot.
Bár a közvélemény-kutatások egyelőre azt mutatják, hogy a politikus asszony bejutna az elnökválasztás második fordulójába, és a párt támogatottságának növekedése is egyre érzékelhetőbb, az elemzők mégis óvatosságra intenek.
Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy a Nemzeti Front ismét belesétál abba a csapdába, hogy bár az első fordulóban szép eredményt érnek el, később a francia társadalom túlnyomó többsége, pártállástól függetlenül összezár ellene, és hoppon maradnak.
Annyi fogódzó talán van Le Penék számára, hogy a szocialisták népszerűtlen intézkedései a munkásosztály egyre szélesebb rétegeit idegenítik el a baloldaltól, akiket a hagyományos jobboldal egyelőre képtelen volt érdemben megszólítani. Ehhez azonban olyan részleges retorikai váltásra lenne szükség, amit nem biztos, hogy a Nemzeti Front hagyományos bázisa olyan könnyedén benyelne.
Auxit - Ausztria
Az Osztrák Szabadságpártról (FPÖ) és vezetőjéről, Heinz-Christian Stracheről már rég tudható volt, hogy nem rajonganak a brüsszeli kontrollért, de mióta államfőjelöltjük, Norbert Hofer csak egy hajszállal csúszott le az osztrák köztársasági elnöki posztról, még izmosabban viszik az euszkeptikus retorikát.
A Nemzeti Tavasz szervezőiként nem is igen képviselhetnének más álláspontot, ám a javarészt az illegális bevándorlásnak köszönhető népszerűségüket nem biztos, hogy olyan könnyedén lennének képesek kilépési szavazatokra váltani, mint ahogy azt Strache reméli.
Még talán akkor sem, ha a párt az előrejelzéseknek megfelelően behúzza a 2018-as osztrák választásokat.
Az elnökválasztás jól rámutatott, hogy szomszédunkban helyi szinten még mindig mekkora erőt képviselnek a szociáldemokrata és baloldali bécsi erők, a főváros meghódítása nélkül pedig aligha lehet sikeres egy ilyen kezdeményezés.
A bécsi kozmopolita lakosság viszont biztos, hogy nem támogatna egy kilépési referendumot, még akkor sem, ha időközben egy-két kerületet le is tudna faragni az FPÖ.
Nexit - Hollandia
A hollandoknál a Szabadságpárt (PVV) vezére, a meglehetősen rendhagyó figurának számító, nyíltan homoszexuális Geert Wilders dörzsölhette a tenyerét a Brexit sikere kapcsán.
A politikus eddig is élesen szemben állt az általa is autoriternek és antidemokratikusnak titulált uniós fennhatósággal, ám az Ukrajnával kötendő társulási szerződés 60 százalékos elutasítása olyan aduászt adott a politikus kezébe, amilyennel nem sok európai kollégája rendelkezik.
Ezt megfejelendő egy júniusi felmérés azt mutatta, hogy a hollandok 54 százaléka szerint ildomos lenne referendumot tartani az EU-tagságról, a megkérdezettek 48 százaléka pedig határozottan a kilépés mellett foglalna állást, míg 45 százalék bent inkább maradna.
Ami kissé kétségessé teszi a hülye hajkoronájáról és az iszlám elleni vérmes kirohanásairól ismert politikus sikerét, az pártja relatív súlytalansága.
A felmérések szerint legjobb esetben is csak koalíciós partnerként kerülhetne be egy 2018-as kormányba, ám elképzelhető, hogy egy jó kampánnyal ezen az arányon még képes lesz fordítani az elkövetkező két évben. Ígérete szerint a kilépési referendum követelését innentől politikai üzenetének középpontjába kívánja állítani.
Esélylatolgatás
A fenti példák mellett számos európai ország nemzeti pártja próbálja meglovagolni a Brexit-győzelmet, Olaszországtól kezdve, Svédországon és Németországon át, egész Romániáig, ám ezen mozgalmak sikere mind egy rendkívül lényeges dologtól függ.
Nevezetesen, hogy Brüsszelnek, vagy Londonnak mennyire sikerül majd Nagy-Britanniából rossz példát fabrikálnia, hogy mindenki mást elrettentsen még a kilépés gondolatától is.
Ne legyenek illúzióink, az EU vezetői egészen világosan üzentek a napokban lezavart csúcstalálkozó zárónyilatkozatában: az angolokat ott szívatják majd, ahol érik.
Nekünk, maradóknak pedig minden héten, de az is lehet, hogy minden nap elmondják majd, hogy a Brexit a sátán találmánya volt, és rosszabb döntést nem is hozhattak volna a britek. A legközelebbi terrortámadástól kezdve, még azért is az angol kilépés lesz a hibás, ha Juncker beveri a kis lábujját a sezlonyba.
A britek felelőssége pedig abban áll, hogyha elszúrják a mostani esélyüket, az unió fennállásának maradék idejére szinte végtelen muníciót szolgáltatnak majd a még intenzívebb integráció és a Brüsszel-központú szuperállam hívei számára.