Ha külföldre utazott, nem szavazhat! Felháborította a Jobbikot az Alkotmánybíróság

Az Alkotmánybíróság tegnapi határozatában megállapította, szerintük nem Alaptörvény-ellenes az, hogy a választási eljárásról szóló törvény a magyarországi lakcímmel rendelkező, de a szavazás napján külföldön tartózkodó választópolgár számára nem biztosítja a levélben történő szavazás lehetőségét. Az üggyel kapcsolatos alkotmányjogi panaszt egy érintett természetes személy kezdeményezte, az indítványozó szerint a szabályozás a választójog, illetve a szavazáshoz való jog sérelmét okozza, és hátrányos megkülönböztetéssel jár a választópolgár számára.
 
Az állásfoglalásra közös közleményben reagált Szávay István, a Jobbik alelnöke és Farkas Gergely, a Jobbik frakcióvezető-helyettese, a Jobbik IT elnöke.
 
Mint írják, a Jobbik évek óta következetesen viselt politikai álláspontja a kérdésben, hogy a kormány attól való félelmében, hogy a Nyugat-Európában kényszerből munkát vállaló magyarok ítéletet mondanak a teljesítményükről, csorbítja annak a lehetőségét, hogy ezek az emberek élhessenek alapvető politikai szabadságjogaikkal. A kormány bevett módszere volt, hogy országonként mindösszesen egy-egy szavazóhelyet biztosítottak a szavazatleadásra, ezzel jelentős hátránynak kitéve a külföldre távozottakat.
 
A Jobbik álláspontja szerint a cél egyértelmű volt: a kormány el szerette volna venni ezeknek az embereknek a kedvét a szavazástól azáltal, hogy többletköltségeknek, külön fáradságnak teszi ki, vagy szavazataik leadása előtt több órás sorok végigállására kényszeríti őket. Véleményünk szerint ez kimeríti a hátrányos megkülönböztetés tényállását.
"Elkeserítő és köztudott tény, hogy a szocialista és az Orbán-kormányok gazdaság- és foglalkoztatáspolitikája miatt mára több százezer magyar munkavállaló él tartósan külföldön, jórészt Nyugat-Európában. Ezek az emberek nem jókedvükben, még csak nem is kalandvágyból, hanem azon folyamatosan fokozódó kilátástalanság elől menekülve hagyták el az országot, melyet a XX. század hazug pártjai negyed évszázad alatt sem voltak képesek mérsékelni"
 
- fogalmaz a két politikus.
 
A Jobbik felháborítónak tartja, hogy úgy tűnik, most már az Alkotmánybíróság is beállt az Orbán-kormány eme átlátszó politikai manőverezése mögé.
 
Mint írják. Kormányra kerülésünk esetén fel fogják számolni ezt az értelmetlen diszkriminációt, és biztosítani fogják a lehetőséget minden magyar ember számára – tartózkodjon itthon vagy a világ bármely más tájékán –, hogy éljen alapvető politikai jogaival. A Fidesszel ellentétben a Jobbiknak ez elvi kérdést jelent - zárul a közlemény.