"Ha ilyen eszközökkel támadnak minket, akkor valamit jól csinálunk"

A kormánypárti média mocskolódását munkája elismerésének tekinti, Orbán Viktor agresszivitása mögött pedig a miniszterelnök elbizonytalanodását látja Vona Gábor.



A magyar társadalom nem altatható tovább a migráció témájával - szögezte le a Jobbik elnöke. A Fidesznek kényelmes volt, felültematizálta a közbeszédet a bevándorlással, hiszen így nem kellett beszélniük az oktatás, vagy az egészségügy helyzetéről vagy a korrupcióról, ám ez az állapot 2016 őszére véget ért - vélekedett a politikus. Vona szerint

2017-ben is fontos téma lesz a bevándorlás, de nem ez lesz "a"  téma, amely egyedül foglalkoztatja az embereket.

A Jobbik már azelőtt benyújtotta az Alaptörvény-módosítást, hogy a kormány a "népszavazásba menekült volna" - emlékeztetett a pártelnök. Az Országgyűlés előtt ez a módosítás számos alkalommal volt már, ebből egyszer nem támogatta a Jobbik, amit meg is indokolt a letelepedési kötvények megszüntetésének követelésével.

A Fidesz az összes többi alkalommal leszavazta a kezdeményezést, és "indoklásuk" annyi volt, hogy "csak"

- mutatott rá Vona.

Áder Jánossal kezdeményezett, ám a köztársasági elnök által elutasított megbeszélésére utalva elmondta: eddig minden államfő természetesnek tartotta, hogy, ha egy parlamenti párt elnöke találkozni akar vele, akkor hajlandó erre. Áder János ezt a korábbi "íratlan szabályt" rúgta fel, és ez a pártelnök szerint "a magyar demokrácia gyengeségét mutatja".

Európa jelenlegi terrorfenyegetettsége mellett a letelepedési kötvények a Jobbik szerint olyan kockázatot jelentenek, amit nem szabad vállalni. Vona úgy véli,

"felfoghatatlan, hogy ebben a szituációban a kormány Irakban nyit kötvény értékesítő irodát."

Leszögezte: amikor a Jobbik a kötvények eltörlését követeli, nem csak Magyarországot, de Európát is védi a beszivárgó terroristákkal szemben. Úgy véli, a kormánynak az az érve sem állja meg a helyét, amely szerint a gazdag idegenek beengedése fellendíti a magyar gazdaságot

Eddig több ezer fő jegyzett letelepedési kötvényeket. Ezek az emberek hány munkahelyet teremtettek eddig?

- tette fel a kérdést a politikus.

Vona Gábor szerint a kormány nemcsak az offshore cégekbe becsatornázott pénzek miatt "nem engedi el" a kötvénybizniszt, hanem azért is, mert "Orbán Viktor képtelen elfogadni, hogy egy pillanatig is ne úgy alakuljanak a dolgok, ahogyan ő akarja". Úgy látja,

"az országra veszélyes lehet, ha a kormányfő ennyire kicsinyes".

A pártelnök szerint a fideszes média lejárató kampánya az "érveket pótolja" a kötvények körüli vitában, mert a kormánypárt képtelen volt elmagyarázni, miért is jó, hogy ez az intézmény létezik.

Ha a Fidesz ilyen eszközökhöz folyamodik velünk szemben, akkor valamit valószínűleg jól csinálunk.

- tette hozzá.

Vona arra számít, hogy a személye elleni alantas támadások folytatódnak jövőre is, ám bízik benne, hogy a magyar társadalom többsége a "gondolkodó emberek" közé tartozik, akik nem adnak majd hitelt a mocskolódásoknak. Orbán Viktor vele szembeni agresszív parlamenti kiszólásain "mosolyogni szokott", mert "átlát rajta", és

a támadó hangvétel mögött a miniszterelnök elbizonytalanodását sejti.

A Toroczkai Lászlóval az ásotthalmi rendeletek miatt kialakult nézetkülönbségéről szólva hangsúlyozta: egy néppártban előfordul, hogy egy-egy kérdésben nem értenek egyet, "ez a Jobbikban belefér", mert

ebben a politikai közösségben még létezik az érvelés, a vita kultúrája.

Vona leszögezte:

pártja sem a baloldallal, sem az LMP-vel nem készül szövetségre.

 Az LMP kapcsán fontos dolognak tartja, hogy lehet velük konstruktív, értelmes vitát folytatni, vannak közös pontok is az elképzeléseikben, de "nagyon sok mindenben nem értünk egyet."

A politikus a Jobbik legfontosabb 2017-es célkitűzésének az európai béruniót kikényszerítő népszavazási kezdeményezés sikerre vitelét, a kormányzásra való felkészülést és a párt nemzetközi kapcsolatrendszerének építését tartja.