Hetven esztendeje, 1945. január 20-án részt vett egy ellentámadásban a Szilágyi Erzsébet fasoron.
Galántay Ervin így írt erről a támadásról:
„Éjfél után minden harcos egy üveg unikumot kapott. Mindegyik üveghez egy gyerekharisnyába kötött pezsgősüveg is tartozott. „Tegyük fel, hogy egy rohamoszlop hatvan emberből áll, és pár percen belül ezek közül tízen sebesülnek meg. Ha ezek fájdalomtól üvöltenek, más harcosok megállnak és megpróbálják visszahurcolni őket. Ez húsz további ember kiesését jelentené és a támadás elakad. Ezért kaptátok a dugókat. Ha egy sebesült bajtárs üvölt, fogjátok be az orrát, mire kénytelen a száját kinyitni. A zokniban lévő pezsgősdugóval felpöckölitek az állkapcsát és unikumot öntötök bele – de óvatosan, hogy meg ne fulladjon – utána rohantok tovább.”
A támadás reggel öt órakor indult. Átrohanunk az akadályon nyitott folyosón és üvöltök. Hurrá! Előttem lángol a remízépület. A mellettem rohanó Négus szeméhez kap, visít, és felbukik. Átvillan agyamon az utasítás. „Gyorsan fogd be az orrát, peckeld fel a száját, unikum! „Hátrafordítom. Úristen, nincs is arca! Az oroszok tömegével menekülnek a fasor irányába, némelyiknek lángol a ruhája. Még mindig van közöttük, aki csajkát visz a kezében. Most zúdulnak gránátjaink a nyakukba. Zsebemben keresem a tojásgránátomat. A vastag kesztyűn át nem tudom jól megfogni, leejtem a hóba. „Vedd a másikat, gyutacsot ki, hajítsd!” Már repül. Ki ez itt előttem? Csak nem Kerekes? Úristen! Lyukak nyílnak fehér hóleple hátán, összefolynak egy nagy vörös folttá. Elbukik, átlépek rajta. Egy Maxim géppuska tüzet nyit rám, tépi a köpenyem. „Fedezékbe azonnal és hasra te hülye!” De közvetlen előttem egy fehér köpenyes alak emelkedik, rám céloz automata puskájával, két dörrenés, ütés a nyakamon, üvöltök. „Segítség, hilfe!” Ahogy összeesek, az orosz mögött gránát robban, lassan csavarodva hátra felé esik. Szemem elé mintha szürke függönyt húztak volna, és azt mondom magamnak: „Ezt most megkaptad. Így van ez, tizennégy éves vagy, még szűz és már halott.”
Galántay Ervin a nyakán szerzett sebesülést a támadásban, de legalább azok közzé a kevesek közé tartozott, akik élve kikerültek ebből a pokolból. Hatalmas szerencséje volt, hogy a lövedék csak átment a nyakizmain, de nem okozott végzetes sérülést. Galántay Budapest ostroma után az Egyesült Államokban telepedett le és csak a rendszerváltás után tárt haza.