"Ha szlovákul játszanánk, már régen nagyszínpadosak lennénk, nagy gázsiért”

 

- Mindenki zenélt, zenélgetett más formációknál (is) abban az időben, főleg a pénzszerzés és a megélhetőség miatt. Volt, és a mai napig is van egy próbaterem a naszvadi művelődési központ pincéjében, ahol több együttes is dolgozott, dolgozik és alkot. Jómagam 2005 decemberében egy zenekari próbába csöppentem bele, mely a tagok szerint már csak egy olyan csapat utolsó előadásra való felkészülése volt, ami aztán majd újraformálódik, esetleg átalakul. Hallgattam és élveztem a zenekar muzsikáját. Volt Deep Purple, Black Sabbath, Rolling Stones, és a végtelenségig sorolhatnám a nagy klasszikusok dalait, melyeket számomra fantasztikus feldolgozásban adtak elő, de valami mégis hiányzott: nem volt saját szerzeményük. A próba végén felajánlottam, hogy esetleg írok egy-két dalt, dalszöveget. A következő alkalommal – ami ha jól emlékszem, december 13-án volt – egy üveg vodkával és két szöveggel érkeztem. A próbateremben három zenész gyakorolt: Ágh Attila – gitáros, Flaisz József – basszeros, és Pásztó Tibor – dobos. Iszogattunk, beszélgettünk, majd felolvastam az egyik szöveget. Három perc alatt kész lett a zenésített verzió, majd következett egy másik felolvasás. Abban egy picit akadozott a banda, de mire elfogyott a vodka, elkészült a másik dal is és már csak „simítgatni, szépítgetni” kellett. Az első szám címe a Mit ír az újság? volt, a másodiké  pedig Kína. Volt egy kisebb gond, ugyanis nem akart senki sem énekelni a zenészek közül, így hát valamelyikük megjegyezte: – Ha ilyen hülye dalszöveget írtál, akkor énekeld is el! Emlékeim szerint ez volt az a pillanat, amikor megalakult a História zenekar. 

 

 

 

- Az elkövetkező pár hónapban négyesben próbálgattunk, zenélgettünk. Egyre több dalt is írtunk és újabb és újabb feldolgozásokat gyakoroltunk be. Fél év alatt egy lemeznyi anyagot sikerült összefabrikálni, persze sok megkezdett nótát félre is tettünk, vagy egyszerűen csak kidobtunk, mert vagy a szöveg nem tetszett, vagy az ihlet nem jött meg a szövegre, és nem tudtunk vele mit kezdeni. Aztán alig fél év után, egy kis helyi klubban bemutatkoztunk és egy hónapra rá, ötven-hatvan ember előtt, már önálló estet adott a História zenekar. Kétszer kellett eljátszanunk a Kína című dalt. Nevettek rajta, de tetszett mindenkinek. Főleg blues-rockos számokat játszottunk és a saját nótáinkat is ebbe a kategóriába sorolták az akkori hallgatóink, mert a következő három hónapban legalább tíz új helyen sikerült megmutatni magunkat és mindenhova vissza is hívtak. Az év végére sikerült egy garázsstúdióban összehozni a demólemezünket, melyet a barátaink és az akkori koncertlátogatóink között osztottunk szét. Persze pénz nem volt jó felszerelésre, hangmérnökre, így hát olyan lett a demó, amilyen lett, de nem vette kedvét senkinek sem a folytatástól. Tovább kluboztunk és egyre nagyobb körzetben kezdtek megismerni minket a Felvidéken. Ahová mentünk, mindenki énekelte velünk a Kínát és a Mit ír az újságot. Sajnos pénzt nem tudtunk keresni a fellépéseink során, de annyira akartunk egy nagylemezt, hogy mégis belefogtunk, és egy révkomáromi kis stúdióban felvettük az első albumunk anyagát. Ekkorra már két új taggal bővült a csapat, Dobosi Ágoston gitárossal és Flaisz Gábor basszerossal, aki egy kis idő után Flaisz Józseffel együtt távozott is, így Ágoston nyakába akasztottuk a négyhúrost. Valamivel jobb lett a demónál a Mit ír az újság? című nagylemezünk, melyet szerzői kiadásban jelentettünk meg, de hozzá sem lehetett hasonlítani egy jobb kiadó lemezeihez. Viszont a bulijainkat agyondicsérték, úgyhogy szétosztottunk ezer, majd később még kétszáz példányt a korongokból és koncerteztünk tovább. Ekkorra már Felvidék-szerte ismerté váltunk és egy-két dalunkat játszotta is egy hazai magyar rádió. Az ezt követő tíz év alatt, minden jobb szlovákiai és magyarországi blues, blues-rock klubban felléptünk és a legnevesebb fesztiválokon is megmutathattuk magunkat és egyre népesebb rajongótábort tudhatunk magunkénak. 

 

 

 

- Ahogy említettem, 2007-ben jelent meg a Mit ír az újság? albumunk, majd 2008-ban a História Rádió, szintén szerzői kiadásban. 2009 nyarán egy kislemezzel jelentkeztünk, mely a legsikeresebb dalunkat őrzi, Kell egy öreg ház címmel. Ennek bemutatására hivatalos klip is készült, melyet vidómegosztókon mutattunk be. Aztán, a Hunnia Records jóvoltából jelenhetett meg az Árva fillér című albumunk 2010-ben. Ezt önállóan rögzítettük, szintén egy felvidéki kis stúdióban, és ezt csak azért említem meg, mert emiatt az anyag miatt meghívást kaptunk egy felvételre a kiadótól, méghozzá a neves törökbálinti SuperSize Recording falai közé, ahol a felvétel el is készült és az egyeztetés után meg is jelenik majd. 2013-ban adtuk ki a História Acoustic koncertlemezünket. Öt éve annak, hogy állandósult a zenekari felállás is, mert közben távozott Pásztó Tibor dobos, őt Nagy Csaba váltotta, a basszeros Haris Csaba lett, és érkezett egy billentyűsünk is, Holop Szilveszter, valamint Tornóczi Tibor herflin.

