1526-ban a magyar katonaság hatalmas vereséget szenvedett az oszmán-török hadaktól Mohácsnál.
Általában ezt az időpontot tartják a történészek a középkori Magyar Királyság végének, holott utána még 15 év állt volna rendelkezésre, hogy a magyar rendek a főurakkal és az egyházzal közösen helyreállítsák az országban a rendet és megvédjék a hazát a külső támadásoktól. Ehelyett azonban néhány főúr a törvényesen megválasztott magyar király, Szapolyai János ellen lázadt és a trónkövetelő Habsburg Ferdinánd trónra jutását kezdték el támogatni. Ezzel a saját magánvagyonuk szépen gyarapodott, azonban az ország amúgy is nehéz belső helyzetét tovább bonyolították.
Jórészt ennek a trónharcnak és nem elsődlegesen Mohácsnak volt köszönhető, hogy az ország hamarosan darabokra hullott szét és a magyaroknak közel 150 évig a megosztottságban kellett élniük.
Jönnek a törökök!
Szulejmán szultán Mohács után végigrabolta a magyar falvakat és településeket egészen Budáig, majd csapataival kivonult az országból. Csak akkor támadt újra ellenünk, amikor 1541-ben Habsburg Ferdinánd megtámadta Buda várát, és a szultán a Szapolyai birtok védelme érdekében lépett fel és újra magyar földre jött. Napra pontosan 15 évvel a mohácsi vész után, augusztus 29-én a török katonák csellel elfoglalták a fővárost és a magyar királyi székhelyből török közigazgatási központ, vilajet lett. A Duna-vonalához tartozó sávot a török birodalomhoz csatolták.
A kiskorú János Zsigmond magyar király és édesanyja-gyámja Izabella királyné - szultáni parancsra - elindultak a számukra kijelölt Erdélybe. A Habsburgok pedig a dunántúli és északi magyar részeket vették birtokba. Ezzel az ország megosztottsága valósággá vált.