Harcok: egyre több megfigyelőre van szükség Kelet-Ukrajnában

A misszió, amelynek munkájában jelenleg ötszáz EBESZ megfigyelő és háromszáz ukrajnai munkatárs vesz részt, március eleje óta állomásozik Kelet-Ukrajnában. Számukat fokozatosan növelik majd és többen fognak az aknamentesítésen is dolgozni. 
 
A misszió vezetője Ertugrul Apakan szerint az utóbbi hónapokban egyre többször sértették meg a fegyverszünetet, egyre többször fordul elő erőszak és az áldozatok számra is nő. Ahhoz, hogy humanitárius és gazdasági segítséget nyújthassunk, teljes fegyverszünetre van szükség - hangsúlyozta a vezető és kiemelte: ezért fontos, hogy megteremtsék a biztonságot és megfékezzék a harcokat. 
 
Apakan közlése szerint az EBESZ szorosan együttműködik nemzetközi segélyszervezetekkel, hogy a humanitárius segítséget biztosítani tudják - mindenekelőtt gyerekek, nők és idősek szenvednek hiányt. 
 
Bejelentették azt is, hogy a közeljövőben bemutatják a kelet-ukrajnai etnikai kisebbségek helyzetéről szóló EBESZ jelentést. Az EBESZ megfigyelő misszió küldetése egy év után, 2016 márciusában jár le, azonban szükség esetén meghosszabbítják a munkát. Feladatuk a kelet-ukrajnai helyzet, az emberi jogok és a humanitárius állapotok feltérképezése és jelentése, valamint a konfliktusban részt vevő felek közötti párbeszéd elősegítése.  
 
Az ukrajnai konfliktus kezdete óta csaknem 900 ezer ukrán menekült Fehéroroszországba vagy Oroszországba. Alexander Hug, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ukrajnai különleges megfigyelő missziójának helyettes vezetőjének június végi beszámolója szerint napról napra súlyosbodik a helyzet Kelet-Ukrajnában. Egyre többen vesztik életüket a kiújuló harcokban, amelyekben ismét egyre gyakrabban vetnek be nehézfegyverzetet a szembenállók, dacára annak, hogy a februári minszki tűzszüneti megállapodásban vállalták a kivonásukat a frontról - közölte a svájci tisztségviselő.