Határzárak és hazugságok

Októberben kiderült, bár a migrációs válság elmúlt, a Fidesz és a Habony-művek sikerrel terelte el a figyelmet a valódi problémákról.

Akit érdekelnek a korábbi hónapok, itt olvashatja őket: januárfebruármárciusáprilismájusjúniusaugusztusszeptember Az év bűnügyeiről ITT olvashat, a budapesti híradót pedig itt tekintheti át.

Valószínűleg történelmi lépés volt, hogy az Orbán-kormány október közepén lezárta a horvát-magyar határt is, ezzel Szerbia és Horvátország után egy újabb volt jugoszláv tagállam ismerkedett meg a modernkori népvándorlással.

Bevándorlás

Októberben 99.497 illegális bevándorló lépte át a határt (a határzárig 99.155-en), köztük voltak egyébként a párizsi merényletek elkövetői is – néhányan még a telefonjukat is elhagyták.

Mivel Magyarországon már nem tudtak migránsokat mutogatni, ezért Orbán Viktor magán médiaszolgáltatója (értsd: az állami pénzekből fenntartott MTVA) kénytelen volt Ausztriából élőben bejelentkezni, igaz volt miről beszélni, ugyanis a "sógorok" októberben gyakorlatilag feladták a küzdelmet és elvesztették az irányítást a migráns-áradat felett, de a müncheni menekülttáborban is verekedés és nemi erőszak uralkodott.

A kormánypártnak rendkívül fontos volt, hogy még véletlenül se lehessen a migránskérdésen kívül mással tematizálni a közbeszédet (miközben a határainkat védő rendőrök felszerelése alkalmatlan volt), Habony Árpád törekvése visszaköszön az olvasottsági adatainkból.

TOP5

A hónap legolvasottabb cikke egy Finnországban elégedetlenkedő migránsról szólt. Ugyanakkor fontosnak tartották, még hogy Putyin beveti a rettegett kommandóját, hogy lelőttek egy migránst a török-bolgár határon, és sokan olvasták az IÁ hadüzenetét is. Megkülönböztetett figyelemmel kísérték, hogy Toroczkai Lászlón kisstílű bosszút álltak.

Futballhatalom

Pedig akkor már megvalósult a magyar álom is: a labdarúgó válogatott ugyan csoport harmadikként, de jogot szerzett arra, hogy pótselejtezőn kiharcolhassa a részvételt a jövő évi Európa-bajnokságon. Hogy sikerült-e? Nos, az a novemberi összefoglalónkból biztosan kiderül.

Dzsihád

Az Iszlám Állam elleni harc már októberben is terítéken volt. Itt például a kurd Shakira buzdít a beavatkozásra. Miközben egy menekült nőt azért ölt meg a családja, mert korábban megerőszakolták. Mindenesetre Putyin célpontokat vár, és megdolgozná a dzsihadistákat, akik viszont felrobbantottak egy orosz repülőt.

Földkérdés

Véleményem szerint október a földprivatizációról szóló híreknek kellett volna uralnia, ebben a témában az Alfahír egyébként kitett magáért.

Emlékeznek mivel kezdődött? Lázár János kijelentette, hogy "amikor egy szocialista kormány van, akkor a szocialista menedzsment lopja szét, amikor fideszes kormány van, akkor pedig a fideszes menedzsment lopja szét" az állami gazdaságokat.

Micsoda?! Az állam rossz gazda? A korszakos kijelentés egyébiránt Balogh Gábor publicistánkat is gépelésre késztette, meglátása szerint ez is csak egy újabb jel arra, hogy a Fidesz felső-vezetésében nagy harc folyik.

Akárhogy is, de néhány nappal később Rogán Antal önálló minisztériumot kapott...

Brüsszel

Beszámoltunk néhány fontos Brüsszelben történt esetről is. Miközben az Orbán-kormány több ízben is nyíltan kiállt az EU és az Egyesült Államok közti szabadkereskedelmi egyezmény mellett, több millió európai polgár viszont szembement a multinacionális cégek érdekeivel, és tüntetett ellene.

Maradva az Európai Egyesült Államoknál, a hónap végén volt egy fontos szavazás a génkezelt növényekről, mely során Orbán Viktor magán médiaszolgáltatója átverte a teljes magyar sajtót, kivéve az Alfahírt. Mert mi ilyen ügyesek vagyunk, és nem hagyjuk, hogy az Olvasóinkat megvezessék az ilyen Habony-félék. S mér arról is beszámoltunk, hogy elsüllyedt a Facebook hajója is.

Elhallgatva

Nem igazán törte át az üvegplafont, pedig jól példázza a hazai hulladékgazdálkodás helyzetét, hogy kiderült, mérgező anyagok jutottak ki az Illatos útról. Nemcsak a harmadik világra jellemző, hogy az emberi élet kevesebbet ér, mint az üzleti érdek.

Arról is olvashattak, hogy miközben Orbán Viktor Európa megmentője szerepében tetszeleg, a magyar egészségügyi alapellátás összeomlik. S nem igazán sikerül a romaintegráció sem, miközben gyanús körülmények között leégett a TE csarnoka, de őrtüzek gyúltak a székely határon is. De egy axiomát is megdöntöttünk.

Rendőrállam

Októberben aztán nemcsak arra derült fény, hogy kormányunk a multinacionális érdekeket képviseli, hanem arra is, hogy képes az állami erőszakszervezettel védeni a szovjet/kommunista jelképeket, az 56-os hősökkel szemben.

S, ha már szóba kerültek a rendőrök, egészen hihetetlen, de sünös-viperás Gergényi Péter egy megrovással megúszta a 2006-os rendőrterrort. Az ítélet túlmutat önmagán - ahogy arra Bazsó Bálint is felhívta a figyelmet: „Lássa csak 2015 rendőri vezetője, az egyenruhában nemcsak, nemcsak, hogy meg kell tennie mindent az államért, hanem - és ez roppant lényeges - mindent meg is tehet".