2022-ig biztos, hogy van pénz a Hír TV-re, a G-nap előtt konkrét parancsokat kaptak a Fidesztől

Az ügyvezető-helyettes számos érdekes részletet elárult a csatorna átalakulásáról.

Tarr Péter jelenleg ügyvezető-helyettesként dolgozik a csatornánál. Már a fideszes időkben is része volt a lojális csapatnak, de ő a Simicska-Orbán balhé után is maradt.

„Mi 2010-ig bevallottan is ellenzéki médium voltunk, reggeltől estig üldöztük a Gyurcsányt, 2010-14 között pedig még mindig inkább a tájékoztatás volt a fontos, de persze a maga nemében már akkor is ugyanazt csináltuk, mint amit a Fidesz újabb kétharmados győzelme után aztán egyre inkább elvártak tőlünk.”

Az általa csak papagájkommandónak nevezett fideszes utasításokról is őszintén beszélt.

„Megmondták például, hogy melyik ellenzéki párt vagy politikus nem szerepelhet a műsorokban, és karaktergyilkosságokban is részt kellett vennünk: nagyon kínos volt már, amikor ilyen parancsnok jöttek a Fideszből.”

Tarr már 2011-ben jelezte a tévé akkori elnöke, Liszkay Gábor felé, hogy rossz döntés az akkor képviselt irány. Szerinte azt gondolták, hogy 2010 után a Hír TV-ből csinálják azt, ami végül az M1-ből lett.

A G-nap után

Miután összebalhézott Simicska és Orbán, elhangzott az azóta örökbecsű gecizés, a kormánypárti politikusok bojkottba kezdtek a Hír TV ellen, a vezetés pedig szinte testületileg hagyta ott őket, Liszkay Gáborral az élen. Ezután vált Tarrból ügyvezető-helyettes.

„Egyszer csak rám borult a bolt. Nem könnyű menet közben egy egész televíziót rendbe tenni, de büszkeséggel tölt el, hogy lassan olyan lesz, amilyennek lennie kellene.”

Reklámbevételek állami hirdetések híján

A Hír TV a szakítás előtt nem GRP-alapon, hanem listaáron adta el a hirdetéseit, mert tudták, hogy az állam úgyis megvásárolja tőlük a reklámidőt. Piaci hirdetők gyakorlatilag csak fenyegetés hatására költöttek náluk, ha kilátásba helyezték, hogy rossz színben tüntetik fel az adott céget.

A gyakorlat állítólag ezekben az esetekben úgy nézett ki, hogy a médiaügynökség kiment a csatornához, ott az illetékes személy letett egy nem alkudható árú szerződést az ügynökség képviselője elé. Ma már a csatorna megy a médiaügynökségekhez, jóval szerényebb tárgyalási stílussal.

Ezzel áll összhangban Somló Zsolt véleménye is, aki a Mindshare médiaügynökség ügyvezetője. Szerinte a Hír TV tulajdonosának is komoly felelőssége van abban, hogy az elmúlt 15 évben olyan lett a magyar médiapiac, amilyen.

Titkolt nézettségi adatok

A Hír TV nem publikál nézettségi adatokat, és ezen később sem kívánnak változtatni. Tarr Péter szerint a G-nap után átalakult a közönség, ami lassú növekedéssel járt. 2016 őszétől viszont komoly növekedést tapasztalt, különösen a híradók tekintetében. Tarr elmondása szerint a 17 órás hírblokk veri az M1 azonos idejű nézettségét, a déli híradó pedig már hozott 6 százalék feletti átlagnézettséget is. Ez egyébként alacsonyabb a közmédia híradójának nézettségénél.

Tarr úgy látja, hogy komoly véleményformáló erővel bírnak, és van 2-3 stabil magazinműsoruk, amik erős közönséggel bírnak. Ezek közé sorolta a Szabadfogást, a Látótért, vagy éppen a Célpontot és a Riasztást. A Kálmán Olga nevével fémjelzett műsor pedig a csatorna legértékesebb idősávjává válhat, hirdetői szempontból is.

Ellehetetlenítés?

