A három mágus nyomában
Az ünnep régi neve epifánia, vagyis a megjelenés napja. A hagyomány szerint ekkor tűnt fel a fényes csillag (bethlemi csillag) az égen a napkeleti, pártus bölcseknek, hogy mutassa az utat a Megváltó felé. Ezért ezt a napot a világosság napjának is nevezik, talán ez a kifejezés a csillag ragyogására utal. Ilyenkor már a jóval hosszabbak a nappalok, mint karácsonykor. A ma használt vízkereszt kifejezés Jézus megkeresztelésére utal, amikor a Megváltó alámerült a Jordán-folyó vizében. A keresztény egyházakban ennek emlékére vizet szentelnek.
A víz szentsége
Míg a karácsony ünnepén a tűz elem került előtérbe, hogy a korai sötétségben világosságot adjon az embereknek, úgy vízkeresztkor a tisztító és életet dó vízé a főszerep. A templomban a papok ilyenkor szentelik meg a vizet. A szertartások rendje alapján úgy tűnik, hogy a keresztény papok átvették a régi táltosok bizonyos feladatkörét, így nekik kellett az ételeket megáldani, hogy azok szerencsét hozzanak és elhárítsák a bajt a családok feje felől.
Régen a családok sok élelmet vittek a templomba, hogy a pap megszentelje azokat. Kenyeret, sót, krétát, hagymát, sokszor almát is tettek a kosárba, úgy mentek a szent helyre. Az étel megszenteltetésének szokása nem eredeti kereszténység hagyomány, mert ugyanúgy él az észak-kínai, ma többnyire buddhista mongolok között. Sőt, a hazai néprajzosok által németnek vélt só és kenyérszentelés szokása sem európai, nyugati eredetű, hanem keleti. A kaukázusi azerbajdzsánoknál is megvan, ott a tisztelt vendégeket először kenyérrel és sóval kínálják. Az ukránoknál és az oroszoknál is él ez a szokás, valószínűleg ők is a szkítáktól örökölték ezt. Hazánkban volt olyan vidék, ahol a fentieken túl fokhagymát is szenteltettek a betegségek elhárítására, illetve kezelésére.
Vízzel és krétával a gonosz ellen
A vízkereszti ünnep sajátos szokása, hogy ezen a napon a papok végiglátogatják a lakóházakat, hogy szentelt vízzel meghintsék a falakat és felírják gerendára a Háromkirályok GBM monogramját. Ez is általános bajelhárító szokás volt hazánkban. A templomból a hívek magukkal vittek szentelt vizet, amellyel legelőször a hajlékot, udvart, majd az istállót hintették meg, úgy vélték, hogy a víz megvédi őket a bajtól. Volt, ahol a lakószoba négy sarkát hintették meg, hogy a sarkokba befészkelődött gonosz erőket kiűzzék onnan. Sok helyen élt az a hiedelem, hogy a szentelt víz megvéd a tűzvész és villámcsapás ellen.
OB