Rogánék helikoptereztető cége is versenyben van a budaörsi reptérért

Persze majd pályázaton döntik el, hogy ki legyen a MRSZ utódja.

A hvg.hu megtudta, hogy múlt héten a honvédelmi tárca, a közlekedésért felelős Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a repülőteret tulajdonló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. munkatársaival találkozott a sportszövetség képviselője, ám a várt részletfizetési lehetőségek helyett egy felszólítást kaptak, hogy augusztus végéig hagyják el az általuk évtizedek óta üzemeltetett repülőteret.

Az MRSZ vezetője, Mészáros László a lappal közölte, hogy

„a budaörsi repülőtér állami tulajdon, aminek az üzemeltetéséért nekünk soha nem fizetettek, pedig a tulajdonosnak nemcsak jogai, de kötelezettségei is vannak. Mostanra a szövetség gyakorlatilag csődközeli helyzetbe került, nincs más választásunk, a hétvégén leadjuk a kulcsokat és az üzemeltetési engedélyünket. De akkor a reptér bezár, mert még meg sincs, aki átvegye az üzemeltetését, illetve az MNV írásbeli tájékoztatása szerint először ők vennék át.”

A repülőtér az ország második legnagyobb légi-központja, ahonnan a katasztrófavédelem, a rendőrség, a műtéti szervszállításokat végző gépek indulnak. Így ha az üzemeltető hiánya miatt bezár a reptér az káoszt okozhat ezeken a területeken is.

Az elnök szerint a reptér üzemeltetéséhez szükséges iratok beszerzése hónapokig is eltarthat, bárki is követi majd őket. Igaz hozzáteszi,

"lehet, hogy az új üzemeltetőnek majd erős hátszéllel másnap meglesz a szükséges papírja, de ez akkor sem ilyen egyszerű."

Ez már csak azért is érdekes, mert a lap értesülései szerint a lehetséges befutók közt van a Fly-Coop Kft., akik tavaly Rogán Antal és felesége lagziba repülőztetésével kerültek a média látóterébe.

A cég nagyon jól megy és vezetője, Jakab Péter a szintén a kormány által sokat foglalkoztatott Valton biztonsági céggel alapított új vállalatot év elején.

Jakab Tamás nyilatkozott is a lapnak, meg nem is, ugyanis a repülőtérrel kapcsolatos terveinek beszámolóját visszavonta, így nem tudhatjuk meg, hogy a hivatalosan még meg sem szerzett repülőtérre milyen fejlesztéseket eszelt ki a cégtulajdonos.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő azt állítja, hogy a sportszövetségnek kénytelenek voltak felmondani, mert az nem tett eleget vállalt kötelezettségeinek, és a következő üzemeltetőt pályázat során fogják kiválasztani. Azokról pedig nagyon jól tudjuk, hogy milyen tisztán zajlanak Magyarországon.