A közelmúltban felkapta a sajtó azt a hírt, miszerint a UPC kivette az analóg előfizetői csomagból a Hír TV-t. Sokak szerint ez politikai motivációk miatt történt, Tarr viszont inkább anyagi jellegű vitáról beszél.

„A UPC kevesebbet akart nekünk fizetni, mi pedig ezt nem hagytuk. A UPC ezzel a lépéssel végső soron mégis elérte, hogy kevesebb járjon nekünk. Ráadásul a szerződés sem sérül, mert ők azt vállalták, hogy az előfizetők minimum 80 százaléka számára teszik elérhetővé a csatorna adását, ez a feltétel pedig az analóg előfizetők nélkül is teljesül.”

Az, hogy a PR-Telecom is kivette a csatornát a csomagjából, már nem ilyen egyszerű helyzet. Mögöttük látható egy offshore-cég is, amelynek vagyonkezelője ugyanaz, aki ahhoz a jachthoz köthető, amin Mészáros Lőrinc is felbukkant.

Ez persze önmagában nem bizonyíték semmire, de a politikai motivációs gyanút erősíti az is, hogy a cég 3,4 milliárd forint vissza nem térítendő uniós forrást kapott a Nemzetgazdasági Minisztériumtól. A sztori végül úgy zárult, hogy a bíróság kötelezte a PR-Telecomot arra, hogy tegyék vissza a csomagba a hírcsatornát.

Felmondások

Február végéig több mint kéttucat munkatárs hagyta ott a csatornát. Legutóbb a Riasztás szerkesztősége igazolt át a Mészáros Lőrinc érdekeltségi körébe került Echo TV-hez.

Tarr Péter szerint a felmondásoknak több oka is volt, az egyik az, hogy nagyobb fizetést ajánlottak nekik, de a megfélemlítés is szerepet játszhatott ebben.

„Azzal mosták át a fejüket, hogy menjenek át az Echóba, mert a Hír TV úgyis be lesz szántva, a tulajdonos amúgy is nagybeteg, meg fog halni, tehát nem lesz, aki fizetést adjon. Sokakat meg tudtak ezzel ijeszteni.”

A harmadik ok pedig az, hogy sokak nem bírták elviselni a két évvel ezelőtti áthangolást. Legutóbb Kálmán Olga érkezése is kiborította a bilit néhány ott dolgozónál.

„Ezeket a mantrákat önigazolásként és ürügyként gyártják: volt, aki szeretett volna a papagájkommandóban dolgozni, és nem tetszett neki az a szabadság, ami itt folyik nálunk.”

Kálmán Olga érkezésére külön kitért annak kapcsán, hogy kikkel fogják pótolni azokat, akik távoztak.

„A szó egészen pontos értelmében újságírókkal pótoljuk a távozó embereket, jöjjenek bárhonnan is. Kálmán Olgára persze mondhatja valaki, hogy Gyurcsány menyasszonya volt 2004-2008 között, azaz a baloldal egyik ikonikus műsorvezetője, de jelen pillanatban pont a kormányzati gyeplő alól akart elmenekülni – tehát nem akart fügefalevél lenni annak eltakarására, hogy az ATV-t is befogták az irányítás alá.”

2022-ig biztonságban vannak

Korábbi pletykák szerint Simicska Lajosnak csak 2018-ig van pénze a televízióra, valamint beszéltek a tulajdonos súlyos betegségéről is. Tarr Péter szerint egyik állítás sem igaz.

„Tudom, hogy Simicska nem beteg, a tulajdonosok a testület előtt megerősítették, hogy az üzleti terv jóval tovább lát már 2018-nál, médiaipiaci és politikai szempontok miatt is úgy néz ki, hogy ugyanazt kell csinálnunk 2022-ig, mint jelenleg.”

Beálltak a Jobbik mögé?

A Fidesz most már sorozatosan vádolja azzal Simicskát, és a hozzá köthető médiumokat, hogy beálltak az ellenzéki párt mögé, Tarr viszont ezt cáfolta.

„Az egyik legerősebb ellenzéki párt súlyához mérten való szerepeltetése valóban tűnhet úgy kívülről, hogy nyomjuk a Jobbikot, de valójában a régi-módi újságíró-iskola tanításai szerint járunk el.”