Hóman szobra miatt hisztizik a baloldal Fehérváron

Hóman Bálint szobrának tervezett felállítása ellen tiltakozott a Demokratikus Koalíció és az MSZP székesfehérvári szervezete.

A város közgyűlése pénteken támogatta a Hóman Bálint Kulturális Alapítvány kérését, hogy Hóman Bálint szobrát állítsák fel a Bartók Béla téren.
    
A szerdai tüntetés megkezdésekor Földi Judit, a DK székesfehérvári elnöke és Mihályi Mónika, az MSZP helyi szervezetének elnökségi tagja a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár oszlopához láncolta magát (:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD - a szerk.), Korniss Gyula ottani szobrára hatágú sárga csillagot ragasztottak, a jelenlévő mintegy negyven ember közül pedig többen „Jobbik=Fidesz”, „Hóman Bálint politikailag felelős”, „Hóman Bálint nem példakép”, "Szellemi kútmérgezés” feliratú transzparenseket tartottak. Reméljük vittek kulcsot a lakathoz.
    
Földi Judit azt mondta: 
"Hóman szobra vállalhatatlan, mert a zsidótörvények előkészítésében, megszavazásában is részt vett, ezért minden eszközt megragadnak ahhoz, hogy ne kaphasson szobrot a városban"
Hozzátette: 

"háborús bűnösként elítélték, nemrégiben rehabilitálták, de személyét nem lehet "kivonni a felelősség alól"
- szól az unalomig jól ismert mantra (igen, elítélték, még hozzá a magyarországi baloldal nyomorult felmenői, a kommunista rezsim vérbírósága, így a tüntetők most épp ezzel a bírósággal vállaltak közösséget - a szerk.)
 
Márton Roland, az MSZP székesfehérvári elnöke szerint Hóman történészi érdemeit senki nem vonja kétségbe, mint kultuszminiszter sokat tett az általános és középiskolai közoktatásért (tudják, azért, amit a szocik és főleg az SZDSZ minden eszközzel igyekezett szétverni a rendszerváltás után - a szerk.), de 1932-1945 között a város országgyűlési képviselőjeként, az akkori nemzeti radikális párt tagjaként a "náci kollaboráció vezéralakja" volt. Szerinte.
 
De most jön csak az igazán meredek rész, jól kapaszkodjanak meg:
    
"Hóman - szerinte - több mint kétezer zsidó deportálásában segédkezett a városban és környékén", szobra pedig nem a nemzeti megbékélés és a történelmi igazságtétel irányába mutatna - jelentette ki. Úgy vélte, tiltakozásuknak nem sok eredménye lesz, „a Fidesz és a Jobbik el fogja helyezni a szobrot, ugyanakkor politikai aberráció, hogy mindezt a Bartók Béláról elnevezett téren teszik majd meg”. Márton Roland ígéretet tett arra, hogy ha többséget szereznek a városi közgyűlésben, akkor haladéktalanul elviszik a szobrot a majdani helyéről (erre a következő pár generáció életében nyilván nagyon sok esélye lesz a magyarországi baloldalnak - a szerk.).
 
Mint ismert, a Fővárosi Törvényszék - régi adósságnak eleget téve - bűncselekmény hiányában március 6-án mentette fel Hóman Bálint néhai kultuszminisztert a háborús bűntett vádja alól és egyúttal hatályon kívül helyezte az 1946-os népbírósági ítéleteket. Hómant 1946-ban a népbíróság életfogytiglanra ítélte, mert álláspontja szerint háborús bűntettet követett el azzal, hogy 1941-ben kormánytagként megszavazta Magyarország Szovjetunió elleni hadba lépését. Hóman Bálint belehalt a börtönbe 1951-ben. A koholt vádak alapján levezényelt mocskos koncepciós per alapján hisztériázik most az amúgy mérhetetlen támogatottságú galeri.
    
Hóman Bálint 1885-ben született a fővárosban, a két világháború közötti magyar történettudomány kiemelkedő alakja volt, egyetemi tanár, 1918-tól az akadémia levelező, 1929-től rendes tagja, 1933 és 1945 között igazgatója, az 1920-as évek elején állt az Országos Széchényi Könyvtár, majd a Magyar Nemzeti Múzeum élén. Hóman Bálint nem csupán kormánytag, hanem - Klebelsberg Kunót követve - 1932 és 1942 között kisebb megszakítással vallás- és közoktatásügyi miniszter is volt, továbbá parlamenti képviselő is. Ezt a pozícióját a nyilas hatalomátvétel után is megtartotta. A szovjet hadsereg elől Németország felé menekült, és amerikai fogságba került.