 

 

 

- Mindig vannak újabb és újabb terveink és ez a zenekar motorja. Bár egyre kevesebb az idő próbákra, alkotásra, mert gyerek születik, építkezünk, családdal vagyunk, stb., de inkább visszaveszünk a fellépésekből, vagy pihentetjük magunkat, hogy újult erővel vághassunk majd neki az új lemeznek, kihívásoknak.

 

 

- Előállok a szöveggel, esetleg el is énekelem az elképzelésem, a többiek pedig tudják a dolguk. Valószínű a bluesos dallamvilágom kényszeríti a fiúkat a hasonló „ízű” zeneszerzéshez, de mindig minden közösen történik. A csiszolgatás pedig házi feladat, talán otthon csempészik a számokba a fiúk a rockos és más stílusokat.

 

 

- Ha tehetem progresszív rockzenét hallgatok, főleg Pink Floyd-ot, Jethro Tull-t, de imádom a magyar blues, blues-rock képviselőit is. Nem tudnék sorrendet felállítani, mert később megbánnám, ha valakit kifelejtenék, de a fellépéseink során sikerült barátságot kötni a legnevesebb magyarországi és felvidéki blues képviselőivel. Attila különböző stílusok ötvözetét gyömöszöli magába, hol Red Hot Chili Pepperst hallgat, hol AC/DC, hol pedig Korn feliratú pólóban jön a koncertre, de ha teheti, ott van minden Lukács Peta és European Mantra bulin. Tibi főleg az új blues előadókat követi nagy figyelemmel, mindent megadott volna, hogy ott lehessen B.B. King koncertjén és ott is volt. Szilveszter a retró klasszikusokat és azok mai alternatíváját kedveli, de szereti a népzenei feldolgozásokat és hallottam őt Republikot is énekelni, LGT dalokat dúdolgatni. Csabi főként Jeff Beck zenéjétől tud beindulni, de sokszor kíséri basszerjával Joe Bonamassa gitárfutamait is. Nagy Csabi dobosunk pedig mindenevő, főleg a zenei precizitásra figyel, ha éppen egy Iron Maiden dal szól a rádióban, estére a próbán azt dobolja, de ha kedvet kap, akkor funky-ra vált és mikor mindent megun, beül a zongora mögé és Ismerős Arcokat játszik. 

 

 

 

- Abszolút alkotói szabadság van. Megszületik a vers. Néha csak úgy a semmiből, néha a hétköznapjainkról, néha egy közös élményből, néha egy újság elolvasásából. Például a már többször említett Kína című dal úgy született meg, hogy amihez aznap nyúltam az minden kínai volt: kínai volt a műsor a tévében, kínai volt a cipő a lány lábán, stb. Ezt leírtam, előadtam és jött is a sok zenei elképzelés a szövegre.

 

 

- Azt tapasztaljuk, hogy nem. Ez a műfaj kihalófélben van. Három-négy számunkat játssza heti-két három alkalommal a rádió. Ezek a dalok egy kicsit eltérnek a stílusunktól (talán épp ezért is szólhat a rádióban), de mégis mindenki tudja, hogy ez História. Az pedig, hogy egy szlovákiai magyar zenekart játszanának egy szlovák rádióban, elképzelhetetlen. Sokszorosan hátrányban vagyunk a szlovák formációkkal szemben. Az egyik szlovák újság főszerkesztője, rádió vezetője mondta, hogyha szlovákul játszanánk, már régen „nagyszínpadosak lennénk, nagy gázsiért”. Az újságíróinkról leperegnek a felvidéki zenekarnevek. Nem hajlandóak egy „kört sem futni” a tudatlanságuk hiányának pótlásáért és így a lehetőség is kifakul lassan.

 

 

- Én úgy gondolom, hogy félúton vagyunk, szép lassan haladunk előre. Felvidéken ismert és elismert bandának könyvelnek el. Kaptunk meghívást a Sziget fesztiválra, voltunk egy többnapos erdélyi-székelyföldi turnén, és ha majd többször visszahívnak, akkor mondhatjuk azt, hogy teljesen a köztudatban vagyunk, ismertté váltunk. Sok zenésszel léptünk már színpadra és ápolunk baráti kapcsolatot, többek között Ferenczi Gyurival és Apáti Ádámmal és az egész Rackajam-mel, Török Ádámmal és a Minivel, Deák Bill Gyulával és a bandájával, a Tengs Lengs zenekarral, a Bikinivel, a BigMan Band és a Last Blues Band-del, Póka Egonnal, Balázs Fecóval, Radovics Kyruval, Tátrai Tibusszal, Sipos Dáviddal, Emmer Péterrel, Fekete Jenővel, Horváth Misivel és még sok-sok jó zenésszel és zenekarral.

 

 

 

- Ez már egy hagyományos decemberi koncertsorozat, melyre néha vendéget hívunk, néha pedig csak mi magunk örvendeztetjük a nagyérdeműt, de akár belefér egy kisebb szülinapi buli is.

 

 

- Igen. Le szeretnénk zárni az elmúlt tíz évet, hiszen több zenész is távozott és érkezett a bandába és egy új koncepció alapján készítenénk el a folytatáshoz szükséges műsorunkat. Ahogy már utaltam rá, majdnem kész az új lemez anyaga is, egy-két dal hiányzik csak. A többi meg majd alakul.