Bevezetőjében Hercegh Mária tagozatvezető elmondta: sikeresnek értékeli a Magyar Szakszervezeti Szövetség női és férfi munkavállalók közötti "bérrésről" szóló utcai kampányát.
Elmondása szerint tűrhetetlen, hogy egyes számítások szerint a nők 20,1 százalékkal kevesebb munkabért kapnak ugyanazon munka után, mint férfi kollégáik, miközben Európai Bizottsági ajánlás van "A nemek közötti bérszakadék elleni küzdelemről", amit tagországként nekünk is figyelembe kellene vennünk.
A megbeszélés során többször is hangsúlyozta: a szakszervezetek fő feladata a tárgyalásos érdekképviselet, ők ezt a terepet szeretnék uralni, de be kell látni
"minden döntés a Parlamentben születik",
politikai akarat nélkül tehát nem lesz megoldás. Ezért voltak kíváncsiak az ellenzéki pártok és a kormányoldal véleményére is.
Kiemelte:
a szakszervezetek az értelmes szakmai párbeszédet, az egységes, az egymásnak ellentmondó adatokat kiküszöbölő bérszámítási módszertant és a nyilvános, átlátható bérezési adatbázis állami segítséggel történő létrehozását hiányolják.
Figyelmeztetett: amennyiben a problémák nem oldódnak meg, nem indul el egy tényleges konzultáció és március 8-áig, a nőnap szimbolikus dátumáig nem születnek érdemi eredmények,
"nem marad más választásom, mint lázítani".
Szerinte a meg nem adott bér az "emberi méltóságot sérti", ezért "le kell törni a munkaadók profitéhségét" és azt a jelenséget is sérelmezte, hogy egyes munkavállalók (jellemzőbben férfiak - a szerk.) a bejelentett munkakörön felül is vállalnak (vagy kénytelenek vállalni - a szerk.) feladatokat, plusz munkaköröket.
A konszenzus négy árnyalata
Az ellenzéki pártok alapvetően egyetértettek abban, hogy a problémát kezelni kell, de a hamar káoszossá váló vitában az egyező szándékon túl csak kevés használható, valóban szakmai koncepció merült föl.
A párbeszédes Tordai Bence és az MSZP-s Korózs Lajos inkább az önfényezésben jeleskedtek: alig győzték hangsúlyozni, kinek a beadványait szavazta le jobban a kormányzat.
A DK-s Gy. Németh Erzsébet nem állta meg, hogy elő ne hozakodjon a csodafegyvernek szánt, a politikától a versenyszféráig bevezetni kívánt, 30 százalékos női kvóta ötletével, amire a többi baloldali formáció is hamar bólogatni kezdett. A koncepciót ideiglenes "szükséges rossznak" szánná a Gyurcsány-párt.
A Jobbik részéről Kiss Gabriella leszögezte, hogy szerintük fontos, hogy egyenlő munkáért mindenki egyenlő bért kapjon, épp ezért szükséges megvizsgálni, hogy különböző megoszlásokban milyen különbségek vannak ilyen téren.
"Azokban a szakmákban, ahol főként nők dolgoznak - tehát a közszférában, a szociális szférában és az egészségügyben - megalázóan alacsonyak a bérek"
- jelentette ki, majd hozzátette, hogy ez a nők társadalmi megítélését is rontja.
"Épp ezért ezeken a területeken - akárcsak általánosan - nagyfokú béremelésre lenne szükség; a Jobbik ezután is prioritásként kezeli, hogy ez végbemenjen, akár törvénymódosítási, akár költségvetési szinten harcol érte"
- közölte.
Kiss Gabriella azt is kiemelte, hogy fontos lenne az eddiginél sokkal jobban honorálni azt a társadalmi felelősségvállalást, amit főként nők végeznek: a családtagok ápolását. Ehhez pedig az ápolási díj drasztikus emelése szükséges, aminek össztársadalmi haszna lenne.
Akárcsak annak, ha a "rugalmas munkaidő" fogalma megszabadulhatna a mostani pejoratív értelmezésétől, és a nyolcórásnál rövidebb műszakokért arányosan járjon alacsonyabb fizetés, ne pedig nagyságrendekkel keressenek kevesebbet mondjuk a négy órában dolgozók. Hozzátette:
"Ha ez vonzó lesz a hölgyek számára, akkor szívesen fogják vállalni, hogy család mellett karriert is építsenek és nem kell a kettő között választaniuk."
Az LMP-s Ungár Péter támogatta a jobbikos elképzelést, miszerint a nők otthon végzett "láthatatlan munkáját" honorálni kellene és határozottan ellenezte, hogy a gyermeknevelés miatti diszkrimináció bármilyen formában jelen legyen a Munka Törvénykönyvében.
Elszabadult kedélyek
Innentől az eszmecsere kezdett átcsapni a témák közötti parttalan ugrándozásba, statisztikai adatokkal, anekdotákkal való dobálózásba és a kormányzati álláspontot egyedül képviselő Szalai Piroska, a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszteri tanácsadójának folyamatos csuklóztatásába.
Az egyetlen komolyabb csörte mégis a Jobbik és a DK ütközése volt kvóta ügyben, ahol Kiss Gabriella kifejtette, hogy hiába a "nevelő célzatú", kötelező jelleg, ha az nem veszi figyelembe az olyan torzító tényezőket, mint például a képzettség, a földrajzi sajátosságok, a családi állapot, vagy azt a kérdést: mi van, ha nincs előírt mennyiségű női jelentkező az adott pozícióra?
Álláspontja szerint inkább a női munkavállalók tudatosságát és kezdeményezőkészségét kellene ösztönözni, és azt kéne figyelembe venni: mit szeretnének a nők? Mondanunk se kell, ez persze nem győzte meg Gy. Németh Erzsébetet.
Az egyeztetés végére a statisztikai adatok igénybevételével rendületlenül védekező Szalai Piroska még ígéretet tett:
pontról pontra végignézi az Európai Bizottság ajánlását, mi valósult meg abból és mi nem, az eredményekről pedig szívesen értekezik Hercegh Máriával.
Ennél közelebb azonban nem sikerült jutni a konkrétumokhoz, az pedig nem tűnik túl valószínűnek, hogy a miniszteri tanácsadó felsőbb szintekre is el tudja majd juttatni a szakmai párbeszéd igényét. Az viszont legalább jól kiviláglott, ki rendelkezik átgondolt szakmai koncepcióval a kérdésben.